November 20-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszának dísztermében – megalakulásának 35. évfordulója alkalmából – ünnepi közgyűlést tartott a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület. Az ünnepségen az egyesület tagjai mellett részt vett Bársony Péter...
Kegyeleti út a Doni Hősök nyomában
A Doni tragédia hetvenötödik évfordulójának évében a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség a Honvédelmi Minisztérium támogatásával kegyeleti utazást szervezett Oroszországba a Don mellett létrehozott magyar hősi emlékművekhez.
2018. szeptember 8-án indult el a 20 fős küldöttség Budapestről, repülőgéppel.
Az érkezésünk napján és a következő napon Moszkva történelmi nevezetességeivel ismerkedett a csoport. Tanulságos volt látni hogyan épült fel egy modern, európai nagyváros az évszázados, gyönyörűen megőrzött történelmi emlékek mellett.
A második nap estéjén ültünk vonatra, hogy egy tizenegy órás éjszakai vonatozással érjük el Vornyezst. Érkezés után, az előző napi moszkvai városnézéstől és a mindenki számára szokatlan hálókocsiban töltött éjszaka után kissé fáradtan, de izgatott várakozással telve ültünk fel a bérelt autóbuszra és elindultunk az emlékhelyek felé. Mintegy hatvan kilométer megtétele után láttuk meg először a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temető távolról is fehérlő, impozáns központi emlékművét.
Jól látható izgalom töltötte el az együtt utazó, többnyire idős embereket. Ők azért vállalták az utazás fáradalmait és költségeit, hogy hetvenöt év elteltével a Don melletti csatákban elvesztett testvérük, édesapjuk, nagyapjuk, rokonuk emlékét a haláluk helyszínén felidézve végre megnyugvást találjanak, lezárják a múlt keserves emlékeit.
Ahogy átléptük a temető kapuját, mindenki megállt egy pillanatra. Néztük a „központi sétány”, és a belőle leágazó gránittáblák hosszú sorait és elszorította torkunkat a tudat, hogy a magyar hadtörténelem legnagyobb veszteséggel járó ütközetében elhunyt katonáinak nyughelyén, magyar vérrel megszentelt helyen járunk.
A 2003. május 28-án felavatott emlékhely több mint 1400 gránittábláján 12000 bizonyítottan elhunyt, és 51000 eltűntként nyilvántartott katona neve van feltüntetve.
A központi emlékmű talapzatán elhelyeztük a szövetség koszorúját, majd a szövetség elnöke felolvasta Dr Benkő Tibor, Magyarország Honvédelmi Minisztere, és Spányi Antal, Székesfehérvári Megyéspüspök köszöntő levelét és áldását. Elnézve az arcokat, bizony néha megállt a szó, elakadt a lélegzet, kicsordult a könny. Hálásak vagyunk a levelekért.
Megható, egyben fájdalmas volt látni, ahogy az elhunyt hősök – testvérek, apák és nagyapák – gránitba vésett neveit felfedezték a leszármazottak. Könnyektől homályosodtak el a szemek, imára kulcsolódtak a kezek. Férfiak és nők, akik apa nélkül nőttek fel, akik évtizedeken keresztül nem lehettek büszkék apáik áldozatára, akik közül sokak csak rejtve idézhették fel újra meg újra személyes családi emlékeiket. Elhelyezték a gránittáblákon az otthonról hozott kicsiny koszorúikat. Volt, aki a koszorúra rögzítette édesapja otthon kinagyíttatott fényképét is. ezeket a koszorúkat később az emlékhelyen létrehozott kis múzeumban helyeztük el.
Csak nehezen indultunk tovább. Következő állomásunk Boldirevka volt, ahol az I. Magyar Központi Katonai Temetőben megemlékeztünk az ott eltemetett a 8375 eltemetett magyar hősi halottról. Ott is elhelyeztük a szövetség koszorúját és ki-ki hite szerint elmondott egy imát az áldozatokért. A temető keresztjeinek és kopjafáinak mindegyikére nemzeti színű szalagot kötött egyik tagtársunk.
Már a szervezéskor tudtuk, hogy nem jöhetünk haza anélkül, hogy egy pillantást ne vessünk a Don folyóra. Ott álltunk Uriv mellett, közvetlenül a „vérfolyó” partján. Csendesen csobogott a lábunk alatt. Csöppet sem volt félelmetes. Békés, nem túlságosan nagy folyó, amelynek csendes habjai már elfeledték a régvolt harcokat. A tragédia az emberek lelkében élt tovább. Könnyáztatta szemek nézték a folyót, remegő kezekből hullottak a vízbe a piros virágok és megannyi vércseppként úsztak lefelé, amíg el nem nyelte őket a folyó kanyarulata.
Este a voronyezsi szállodában csendesen beszélgetve idéztük fel a régmúlt emlékeit és a mögöttünk hagyott örökre emlékezetes nap élményeit. Másnap a voronyezsi városnézés után, Moszkva felé a vonaton még mindig az előző nap hatása alatt álltunk. A táskákból régi dokumentumok, levelek, tábori levelezőlapok, fényképek kerültek elő. Órákon keresztül csendesen beszélgetve, emlékezve telt az idő.
Az ötödik napon a délelőtti szabadprogramot követően Moszkvában felültünk a repülőre és két és fél óra múltán Budapesten ért véget a kegyeleti utazás.
Hálásak vagyunk, hogy támogatónknak köszönhetően megszervezhettük ezt az utat, és hozzájárulhattunk ahhoz, hogy tagjaink közül, akik velünk utaztak, talán lezárhatták a múltat, megnyugvást találhattak, a fekete gránittáblák mellett megélhették a gyászukat.
Támogatóink mellett köszönet illeti a szövetség titkárát, az utazási irodát, akik sokat dolgoztak azért, hogy a kegyeleti út megvalósulhasson. Köszönetet mondunk oroszországi vendéglátóinknak, akikben melegszívű, barátságos embereket ismerhettünk meg.
Hazaérkezésünk után tíz nappal, szeptember 22-én egy jól sikerült „családi nap” keretében azokkal a tagjainkkal is megosztottuk az utazás eseményeit, akik nem voltak jelen. Sokaknak csaltunk könnyet a szemébe, amikor egy-egy kis fiolában mindenkit megajándékoztunk pár gramm földdel, amit Rudkinóból, a Központi Magyar Katona Temetőből hoztunk haza.
Berdó Gábor Károly
a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke,
a BEOSZ Közép-dunántúli Régió régióvezetője