Október 05-én, Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája megalakulásának 20. évfordulóján nagyszabású rendezvényt szervezett a Marcali Bajtársi Egyesület. A dalostalálkozóra hét baráti együttest hívtak meg Mesztegnyőről, Kiskanizsáról, Kéthelyről, Liszóról, Zalaapátiból és...
Tanácsadó Testület ülése és köszöntése
- A Tanácsadó Testület ez évi első ülése
A BEOSZ Tanácsadó Testülete (TT) ez évi első hivatalos ülésére március 20.–án a Honvéd Kulturális Központ különtermében került sor. Az ülésen részt vettek a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetége (Szövetség) elnökségének tagjai is.
Dr. Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes köszöntötte a megjelenteket, majd Csomós Lajos nyugállományú vezérőrnagy ismertette a napirendi pontokat.
Elsőként Magócsi Zoltán nyugállományú ezredes, a Stratégiai munkacsoport vezető-helyettese „A Tanácsadó Testület szerepe és feladata a Szövetség működésében” címmel tartotta meg a csoport előterjesztését. A társaság megtárgyalta a továbbfejlesztés lehetőségei munkaanyagot. A jelenlévő Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a Szövetség elnöke hozzászólásával pontosította a témát, így megállapításra került, hogy az operatív elnökség részére teendő ajánlások az észrevételek alapján kiegészítésre és ezt követően a dokumentum véglegesítése után megküldésre kerülnek az operatív elnökség részére.
A testület elnöke megköszönte az előterjesztést.
Ezt követte a TT cikluszáró értékelése, hiszen a TT elvégezte négyéves munkáját. A Szövetség áprilisi küldöttgyűlése elé terjesztendő, 2020-2024 évek tevékenységéről szóló beszámolót dr. Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes, a TT elnöke terjesztette elő.
A TT ötödik ciklusának végéhez érkezett, mely alkalomból egy kiadvány is készült, elsőként ezt ajánlotta mindenki figyelmébe. Egy perces néma csenddel adóztak a jelenlévők a könyv nyomtatása után elhunyt Bódi Jánosné, Irénke emléke előtt, aki a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület vezetőségének tagja is volt.
A TT elnöke kiemelte, hogy mindannyiunk szívügye a honvédelem ügyének szolgálata, a hagyományőrzés, a humanitárius és karitatív tevékenység. A tagok nyomon követik a haderő életét, tevőlegesen részt vesznek a honvédelemmel kapcsolatos feladatok megoldásában. Megemlítette napjaink kihívásait, amivel a testület is szembe kell nézzen, valamint beszélt a tagok számára fontos és kiemelt értékekről. Kitért az elmúlt évben tárgyalt napirendi pontokra, melyek kapcsán ajánlást készítettek a Szövetség vezetése részére. Megemlítette a TT összetételében beálló változásokat, a tagokkal kapcsolatos elvárásokat, valamint összegezte a munkacsoportok feladatait. Beszámolt arról is, hogy lesznek a testületnek olyan tagjai, akik nem vállalnak a jövőben tisztséget.
Hangsúlyozta, hogy a jó hangulatban végzett munka, az összetartozás, a szolidaritás adott erőt, energiát a feladatok végrehajtásához. A TT készen áll a folytatásra. Megköszönte a Szövetség és az elnökség támogatását, kiemelve a szoros „összekötő kapcsot”, ami biztosította a hatékony kommunikációt.
Csomós Lajos nyugállományú vezérőrnagy, elnökhelyettes javaslatára a beszámolót a az TT tagjai elfogadták, azzal, hogy az apró elírások pontosításra és kiegészítésre kerülnek.
Hazuga Károly megköszönte a beszámolót, és aláhúzta, hogy a TT fontos szerepet töltött be az elmúlt évtizedekben, években, hiszen mindig volt egy olyan szervezet, amelyre a Szövetség támaszkodni tudott. Megköszönte az eddig nyújtott tevékenységet.
Az ülést az elnök berekesztette, majd a Szövetség elnöke a Pódium bárba invitálta a résztvevőket, ahol a TT korábbi tagjaival közösen megünneplik a testület megalakításának két évtizedes jubileumi évfordulóját.
- A Tanácsadó Testület köszöntése
Az invitálásnak megfelelően megkezdődött a jubileumi köszöntés, ahol jelen voltak a TT korábbi és jelenlegi tagjai.
Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, és megköszönte, hogy elfogadták a szövetség meghívását a jubileumi ünnepségre. Ünnepi beszédében röviden felelevenítette a TT 2004-es létrehozását. A Szövetség akkori vezetése azzal a céllal alakította meg a testületet, hogy tanácsaival támogassák a Szövetség működését, és a feladatok végrehajtásában az elnökséget. A 20 évet felölelő kiadvány azt mutatja, hogy volt létjogosultsága a testület megalakításának.
Kiemelte, hogy elnökként mindig fontos számára, hogy legyen egy erős és fontos szervezet, mely a megválasztott tisztségviselőkkel és a felkért tanácsadó tagokkal közösen szerepet vállal a közös ügy fejlesztése, javítása érdekében.
A Szövetség elnöke fontosnak tartotta, hogy legyen egy külső „szemlélő”, aki véleményével, javaslataival segíti a szervezet munkáját.. Megemlítette, hogy a Szövetség is már 34 éve létezik, a társadalmi és politikai viszonyok jelentős változáson mentek keresztül azóta, más környezetben kell a tevékenységünket végrehajtani. Napjainkban nehéz hosszútávú terveket, stratégiát alkotni, mert dinamikusan változik a világ. A társadalom felé meghosszabbított kar vagyunk, szélesíteni és erősíteni kell az ismertséget -mondta.
Köszönetet mondott a 20 éves kiadványt összeállító szerkesztőbizottságnak, hogy az utókor számára is egy örökérvényű könyvvel kézzelfogható emléket állítottak. Magócsi Zoltán nyugállományú ezredesnek, a szerkesztőbizottság vezetőjének külön köszönte, hogy a korábbi időszakban a Szövetség honlapját is kezelte.
Aláhúzta, hogy fontos, hogy mindig legyen valaki, aki tovább viszi az ügyet, a stafétát, és új szemléletet vázol fel, hogy az elődök fáradságos munkája ne legyen hiábavaló.
A Szövetség elnöke elmondta, hogy a TT 20 éven át elnöke, Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes, agilis és aktív hozzáállásával, töretlen lelkesedésével segítette a munkát. Az elmúlt két évtized önzetlen és példaértékű feladatvégzéséért a szervezet széleskörű kapcsolatrendszerének kialakítása érdekében, a honvédelmi nevelés területén végzett munkájáért a Szövetség „Szövetségért Díjban” részesíti. Tekintettel arra, hogy a teljes elnökséggel való személyes találkozásra csak most került sor, a 75. születésnapja alkalmából történő köszöntés alkalmából pedig a „Szépkorúak” emlékérmet, és egy üveg bort ajándékozott a TT elnökének.
A jó kívánságok mellett Hazuga Károly elmondta, hogy akik továbbra is aktív szerepet tudnak vállalni, azon tagok jelenlétére továbbra is feltétlenül számít az elnökség, és várja építő javaslataikat, akik pedig a továbbiakban már nem tudnak közreműködni, ismételten megköszönte eddigi munkájukat.
Ezt követően került sor a jelenlévő korábbi és jelenlegi TT tagok részére az erre az alkalomra készült érme és emléklap, valamint a testületről szóló kiadvány átadására.
Miután mindenki átvette és megcsodálta az érmet és a dekrétet, a tagok egymással íratták alá a könyveiket. A rendezvény méltó zárásaként a Szövetség elnöksége egy nagyon ízletes díszebéddel látta vendégül a megjelenteket.
Az elnökség ülése a díszebéddel és a szokásos kötetlen beszélgetéssel zárult.
Szöveg: Kékesi Anna őrnagy, Fotók: Hugyecz György nyugállományú alezredes, Erdős László nyugállományú ezredes
A rendezvényen megjelent részvevők névsora itt olvasható:
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Tanácsadó Testület tagjai névsora, 2004-2024, itt olvasható: