Emlékoszlop, kopjafa avatása Pécsett

Emlékoszlop, kopjafa avatása Pécsett

Mi pécsi ejtőernyősök már régen szerettünk volna emléket állítani eltávozott sporttársaink emlékére, egy kis helyet a repülőtéren, ahol a régi barátok nevei mind megjelennek, ahol időről-időre összegyűlhetünk emlékezni rájuk.

Ez év elején sporttársam Turós János mutatta be falubelijét Keresztes Leventét gyergyószentmiklósi születésű népi fa faragó mestert, mindketten a Pécs mellett lévő Romonya nevű faluban élnek.

Körösztúri Jenő „Sáska” halála és a Leventével való találkozás felgyorsította a pécsi ejtőernyős emlékhely megvalósulását, amely a sors akaratából egy szép, méltó kopjafában látszott megvalósulni egy új barátságnak köszönhetően. Egy ejtőernyős találkozó alkalmával Levente lerajzolta az ő elképzelését a kopjafáról, ezt mindenki elfogadta. A kopjafát márciusban kezdte faragni és július első hetében el is készült vele. Hetente elmentem Romonyára megnézni, beszélgetni, fotózni a kopjafa elkészítését.

Személyesen megkerestem a repülőtér igazgatóját, együtt néztük meg a kopjafa tervezett helyét, a szóbeli megbeszélés után, írásban kértem a kopjafa felállításának engedélyezését a tervezett helyre. Melyre az engedélyt 2025. május 28-án kaptuk meg, július 13-ra terveztük a kopjafa felavatását.

Két egymást követő hétvégén június 28-án és július 05-én négy sporttársammal közösen teljes egyetértéssel és vita nélkül kiástuk és betonalapba rögzítettük a kopjafát. Így már nem volt akadálya július 13-án a kopjafa felavatásának, melyre szűkkörű baráti ünnepséget szerveztünk, ahogy mi mondtuk ez a mi kopjafánk a mi emlékeink.

A kopjafa a repülőtér fogadóépületének nyugati oldalán levő parkban került felállításra nyílt területen, mely szabadon látogatható bárki számára.

Kopjafa avató beszéd:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Vendégeink, Barátaink!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket ezen a méltóságteljes napon, amikor együtt emlékezhetünk, tiszteleghetünk, és tanúságot tehetünk múltunk iránti megbecsülésünkről. Ma azért gyűltünk össze, hogy felavassunk egy kopjafát – nem csupán faragott fát, hanem egy jelképét annak, amit nem szabad és nem is akarunk elfelejteni. A kopjafa a magyar népi hagyomány szerint emlékeztet és figyelmeztet múltunk, hagyományaink, sporttársaink, szeretteink jelen vannak, amíg emlékezünk rájuk.

A világháború után Magyarországon 1948-ban kezdődött meg az ejtőernyőzés. Pécsett 1951. december 7-én ugrottak először ejtőernyővel a mai Szellemváros területén. 1951 és 1955 között a mai Uránváros területén, majd 1955-től 2007-ig a Pécs-Pogányi repülőtéren zajlottak az ugrások. Oktatóink itt neveltek fel több száz ejtőernyőst, akik közül többen elérték a válogatott kerettagságot, és voltak, akik megmaradtak egyszerű ejtőernyősnek – akik ma is itt vannak közöttünk.

Ez a kopjafa mostantól őrzi azok emlékét, akik életükkel, munkájukkal, áldozatukkal vagy példamutatásukkal gazdagították közösségünket.

A kopjafára felkerült eltávozott sporttársaink nevei abc sorrendben (Aradi Csaba, Beszteri József, Buzsáki István,Czigler Károly, Cserkuti Csaba, Derner Henrik, Egervári József Ifj. Egervári József, Kasza Zsolt, Köröszturi Jenő, Majoros István, Nagy Tibor, Rózner Rudolf, Sonkoly Lóránt ezredes, Szurofka Zoltán, Varga Jenő).

A beszédet mondó Nagy László a nevek felolvasása közben néhány mondatban megemlékezett a sporttársak ejtőernyős pályafutásáról is.

Ez az emlékoszlop legyen figyelmeztetés is a jövő nemzedékeinek: emlékezet nélkül nincs identitás, gyökerek nélkül pedig nincs tartás. Aki tudja, honnan jött, az tudja azt is, merre tart.

Köszönöm mindazoknak, akik hozzájárultak ennek a kopjafának a létrejöttéhez, a kezdeményezőknek, az alkotónak, a támogatóknak és mindenkinek, aki ma eljött, hogy együtt tisztelegjünk.

Most pedig, kérem, hajtsunk fejet egy pillanatra – csendben, lélekben együtt – és adjunk hálát mindazért, amit ez a kopjafa jelképez számunkra.”

A megnyitó beszéd után Forrai Tamás jezsuita szerzetes a Pécsi egyetem lelkésze osztotta meg ünnepi gondolatait és áldotta meg a kopjafát.

Az emlékmű felavatása után még sokáig beszélgettünk egymással felelevenítve a régi emlékeket, így emlékezve mindazokról, akik ma nem lehettek már velünk.

Szöveg és fotók: Nagy László, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársai Szövetsége (MEBSZ) Pécsi Tagszervezetének elnöke

A szerkesztő megjegyzése:

A fenti sorokból nem derül ki, a szerző Nagy László szerényen elhallgatta, hogy az emlékművet teljesen saját erőből hozták létre, nem kértek rá senkitől támogatást, pedig megtehették volna, minden költséget saját erőből álltak (nyugdíjukból) és kétkezi munkájukkal hozták létre ezt a szép emlékművet, amellyel emléket kívántak állítani eltávozott sporttársaiknak, barátaiknak.

Köszönet és elismerés illeti példamutató tettüket!

Köszönjük Nektek pécsi ejtőernyősök!

forrás: MEBSZ.hu