A kapcsolattartás újabb példája
Két héttel ezelőtt a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) és a Békefenntartók Bajtársi Egyesülete (BBE) elnöke, valamint a BEOSZ Nyugat-dunántúli régió vezetője részére megkeresés érkezett Robert KULTERER őrnagytó, az Osztrák Békefenntartók Szövetsége (VÖP) Burgenlandi Tartományi Vezetőjétől, aki levele első részében tájékoztatta a címzetteket arról, hogy befejezte egyéves Libanoni missziós szolgálatát, egyben reményét fejezte ki, hogy a szervezeteink közötti jó együttműködés a jövőben tovább mélyül.
Ebből az alkalomból meghívta BEOSZ és BBE elnökét, valamint a BEOSZ Nyugat-dunántúli Régió vezetőjét és kísérőiket egy szakértő által vezetett várlátogatásra a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémiára (más néven Bécsújhelyi Katonai Akadémia vagy Mária Terézia Katonai Akadémia – németül: Theresianische Militärakademie), 2026. április 24-re.
A megtisztelő meghívás által felkínált lehetőséget kihasználva a küldöttség hét fővel érkezett Bécsújhelyre. Közben kiderült, hogy Kulterer őrnagy úr szolgálati elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a programon, de az általa felkért kísérő, Jörg TEFFER úr szintén régi, jó ismerősünk, a területi csoport parancsnokhelyettese.
A magyar delegáció vezetője Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke volt, tagjai pedig Nagy Gábor nyugállományú ezredes, a BEOSZ Tanácsadó Testülete és a BBE tagja, László Attila nyugállományú alezredes, a BEOSZ Nyugat-dunántúli Régió vezetője, Mihályi Ervin nyugállományú alezredes, a Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete elnöke, Herdics Antal nyugállományú alezredes, a BEOSZ nemzetközi ügyvivője és a BBE tagja, Száraz Pál nyugállományú ezredes, a BBE tagja és Esküdt Lajosné segítő voltak
Tolmácsunk jól ismert segítőnk, Nagy Andrea úrhölgy, a burgenlandiak BEOSZ összekötője volt.
Helyi vezetőnk az akadémia részéről egy rendkívül felkészült, a közös történelmünket is jól ismerő úr, egy „Burgführer” volt.
A közös ebéddel egybekötött program első részében tájékoztatást kaptunk a városalapítás céljáról, miszerint egy megerősített város létrehozásával, a magyar királysággal szembeni határt szándékoztak biztosítani. Megismerhettük, milyen szerepet játszott Oroszlánszívű Richárd az ehhez szükséges anyagi javak előteremtésében, hogyan lett az erődítményből császári rezidencia, I. Miksa császár szülőhelye és végső nyughelye. Megmutatta a Négytornyú Fellegvárat, ahol II. Rákóczi Ferenc raboskodott és ahonnan 1701. november 7-én megszökött. Megtekinthettük a ma is működő Szent György Székesegyházat. Megemlítette 1487. augusztus 17-ét, Bécsújhely elfoglalását, mint Hunyadi Mátyás ausztriai hódításainak utolsó állomását.
A bemutató második része Mária Terézia uralkodásához, az általa alapított „nemes kadétház” helyének kijelöléséhez, a kadétok kiválogatásának elveihez, a tisztképzés akkori, és mai rendszeréhez kapcsolódott, és adott azokról gondolatébresztő ismereteket.
A Theresianum Katonai Akadémia volt a világ első katonai akadémiája, ahol 1918-ig a Habsburg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia tisztjeit képezték. A magyar királyi honvédtisztek képzését 1897-től végezte a Theresianum katonai akadémiával egyenjogúsított, budapesti Ludovika Akadémia.
Képeken, animációs kisfilmen mutatták be a város és az Akadémia természeti katasztrófák és a II. világháború vihara okozta, szintes teljes pusztulásból történő újjáépítését, felvirágoztatását.
Az 1946 és 1959 közötti rekonstrukció során a történelmi formát másolva végezték a helyreállítást. Amennyire csak lehetséges volt, a régi falakat meghagyták. A belső tér elrendezését természetesen a modern körülményekhez igazították. Az épület ma az Osztrák Szövetségi Hadsereg (Bundesheer) katonai akadémiájának ad otthont, ahol 1958 decembere óta újból tisztképzés folyik.
A második rész zárásaként a látogatók nevében Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a vendéglátók nevében pedig Jörg Teffer megköszönték a „Burgführer” érdekfeszítő, apró részleteket is eláruló tárlatvezetését, és a szervezeteket is bemutató, szimbolizáló ajándékokat adtak át egymásnak. A központi étkezdébe szervezett közös ebéden élő képet kaphattunk a mindennapoknak erről a nem elhanyagolható „napirendi pontjáról” is.
Harmadik mozzanatként együtt rövid séta keretében láthattuk az akadémia parkját, ahol kiképzési objektumokat, elhelyezési (kollégiumi) épületeket mutattak meg, és kérdezhettünk a tisztképzés felépítéséről is.
Akadémián 36 hónapon keresztül készítenek fel tiszteket békeidőben betöltendő vezetői szerepekre, valamint kihívást jelentő nemzeti és nemzetközi műveleti helyzetekre. A képzés első része: Az alapok; második része: A specializáció, harmadik része: A vezetővé váláshoz vezető tanulmányok.
Szöveg: Herdics Antal nyugállományú alezredes, fotó: Esküdt Lajosné