Hírek

Koszorúzás Görgey Artúr tábornok síremlékénél

Koszorúzás Görgey Artúr tábornok síremlékénél

„A haza szolgálata a legszebb szolgálat!” „Nem vagyunk egyedül most sem. A NATO és az Európai Unió szövetségi értéke igenis meghatározó, nemcsak Magyarország, hanem a Magyar Honvédség életében is” – hangsúlyozta dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter május...

Megemlékezés Kalocsán

Megemlékezés Kalocsán

Hosszú idő után katonai tiszteletadás, katonazenekar közreműködése nélkül, a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum rendészeti szakos tanulóinak részvételével tartottak Honvédelmi Napot Kalocsán, május 21-én.  A Csilás-parkban található Kalocsa katonaváros emlékmű...

Május 21.

Május 21.

A honvédelem közös ügyünk „Fontos, hogy a szolgálatot teljesítők érezzék a társadalom támogatását és az intézményi megbecsülést” – mondta Kürtös László, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes. „Egy közösség erejét az is mutatja, hogyan...

Thaiföldi élménybeszámoló

Thaiföldi élménybeszámoló

Figyelve, mint afféle honlap szerkesztő, a különböző Facebook oldalakat, feltűnt, hogy Bíró László nyugállományú rendőr ezredes, a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Nyugdíjas Egyesület elnöke és kedves felesége, Ágnes asszony két hetet töltöttek márciusban...

Ejtőernyős honvédelmi öttusa Szolnokon

Ejtőernyős honvédelmi öttusa Szolnokon

Május 6-án tizedik alkalommal rendezték meg Szolnokon az Ejtőernyős Honvédelmi Versenyt (Verseny), amelyet az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete és a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége szervezett meg, és amelyet 2014-ben a honvédelmi kötelékhez kapcsolódva első...

Jubileumi ünnep után szentendrei hétköznapok

Jubileumi ünnep után szentendrei hétköznapok

Helytörténeti vetélkedő Szentendrén Szentendre Város Önkormányzata 2026. május 14-én rendezte meg a már hagyománnyá vált helytörténeti vetélkedőt a szentendrei nyugdíjas klubok részére. Ebben az évben négy csapat (Szentendre Gyökerei Hagyományőrző Baráti Társaság,...

Szentendre, 55

Szentendre, 55

Izgatott emberek jöttek-mentek 2026. május 12-n már a reggeli órákban az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság Művelődési Otthonában. Az intézmény munkatársai kiválóan módon előkészítették a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub (a továbbiakban: Klub) megalakulásának...

A szabolcsi műszakiak két napja

A szabolcsi műszakiak két napja

A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület tagjainak nagy része 2026. április 30-án Szentesen és Szarvason jártak. A szentesi hivatalos program keretében megkoszorúztuk a műszaki katonák emlékére egyesületünk által állított emlékoszlopot, ezután pedig...

Küldöttgyűlés, 2026 (részletes tudósítás)

Küldöttgyűlés, 2026 (részletes tudósítás)

Hosszas előkészítő munkát követően, április 28-án az MH. Logisztikai Támogató Parancsnokság tanácstermében került sor Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2026. évi küldöttgyűlésére közel 120 fő részvételével. A 100 delegált küldöttből 76 érkeztek meg a Szövetség...

Közgyűlés a kuruc vitézeknél

Közgyűlés a kuruc vitézeknél

A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület közgyűlésére a meghívó április 24. 17 órára szólt Kiskunhalason a Tiszti Klub nagytermébe. Már a kezdés előtt jó félórával az egyesület tagjai nagy számban gyülekeztek az évet értékelő és a jövőbeli feladatokat meghatározó...

Közgyűlés a Balassinál

Közgyűlés a Balassinál

Napfényes, szeles idő köszöntött ránk, amikor a Honvéd Kulturális Központba értünk a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület tavaszi közgyűlésére. Elnéztük ezt az áprilisnak, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy csalóka. Tagjaink jó hangulatban gyülekeztek, hiszen ez is egy...

Helyszíni beszámoló egy kirándulásról

Helyszíni beszámoló egy kirándulásról

Ha valaki azt hinné, hogy egy zömében nyugdíjas társaság csendben, fegyelmezetten és eseménytelenül kirándul, annak csak annyit mondhatok: jöjjön el egyszer velünk, és garantáltan megváltozik az élete. A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületének debreceni...

Szombathely, 35

Szombathely, 35

Nyugdíjas határőrök gyűltek össze a Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesülete megalakulásának 35 éves jubileuma alkalmából. Az ünnepség fényét növelte, hogy a Rendőrség Söptei úti objektumának, a volt Határőr laktanya Szent László termében került megrendezésre az...

Április Miskolcon

Április Miskolcon

Húsvéti zenés áhítaton vettek részt az egyesület tagjai a miskolci Avasi református templomban április 01-n. Az igét Sajtos Szilárd alezredes a Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat kiemelt vezető református tábori lelkésze hirdette,...

Zsámbékon járt a Balassi

Zsámbékon járt a Balassi

Még tavaly, amikor az új elnökség elkezdte összeállítani a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület 2026. évi munka- és rendezvénytervét, azon voltunk, hogy olyan programokat szervezzünk tagságunk számára, amelyek érdekesek, szívesen jönnek el tagjaink, és ezeket igyekezzünk...

Köszöntő anyák napján

Köszöntő anyák napján

Köszöntő, Édesanyák, Nagymamák napján Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján, ebben az évben május 3-n köszönthetjük az Édesanyákat és...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2026. március 28. és 2026. április 27. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Ez évi első HÉF ülés

Ez évi első HÉF ülés

HÉF: közös gondolkodás és megoldáskeresés Érdemi párbeszéd zajlott a Magyar Honvédség állományát érintő aktuális témákban a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) idei első negyedévi ülésén – fókuszban a katonák anyagi megbecsülésével, szolgálati körülményeivel és...

Bécsi látogatás

Bécsi látogatás

A kapcsolattartás újabb példája Két héttel ezelőtt a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) és a Békefenntartók Bajtársi Egyesülete (BBE) elnöke, valamint a BEOSZ Nyugat-dunántúli régió vezetője részére megkeresés érkezett Robert KULTERER őrnagytó, az...

Nyírbátor, 20

Nyírbátor, 20

Jubileumi közgyűlés... Megalakulásának húsz éves évfordulóját ünnepelte április 21-én a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület. Ennek alkalmából a Nyírbátori Rendőrkapitányságon ünnepi közgyűlést tartott a népes közösség, azután a tiszti klubban...

Budapesti Nyugállományúak Klubja, 65

2026.04.10

Magyarország sorsfordító döntés előtt áll: nem csupán pártokról vagy politikai irányokról, hanem a háború és a béke alapvető kérdéséről döntünk – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja megalakulásának 65. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen április 8-án, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

„Ez a közösség egy tiszteletre méltó intézmény, olyan biztos pont, ahol a katona számíthat bajtársára, és ahol mindannyian érezhetik azt a támogató hátországot, amelyet a Magyar Honvédség hivatott nyújtani” – folytatta a honvédelmi miniszter.

20260408Stefánia_65Nyugalmazott-FD-02

„Önök őrzik a bajtársi szellemet, bölcsességükkel segítik az ifjabb nemzedéket, képviselik azt a katonai ethoszt, ami a politikamentes kiállás a nemzetért” – emelte ki a tárcavezető a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban mondott beszédében.

A miniszter kifejtette: a honvédség az elmúlt tizenhat esztendőben hatalmas utat járt be, és az utolsó négy év mutatta meg igazán az elvégzett építkezés valódi értékét. Egy korábban meggyengült, fegyvernemi képességeit vesztett, eszközeiben és létszámában hiányt szenvedő haderőből egy modern, a haza védelmére minden tekintetben alkalmas honvédséget kovácsoltak és kovácsolnak.

Újraépítették a nehézfegyverzetű alakulatokat, élvonalbeli helikopterekre és korszerű légi flottára cserélték a múltat idéző eszközparkot.

Megújult a katonák egyéni felszerelése és fegyverzete, újjáéledt a hazai hadiipar és fél évszázad után ismét laktanya épül Magyarországon, Szolnokon, a többi laktanya pedig megújult. A miniszter szerint azonban a feladatok sosem fogynak el, és a hiányosságok keresői mindig találnak kritizálni valót, de a változás iránya és mértéke vitathatatlan.

20260408Stefánia_65Nyugalmazott-FD-13

„Ezt a megújulást a társadalom is elismeri: a katonai pálya ismét méltó és vonzó hivatássá vált. Örömteli, hogy egyre több fiatal kötelezi el magát hivatásosként a haza védelme mellett, és a területvédelmi ezredek felállítása is igazolja tartalékos rendszerünk sikerét” – mondta a tárcavezető.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a klub tagjainak üzenve azt mondta: ez a közösség egy tiszteletre méltó intézmény, olyan biztos pont, ahol a katona számíthat bajtársára, és ahol mindannyian érezhetik azt a támogató hátországot, amelyet a Magyar Honvédség hivatott nyújtani.

Mint fogalmazott, „mindannyian e szövetség örökösei vagyunk, s egyben építői is a közös jövőnek. A honvédség valódi nemzeti intézmény, amely nem csupán kormányzati nyilatkozatokban létezik, hanem – amint azt mai találkozónk is fényesen bizonyítja – hús-vér közösségként él tovább”.

Ahogy a miniszter hangsúlyozta, a céljuk rendíthetetlen: aki egyszer felesküdött a haza védelmére, az a szolgálat után is maradjon a honvédelmi közösség megbecsült tagja.

Kiemelte: ezt az elkötelezettséget mélyíti tovább az együttműködési megállapodás a Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségével, valamint az a Belügyminisztérium idősotthonokért felelős háttérintézményével aláírt együttműködési szándéknyilatkozat, amely három helyőrségben (Budapest, Székesfehérvár, Szolnok) célzottan a nyugállományú katonák idősotthoni elhelyezését segíti elő.

2026.04.08. MH BNYK 65 Miniszter  SZBK_FB (2)

Az eseményen dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke úgy fogalmazott: „Az a tudás, tapasztalat, tanítás, amellyel önök felvérteztek minket, tette alkalmassá arra a Magyar Honvédséget, hogy helyt álljon itthon, külföldön, a NATO-ban és az Európai Uniós missziókban is.”

20260408Stefánia_65Nyugalmazott-FD-11

„Amilyen közösséget felépítettek, ahogy támogatják egymást, elmondják a civileknek, unokáknak élményeiket, az mind támogatás nekünk, hogy elhiggyék, jó katonának lenni” – fogalmazott.

A vezérkarfőnök hangsúlyozta: „mi minden magyar embert szolgálunk, függetlenül meggyőződésétől, életkorától és minden mástól. Mi arra tettük fel az életünket, hogy legyen Magyarország, legyen egy erős Magyar Honvédség.”

Az MH Budapesti Nyugállományúak Klubjának elnöke, dr. Keszthelyi Gyula nyugállományú dandártábornok a szervezet elmúlt 65 éves történetét színes prezentációval ismertette.

A klub élete sosem merült ki pusztán a találkozókban, fennállása során tagjai számtalan alkalommal vállaltak és vállalnak ma is aktív, társadalmi tevékenységet. A kórházban fekvők és az özvegyek odaadó támogatása mellett különböző munkákat is vállaltak, például az újpesti Chinoin Gyárban gyógyszercsomagolást, de részt vettek az új csepeli lakóépületek körüli tereprendezési feladatokban is. Példaértékű gesztusként a hasonló vállalások bevételeiből a hadirokkantakat és a fogyatékossággal élőket támogatták.

Az ünnepségen elismeréseket nyújtott át Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, valamint – mások mellett –Könczöl Ferenc dandártábornok, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár dandárparancsnoka, Solymosi Ferenc dandártábornok, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka és Pozderka Gábor dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Kiber és Információs Műveleti Csoportfőnökség csoportfőnöke.

Az eseményen szintén részt vett dr. Benkő Tibor nyugállományú vezérezredes, korábbi honvédelmi miniszter és dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára.

forrás: honvedelem.hu

A szerk. megjegyzése: a rendezvényen a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, elnök képviselete, aki átadta a Szövetség ajándékát a jubileumát ünneplő szervezet elnökének, Keszthelyi Gyula nyugállományú dandártábornoknak.

Megszakítás