35 évvel ezelőtt – 1990. február 27-én – jött létre a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, melynek megünneplésének helyszínei február 26.-án a Hotel Hadik, majd másnap, 27.-én Stefánia Palota-Honvád Kulturális Központ voltak.
A Hotel Hadikban az úgynevezett „nemzetközi napra” került sor, ahol kora délután Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöke a meghívott külföldi partnerek magyar oldali képviselői jelenlétében fogadta az osztrák, a román, a szlovák és a szlovén testvér szervezetek küldöttségeit.
A kölcsönös üdvözlések után a Szövetség elnöke rövid tájékoztatót adott a BEOSZ múltjáról, a jelen feladatairól, és a jövővel kapcsolatos elképzelésekről, hangsúlyozva, hogy a Szövetség tagszervezeti és egyéni taglétszáma alapján a legnagyobbak közé tartozva alapszabályából adódó feladatait az egész országban. Előadásában hangsúlyozta: „a céljaink változatlanok, az alapítók által megfogalmazottak a mai napig helytállóak, ennek szellemében tevékenykedünk a megváltozott körülmények figyelembevételével. Programjainkkal célunk a honvédelem ügyének támogatása, a katonai és történelmi hagyományaink ápolása, a katonai emlékhelyek gondozása, a nyugdíjasok segítése, az érdekeik következetes képviselete, a bajtársiasság erősítése, figyelemfelhívás az egészséges életmódra, az egészség megőrzésének segítése, a szabadidő hasznos eltöltése, a katonadal-kultúra ápolása, átörökítése, valamint az, hogy a BEOSZ továbbra és minden területen meghatározó tényező legyen.”
A vendéglátói tájékoztató után a meghívottak mutatták be saját szervezeteiket, konzultációval, kérdésekre adott válaszokkal együtt, kötetlen beszélgetés keretében. Az esti közös vacsora ugyanilyen baráti hangulatban zajlott, amelynek részeként a honvédelmi tárcát képviselő Szöllősi Antal ezredes, a honvédelmi minisztérium védelempolitikai főosztály vezetője pohárköszöntő keretében köszöntötte a nemzetközi delegációkat, üdvözölte, hogy jelenlétükkel hozzájárulnak a BEOSZ 35 éves jubileumának méltó megünnepléséhez, hangsúlyozva, hogy a szövetség nemcsak hazai szinten, de nemzetközi téren is sokat tett és tesz a bajtársiasság, a kölcsönös előnyökön nyugvó kapcsolatok erősítésében.
Másnap, február 27.-én a program a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ színháztermében folytatódott. Már kilenc óra előtt megkezdődött a meghívottak fogadása, s több, mint kétszázan örömmel várták a program tíz órai indítását.
A meghívott belföldi és külföldi vendégek köszöntése és a Szövetség zászlójának behozatala után a résztvevők közösen hallgatták meg és énekelték el a Himnuszt.
Ezt követően Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, elnök emlékezett meg a BEOSZ elnökeiről, egy perces néma felállással az elhunytakról, majd megemlékező beszédében felidézte az elmúlt 35 év főbb állomásait, és ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: a hatékony munkához a bajtársak együttműködésére van szükség. Kiemelte, hogy 1990. február 27-én 18 bajtársi egyesület 68 küldöttje, 2050 fő tag képviseletében alapította meg a Szövetséget. Jelenleg 87 egyesület 7 régióba szervezve, 4 tagszövetség további 27 tagszervezettel és 16 szakosztállyal közel 9000 fővel végez önzetlen, példás közösség megtartó tevékenységét.
A Szövetség és tagegyesületei kezdetektől a vonatkozó törvényi előírásoknak, jogszabályi feltételeknek megfeleltek és megfelelnek.
A folyamatos működéshez szükséges személyi feltételek biztosítottak, mindig van, aki a távozó helyére lépjen. Az önkéntes aktivistákra mindig lehet számítani, ők szívükön viselik a Szövetség célkitűzéseinek megvalósítását.
A Szövetséget megalakító és az azt követő években a tagegyesületek tagságát az altisztek, a tisztek és a nyugdíjba vonult katonák alkották. Majd lassan lett nyitás a társfegyveres testületek tagjai irányába, a polgári személyek felé. Több évtized elteltével amikor már az elöregedés jellemezte az egyesületeket, nem volt a honvédségtől utánpótlás és a vonzó programok tartásával, az összetartozás erejének köszönhetően a civilek figyelmét felkeltették egyesületeink, klubjaink és kérték felvételüket.
A Szövetségünknek is van olyan tagja, ahol nincs nyugdíjas, vagy aktív katona sem. Az egyesületek vezetésében is egyre több helyen már civil vezetők vannak, de a katonahagyományokat őrzik, a hazafias honvédelmi nevelésből is kiveszik részüket-értékelte a jelenlegi helyzetet az előadó.
Ezt követően az elnök beszélt a jelenlegi és a jövőbeni feladataikról is.
Kelemen József nyugállományú altábornagy, a BEOSZ tiszteletbeli elnöke levélben gratulált a jubileum alkalmából, amelyben felidézte a szövetség korábbi tagjainak munkáját.
A megemlékezés Dr. Kutnyánszky Zsolt, a HM haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkár köszöntő beszédével folytatódott.
„A ma aktív szolgálatot teljesítők is egyszer nyugállományúak lesznek. A BEOSZ lehetőséget biztosít a generációk találkozására és tapasztalatcseréjére” – mondta Dr. Kutnyánszky Zsolt.
Az államtitkár kiemelte a BEOSZ érdekképviseleti és szociális tevékenységét, valamint elismeréssel szólt arról, hogy a szövetség részt vállal a fiatalok honvédelmi felkészítésében, támogatja a toborzó munkát, népszerűsíti és segíti a honvédelmi programok megvalósulását.
Dr. Kutnyánszky Zsolt államtitkár és Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elismeréseket adott át. A szövetség miniszteri elismerő oklevelet és miniszteri emlék zászlószalagot kapott, valamint a Honvéd Vezérkar főnöki fapajzsát. Utóbbit Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese adta át.
Majd BEOSZ szintű elismerések átadásra is sor került, amelyek közül a Szövetségért Díjat Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, tiszteletbeli elnök vehette át, aki a díjjal járó pénzjutalmat a Bajtársiankért Alapítvány részére ajánlotta fel a hátrányos, nehéz helyzetű nyugállomány katonák támogatására. A Bajtársiakért Díj ez évi elismertje László Attila nyugállományú alezredes, a BEOSZ Nyugat-dunántúli Régió vezetője lett. Hatan vehették át a Katonák Példaképe Díjat, négyen a Számozott BEOSZ Emlékérmet, és több, mint ötvenen egyéb elismerésben részesültek, köztük a BEOSZ Közösségéért Érem arany, ezüst, bronz fokozataival.
Az elismerések átadását követően hozzászólásokra került sor.
Köszöntötte a Szövetséget a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet elnöke Bazsik István, aki a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elismerő szavait is átadta. Beszédét egy vers idézettel kezdte.
Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt, ha nem érted,
Szánts és vess; s hagyjad másnak az áldozatot.
Mondotta Kazinczy Ferenc, és az itt levők ezt megértették. Tesznek jót s, jól, a bajtársaikért. Ezért vállaltak tisztséget. Olyan tisztséget, amely felelősséggel jár, annak felelősségével, hogy a szépkorú katonák ügyeiben eljárnak, közösséget, támaszt és programokat biztosítanak és ezzel az aktív, tartalmas időskor lehetőségét nyújtják a tagság számára. De általuk lett otthona a BEOSZ azoknak a bajtársaknak is, akik életük delelőjén túl már inkább a közösséghez tartozás tudatát és egy-két kedves szót várnak valakitől. Vagy éppen bárkitől. A BEOSZ pedig ezt megadja. Keretet biztosít ahhoz, hogy megéljék tagjai a közösséghez tartozás élményét, gondoskodást kapjanak, és legyen lehetőségük a produktív időskorra. És mindeközben a BEOSZ támogat minket aktívakat is. Szoros együttműködésben a HÉSZ-szel és a HODOSZ-szal a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum keretei között véleményekkel, javaslatokkal segít és igyekszik ezzel is jobbítani az aktív és a nyugdíjas katonák helyzetét is. Teszi ezt állhatatosan és konzekvensen 35 éve. Olyan kiváló emberekkel, mint akik itt ülnek, azaz Önökkel. És önök a garancia arra, hogy a következő 35. évet a BEOSZ sikeres időszakként könyvelheti el majd – fejezte be üdvözló és köszöntő gondolatait az elnök.
A továbbiakban köszöntötte a Szövetséget dr. Varga József nyugállományú ezredes, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök elnöke, dr. Keszthelyi Gyula nyugállományú dandártábornok, a Honvédségi Klubok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, dr. Havasi Zoltán nyugállományú rendőr dandártábornok, a Veterán Rendőrök Országos Szövetsége elnöke, a Civilút Alapítvány és a Gondosóra program jelenlévő képviselői.
Lengyel László ezredes, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnoka, elismerve a szervezet kiemelkedő hagyományőrző tevekénységét, oklevelet adott át a Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományörző Bajtársi Egyesület elnökének.
Külön köszöntötte a rendezvényt a Hotel Solár Nagyatád ügyvezetője, Nagyné Huszár Andrea és két fő részére egy hétvégi pihenést ajánlott fel.
A rendezvény záró eseményének kedves színfoltja volt, hogy a jelenlevők elköszöntek Magyar Erzsébet honvédelmi alkalmazottól, aki tizenkét év után távozott a Szövetségtől.
Az operett műsort megtekintő meghívottak közös ebéddel zárták az ünnepséget, amelyen Szűcs Lóránd dandártábornok, a honvédelmi minisztérium, miniszteri titkárság, titkárságvezetője, a BEOSZ Tanácsadó Testület tagja pohárköszöntőjében átadta a honvédelmi miniszter üdvözletét, megköszönte a Szövetség honvédelem érdekében 35 éve kifejtett áldozatos tevékenységét, és kérte jelenlévőket, hogy a következő években is országos és helyi szintem segítség a honvédelem ügyének szolgálatát és képviseletét.
Az ünnepi rendezvény kötetlen, baráti beszélgetésekkel zárult.
Boldog 35. születésnapot BEOSZ!
Összeállította: Vilner Péter, fotó: Hugyecz György, Koppány Zoltán, Erdős László, Dr. Honfi Attila, honvedelem.hu
(forrás: honvédelem.hu, BEOSZ hivatalos Facebook oldala, Vilner Péter)
Az elismerésben részesültek névsora itt olvasható.