Október 05-én, Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája megalakulásának 20. évfordulóján nagyszabású rendezvényt szervezett a Marcali Bajtársi Egyesület. A dalostalálkozóra hét baráti együttest hívtak meg Mesztegnyőről, Kiskanizsáról, Kéthelyről, Liszóról, Zalaapátiból és...
Konferencia Vitéz Bertalan Árpád őrnagy születésének 125. évfordulója alkalmából
Vitéz Bertalan Árpád őrnagy, posztumusz alezredes születésének 125. évfordulója alkalmából, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző karral közösen rendezett konferenciát.
Az emlékülés része volt a magyar honvédség megalakulásának 175. évfordulójára emlékező „A Magyar Honvédség 175 éve” c. rendezvénysorozatnak.
Az eseményen jelen volt vitéz Bertalan Árpád unokája Félhelyesné Zubonyai Judit asszony, aki a rendezvény fővédnöke volt. A konferencia résztvevői érdekes előadásokat hallgathattak meg Bertalan Árpád életéről.
Szó volt a posztumusz alezredes katonai pályájáról, a Caporettói áttörésnél véghez vitt haditettéről, a kor legmagasabb kitüntetéséről a Mária Terézia Katonai Rendről, melynek lovagkeresztjét Bertalan Árpád is kiérdemelte.
Bemutatkozott a Magyar Honvédség azon alakulata, amelyik vitéz Bertalan Árpád nevét viseli, végül az alapító és a mai ejtőernyősök közötti párhuzamról is szó esett.
Elhangzott előadások:
Gáll Gábor
Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége Kegyeleti Bizottságának elnöke
vitéz Bertalan Árpád katonai pályája
Dr. Négyesi Lajos ezredes
egyetemi adjunktus, a hadtudomány PhD doktora
A Caporettói áttörés Bertalan Árpád haditette
Dr. Sallay Gergely főtanácsos, ha.
Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezető, Numizmatikai gyűjtemény, gyűjteményvezető
A Mária Terézia Katonai Rend története, 1757-1945
Pécsvárady Szabolcs ezredes
Bertalan Árpád katonáinak mai utódai a MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár bemutatása
Dr. Lippai Péter dandártábornok
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Megbízott dékán
Párhuzam az alapító és a mai ejtőernyősök között
A rendezvényt szép számú hallgatóság tisztelte meg jelenlétével.
(forrás: mebsz.hu)