A doni emléktúráról

„A fiatalok is érintettek a múlt eseményeiben”

A szocializmus idején nem lehetett beszélni róla, ma már azonban az iskolai tankönyvek is a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb tragédiájaként írják le a második világháborús doni eseményeket. Hazánk legtöbb településén emlékhely őrzi elhunyt katonáik nevét, a ma honvédjei pedig túrával adóznak a hősök emléke előtt. A Doni Hősök Emléktúra céljairól és a szervezők terveiről kérdeztük Bagi László ömt. ezredest, a MATASZ (Magyar Tartalékosok Szövetsége) Pest Vármegyei Szervezetének alelnökét, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége érdekképviseleti ügyvivőjét (a szerk. kiegészítése).

Tartalékos és hagyományőrző katonák 2001 óta járják az országot, hogy méltó módon emlékezzenek együtt a civilekkel – az elesett és a hazatért hősökre egyaránt. A Szentendre körül és Pilisben öt év alatt állandóvá vált útvonalakat idén január 18-án és 25-én teljesítették együtt katonák és civilek. A túra városi emlékműveknél kijelölt állomásaira minden esztendőben kilátogatnak a helyiek is, ám Bagi ezredes szerint akad még tennivalója az önkormányzatoknak és a katonáknak ezügyben.

Nincs olyan katona az országban, aki ne hallott volna a doni emléktúráról. Ön hogyan csatlakozott az emlékezőkhöz?

Tíz éve léptem be a MATASZ Pest vármegyei szervezetébe, ám hevesi származásúként régről ismertem a helyi túra szervezőit. Munkácsi Sándor nyugállományú ezredes csábított el először a háromnapos menetükre. A hevesi túrák mintájára kezdtük a szervezést.

Milyen a kapcsolatuk a településekkel?

Heves vármegyében kis túlzással népünnepéllyé váltak a januári megemlékezések, de az elmúlt öt évben Pest vármegyében is hasonló légkört alakítottunk ki. Mivel sokadjára járjuk be ugyanazt az útvonalat, már várnak, szívesen látnak vendégül minket. Az első menet rendszerint a Budakalász–Pomáz–Szentendre, a másik a Pilisvörösvár–Pilisszentiván–Piliscsaba vonalon halad. Ezek civilek számára is teljesíthető 13 és 10 kilométeres távok.

Jásdi Balázs katonai hagyományőrző főhadnagy tavaly a túra legfőbb sikereként azt könyvelte el, hogy sikerült változtatniuk az emlékezéskultúrán. Egyre több településen jelenik meg a fiatalok szeme előtt nemcsak az elesettek, hanem a hazatérő hősök képe. Pest vármegyében mi a fő célkitűzésük?

Az emlékezéskultúra egyik szelete, hogy hőseink hozzájuk méltó sírhelyekben nyugodhatnak. Ezt szeretnénk megadni Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredesnek is, akinek honvédelmi miniszterként sikerült elérnie, hogy javítsanak a munkaszolgálatosok ellátásán és körülményein. Az egykori miniszter unokája mindig eljön a piliscsabai rendezvényünkre. Nagybaczoni vezérezredes sírjának rendbetételét különleges ügynek tekintjük.

Az emléktúrának hagyományos céljai közé tartozik a síremlékgondozás?

Szinte minden városban és faluban áll legalább egy emléktábla, de inkább emlékmű vagy szobor a két világháború hőseinek. Az önkormányzatok gondoskodnak ezekről, ez nem a mi feladatunk és hatáskörünk. Inkább az olyan katonasírokkal akad probléma, amelyek nem kiemelt helyen, mondjuk főtéren fekszenek. Az egyik bajtársunk régóta ápolja az 1848-as honvédek és a második világháborúban elesett orosz katonák sírhelyeit. Turán pár éve felfedezett és rendberakott egy teljesen elfeledett, gaz lepte sírt. Néhány évtizede még valószínűleg foglalkoztak vele, de aztán feledésbe merült. Ő személyes indíttatásból tette ezt. Mi elsősorban a települések központi műemlékeinél gyűlünk össze minden évben az önkormányzat támogatásával és emlékezünk a helyi polgárokkal közösen.

Miben szeretnének előre lépni?

A jelenleginél szorosabb együttműködést szeretnénk kialakítani a településekkel. Apró gesztus a részünkről, hogy idén adtunk nekik emléklapot, ám a helyi megemlékezések szervezése elsősorban rajtuk múlik. Nagyon bízom benne, hogy a következő években egyre többen látogatnak majd ki ezekre. Véleményem szerint jóval többen elérhetőek, mint ahányan jelenleg részt vesznek.

A tartalékos és hagyományőrző katonákon kívül civilek is részt vesznek az emléktúráikon?

Válasszuk szét az emlékhelyeknél zajló eseményeket és magát a menetet. A megemlékezés az adott településnek fontos, hiszen saját hőseik és felmenőik előtt tisztelgünk. A tanulóknak nem kell végig jönniük az emléktúrán, nekik inkább az ünnepség szól, bár néhány társunk el szokta hozni a gyermekeit is. A mi túráink nem teljesítményközpontúak. Az egészben az a legfontosabb, hogy a közös túrát követően a gyerekekben hatalmas közösségi élményként marad meg az esemény, amire a következő évben is szívesen jönnek. Nyilván ezek az élmények közelebb hozzák őket a múlthoz, s ez az alapvető célunk. A katonák természetesen hosszabb távokat vállalnak.

A túrázóknak a menetelés belső élménye a fontosabb, amivel a hősök előtt tisztelegnek, vagy valamilyen üzenetet kívánnak közvetíteni az egyes állomásokon?

Mindkét eleme fontos a túrának, ugyanakkor utóbbi terén szerintem akad még tennivalónk. Szívesen látnék több iskolás fiatalt az ünnepségeken, hiszen ők is érintettek a 48-as, a világháborús vagy az 56-os történésekben. Minden magyar várost és családot érintettek ezek az események. Valakinek tovább kell majd adnunk a stafétát.

Miért fontos, hogy emlékezzünk a múltra, miért csatlakozzanak minél többen a túrához?

A Don-kanyarnál nagyjából 150 ezer magyar katona és munkaszolgálatos hunyt el, illetve sebesült meg a hazáért végzett szolgálata közben. Nem szabad elfelejteni őket és az áldozatukat. Úgy látom, hogy amelyik családban szorosabb a generációk közti kapcsolat, ott jobban emlékeznek a felmenőkre. Ha a szüleinkhez és nagyszüleinkhez erősen kötődünk, akkor katonaként sem feledjük a hőseinket. A Magyarországon nyugvó halottak esetében ma már az sem számít, ha egykor ellentétes oldalon harcoltak. Mindannyian emberek voltak, akik parancsot teljesítettek. Szerintem mindenkiről meg kell emlékezni, aki tisztességgel szolgált.

(forrás: honvedelem.hu)