Amikor 1991. március 11-én a Vaszary kávéházban 27 elszánt alapító tag úgy döntött, hogy létrehozza ezt az egyesületet, valószínűleg nem gondolták, hogy egyszer majd ennyi emlékmű, ennyi rendezvény és ennyi közös élmény áll mögöttünk. Sőt, talán azt sem gondolták, hogy egyszer majd olyan tagjaink is lesznek, akiknek semmi közük a repüléshez — de mégis jobban ragaszkodnak a hagyományainkhoz, mint mi a régi repülőgép-alkatrészekhez, amiket „hátha jó lesz még valamire” alapon őrizgettünk.
Az elmúlt 35 évben annyi emlékművet állítottunk, hogy lassan külön térképet kell hozzá kiadni. Ha valaki végig járja mindet, az már egy kisebb teljesítménytúra — de legalább biztos lehet benne, hogy mindenhol talál egy-egy veteránt, aki szívesen elmeséli, hogyan is volt valójában. És hogy a történet minden évben egy kicsit jobb lesz? Hát, ez is hagyomány.
Közösségünk ereje mindig is a bajtársiasságban rejlett. Együtt jártuk az országot és a határon túli helyszíneket, együtt koszorúztunk, együtt emlékeztünk — és együtt öregedtünk. Ha végig nézünk tagjainkon, akkor azt látjuk, hogy a 2000-es évek óta együtt őszültünk, együtt kopott a térdünk, és együtt jöttünk rá, hogy a tanulmányutakon már nem az a kérdés, milyen magasra tudunk mászni, hanem hogy van-e a buszon kényelmes ülés.
De egy valami nem változott: a lelkesedés. Mert ha kell, ma is ugyanazzal a tűzzel mesélünk a fiataloknak a katonai repülés szépségéről, mint régen. A MOL Alapítvány támogatásával megvalósult programok során a diákok olyan történeteket hallhattak, amelyeket mi magunk is csak akkor hiszünk el, ha már harmadszor meséljük el egymásnak.
Az egyesület, gondoskodó közösség is. Figyelünk egymásra, segítjük az idősebb és beteg tagokat, és ott vagyunk a bajtársak búcsúztatásán. Mert a repülésben és az életben is igaz: aki egyszer a kötelék része volt, az mindig a kötelék része marad.
Külön köszönet illeti támogatóinkat: a Magyar Honvédséget, Taszár és Kereki községek önkormányzatát, az iskolát, a civil szervezeteket. Nélkülük sok minden nem valósulhatott volna meg — vagy legalábbis sokkal több kávé és sokkal több szervezési csoda kellett volna hozzá.
Harmincöt év hosszú idő. Egyesületünk tagjai közül sokan már nem velünk ünnepelnek, de emlékük velünk marad minden megemlékezésen, minden koszorúzásnál, minden történetben, amit továbbadunk. Mi pedig itt állunk, egy kicsit őszebben, egy kicsit lassabban, de ugyanazzal a szívvel, mint 1991-ben.
A jövőre vonatkozó tervünk egyszerű: továbbra is ápolni a taszári katonai repülés hagyományait, és tartalmas, élményekben gazdag életet biztosítani az egyesületnek. És ha lehet, még több olyan programot szervezni, ahol a fiatalok is rájönnek: a repülés nem csak szakma, hanem életérzés.
Isten éltesse a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületét!
Tisztelet az elődöknek, megbecsülés a jelennek, és bizakodás a jövő felé.
Forrás: Facebook