Harc a méterekért

Hatvan évvel ezelőtt ejtőernyős rekord született

1962. június 14-én éjszakai magassági csoportos ugrási rekordot döntöttek a magyar ejtőernyősök. A hatvan évvel ezelőtti, történelmi esemény évfordulója alkalmából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka emléktárgyat adományozott a rekordkísérletben részt vevő nyugállományú katonáknak, amelyeket Sándor Zsolt altábornagy, parancsnokhelyettes adott át június 30-án, csütörtökön, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában.

„Megkönnyebbülés volt, amikor az ajtóhoz értem. Benyomtam a stoppert, indítottam az órát és kiléptem. Alig kaptam levegőt, a torkom eldugult, szinte fulladásos érzés fogott el. Egyszerűen nem lehetett érezni a levegő ellenállását. Nagy erőfeszítésembe került, de stabil helyzetben maradtam, tehát hason fekve, kis terpeszben majdnem ülő helyzetben zuhantam. Mindeközben gyönyörű látványt nyújtott a Balaton vizének éjszakai csillogása, a környező falvak fényei. Kirajzolódott Tihany sötét foltja” – olvasta fel visszaemlékezéseit Juhász József nyugállományú ezredes, az „Ég és föld között – Töredékek egy ejtőernyős tiszt életéből” című szerzeményéből a tiszteletükre rendezett ünnepségen. „A nagy sebesség egyre nőtt, majd hirtelen úgy éreztem, mintha meleg levegőt fújnának felém. Megszűnt a légszomj, már volt levegő, éreztem az ellenállását. Igazítottam a testhelyzetemen, félfordulatot tettem és kerestem a repülőteret, de csak Balatonkiliti és Siófok fényeit sikerült pontosítanom. Rápillantottam az órára és láttam: 80 másodperc. Tehát, a kapott feladat szerint azonnal nyitni kellene. Lenéztem és világosan kirajzolódtak a repülőtér fényei, de különösen a kivilágított célkereszt. Úgy ítéltem meg, hogy nagyon magasan vagyok, körülbelül 1500 métert saccoltam. Döntöttem: zuhanok tovább!”. Juhász József tovább zuhant, 85 másodpercnél is még úgy határozott, hogy nem bont ernyőt. Amikor már a sötét épületeket és a villany alatt álló katonák sziluettjét is látta kirajzolódni, akkor határozta el, hogy kinyitja ernyőjét. A 90. másodpercnél bal kézzel meghúzta a kioldót, jobb kezét készenlétbe helyezte arra az esetre, ha cserben hagyná háternyője, azonnal nyitni tudja a tartalékot. „Nagy rántást éreztem, csattanás és megfogott az ernyő. Kinyílt, sikerült. A holdvilágos éjszakában kivehetőek voltak a kinyílt ernyők… Mindenki sikeresen földet ért. A kitűzött feladatot végrehajtottuk. Országos rekord!”

1962 nem csak a 8070 méteres hármas magassági rekord miatt jelentős a magyar ejtőernyőzés történetében: június 14-én, a balatonkiliti repülőtéren éjszakai magassági ugrásrekordot állított fel a hadsereg ejtőernyős állományából hét kiváló szakember, a légierő legjobbjai. A rekorderek – H. Nagy Imre, Valkó Gyula, Magyar Miklós, Tóth Jenő, Juhász József, Gajdán Miklós és Gyürki Imre, valamint a három célugró: Kovács Sándor, Hüse Károly és Molnár Tibor – egy Li–2-es repülőgépből kiugorva írtak történelmet. Az első célugró Molnár Tibor volt 2000 méteren, míg a másik két ejtőernyős 4000 méter magasságnál hagyta el a gépet. 5480 méternél a hét rekorder szorosan egymást követve ugrott ki a gépből, akik 80 másodperces zuhanórepülés után nyitották ernyőiket.

A rendezvényen Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese elismerően szólt a hatvan évvel ezelőtti, napjainkig fennálló, egyedülálló teljesítményről. Mint fogalmazott: a rekord elérése hihetetlen teljesítmény, főleg, ha figyelembe vesszük az akkori ejtőernyőrendszerek technológiáját. „Általánosságban is lenyűgöző az a teljesítmény, amit a magyar ejtőernyős katonák nem csak a múltban, hanem a jelenben is véghez visznek. Az ejtőernyő összeköt minket” – hangsúlyozta Sándor altábornagy, ezt követően átnyújtotta az emléktárgyakat Juhász József nyugállományú ezredesnek, valamint – Gajdán Miklós nyugállományú ezredes képviseletében – dr. Sipos Istvánnak, a Magyar Ejtőernyős Szövetség elnökének.
A rendezvényen – mások mellett – jelen volt Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa is.

Forrás: honvedelem.hu
szöveg: Faragó Fanny, fotó: Nagy Gábor