A szokásos heti kedden, április 30.-án megtartotta első (alakuló) ülését az újonnan megválasztott operatív elnökség Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, elnök vezetésével. A küldöttgyűlés választói döntését követően, a két „régi” és három új taggal működését megkezdő...
A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége elnöke, a BEOSZ Elnökség tagja
Dr. Boldizsár Gábor ezredes
Dr. Boldizsár Gábor ezredes (PhD) a Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztályának vezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense. Katonai pályafutását a Kossuth Lajos Katonai Főiskola elvégzése után mélységi felderítő csoportparancsnokként kezdte Szolnokon.
Több mint három évtizedes katonai tevékenysége során kétszer szolgált ENSZ, háromszor NATO műveletben megfigyelő, összekötő-tanácsadó, főnök és parancsnoki beosztásokban. A katonai főiskola után szakközgazda (BsC), valamint biztonság- és védelempolitikai szakértő (MsC) diplomákat szerzett. PhD-értekezését 2009-ben védte meg sikeresen.
A Magyar Honvédségben részese volt békeműveleti felkészítések, a védelmi tervező rendszer kidolgozásának, valamint az MH kognitív műveleti képességeinek (CIMIC, PSYOPS, INO OPS) kialakításában. Kutatási, oktatási és publikálási területei: békeműveletek, a jövő komplex műveleti környezete, a résztvevők együttműködése; az állam, a társadalom, az egyén és a haderő kapcsolata; a döntéshozatal és a vezetés-irányítás kérdései.
Angol és francia nyelvből rendelkezik nyelvvizsgával, számtalan NATO és egyéb tanfolyamon, képzésen vett részt.
A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége elnöki pozíciója mellett a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi, valamint a Magyar Hadtudományi Társaság tagjaként is tevékenykedik. Nős, két gyermek édesapja.