Hírek

Székesfehérvár, 35

Székesfehérvár, 35

Aki megizlelte a repülés és ejtőernyőzés örömét, aki egyszer átélte ennek az érzésnek semmihez nem fogható hatását soha nem tudja és nem is akarja azt elfelejteni. A repülés a szabadsággal egyenlő, az ember hatalmával természet erői felett, a végtelent, az...

Budapesti Nyugállományúak Klubja, 65

Budapesti Nyugállományúak Klubja, 65

Magyarország sorsfordító döntés előtt áll: nem csupán pártokról vagy politikai irányokról, hanem a háború és a béke alapvető kérdéséről döntünk – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja megalakulásának 65. évfordulója...

Beszámoló közgyűlés a radarosoknál

Beszámoló közgyűlés a radarosoknál

A Radaros Katonák Baráti Kör március 20-n tartotta éves beszámolóját. A közgyűlésen a tagság több mint fele jelent meg. A levezető elnök, Szaniszló András nyugállományú százados, alelnök köszöntötte a tagságot. Külön köszöntötte Rácz Mihály nyugállományú ezredest a...

Miskolci márciusi helyzetjelentés

Miskolci márciusi helyzetjelentés

Március 05-én tartotta meg az egyesület a Nőnapi megemlékezésüket az MRVT tiszti étkezdéjében. Az ünnepséget Bartekné Frank Judit vezetőségi tag nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd pár soros beszédében köszöntötte az egyesület női tagjait. A nőnapi...

Közgyűlés Szegeden

Közgyűlés Szegeden

Minden közhasznú szervezet működésében nagyon fontos pillanat az éves beszámoló közgyűlés. Ez természetesen nem csak egy jogi aktus, hanem alkalom a találkozásra is.  2026. március 27-én délután egy ilyen eseményre fókuszált a Szegedi Bajtársi Klub. A Vezetőség sokat...

Közgyűlés a veteránoknál

Közgyűlés a veteránoknál

Ez év március 30-án került sor Taszáron az éves beszámoló közgyűlés megtartására. A közgyűlés előtt a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred 5. Hadkiegészítő és Toborzó Központ – Kaposvár Központparancsnok helyettese Győri Tamás őrnagy, a honvédelmi...

Tájékoztató az idősotthoni bekerülési támogatás lehetőségéről

Tájékoztató az idősotthoni bekerülési támogatás lehetőségéről

A nyugállományúak, ernyőszervezeteik részéről a ’80-as évek vége óta folyamatosan merül fel igényként honvédségi nyugdíjas-, idősotthon létrehozása és üzemeltetése, mely néha egészen nagy nyilvánosságot kapott. Kevesebb figyelem övezte azt a hosszú ideje meglevő...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2026. február 21. és 2026. március 27. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Hatvanban született meg a remény

Hatvanban született meg a remény

Az 1848-49-es szabadságharc egyik meghatározó eseményére az 1849 április 2-i Hatvani csatára emlékeztek meg ünnepélyes keretek között Hatvanban. A tavaszi hadjárat első győzelme nemcsak katonai sikert jelentett, hanem reményt adott magyar nemzet számára. Az 1848-49-es...

Közgyűlés Tatán

Közgyűlés Tatán

35 taggal, 1970. január 23-án alakult meg a tatai Helyőrségi Nyugállományúak Klubja azzal a céllal, hogy összefogja a térségben élő, honvédséghez kötődő állampolgárokat, erősítése a Magyar Honvédséghez való érzelmi kötődésüket. Pártoktól, politikai tevékenységtől...

Toma András és húga, Panni néni emlékére

Toma András és húga, Panni néni emlékére

Március 18.-án délután, a nyíregyházi megyei Könyvtárban a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság által szervezett „Értékes Esték” programsorozat keretében, teltház előtt emlékeztünk meg Toma Andrásról. az utolsó hadi fogolykén ismerté vált ember életútjáról. A...

Kiskőrös 55

Kiskőrös 55

Ünnepi rendezvénnyel ünnepelte 55 éves fennállását a Kiskőrösi Helyőrség Nyugállományúak Klubja A klub jubileumát koszorúzás, kiállítás, elismerések átadása és koncert tette emlékezetessé. Ez év március 17-én ünnepi rendezvénnyel emlékeztek meg a Kiskőrösi Helyőrség...

Közgyűlés a Nagykanizsa Honvéd Egyesületnél

Közgyűlés a Nagykanizsa Honvéd Egyesületnél

A Nagykanizsa Honvéd Egyesület 2026. március 17-én, kedden, 10 órai kezdettel, Honvéd Kaszinó tükörtermében megtartotta közgyűlését. Geiger László az egyesület titkára a Himnusz meghallgatása után, mint levezető elnök köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte...

Taszár 35

Taszár 35

A taszári polgármesteri hivatal nagytermében ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete. A jubileumi rendezvényen az egyesület tagjai mellett számos meghívott vendéget is köszönthettek, köztük Witzmann Mihály,...

Magyarnóta délután Szentendrén

Magyarnóta délután Szentendrén

A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub és Kapi Gábor nyugállományú százados, nótáskapitány kezdeményezése alapján 2017-től évente két alkalommal magyarnóta délutánt szervez Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Nemzeti ünnepünk, március...

Civileket köszöntötték

Civileket köszöntötték

„Emlékezzünk ma tisztelettel azokra, akik 1848-49-ben hittek hazánk jövőjében, és tegyük hozzá a magunk részét ehhez a jövőhöz” – szólította fel a közönséget dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős...

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben Közel egy évtizede, előző évek hagyományait követve a Bem József Bajtársi Egyesület tagjai (Belovai János, Csomós Lajos, Galuska László, Faragó Ilona, Hugyecz György, Szegedi Ágnes és Koós Gábor) idén is csatlakoztak az MH...

Ebben az évben az első

Ebben az évben az első

Március 10-én a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke, a Bajtársainkért...

35 éves somogyi repülők

35 éves somogyi repülők

Amikor 1991. március 11-én a Vaszary kávéházban 27 elszánt alapító tag úgy döntött, hogy létrehozza ezt az egyesületet, valószínűleg nem gondolták, hogy egyszer majd ennyi emlékmű, ennyi rendezvény és ennyi közös élmény áll mögöttünk. Sőt, talán azt sem gondolták,...

Nándorfehérvári diadal hőseire emlékeztünk

2025.08.14

Egy baráti meghívásnak eleget téve, július 20-án délelőtt, a főváros szívében, a Hősök terén felállított színpadon, az „AMIÉRT A HARANG SZÓL – NÁNDORFEHÉRVÁR 1456” címet viselő rendezvényen, egy összevont kórussal lépett fel a Balassi Kórus, hogy műsorunkkal méltó módon emlékezzünk (tisztelegjünk) a várvédők névtelen hőseire és a Hunyadiakra.

Mint ismert az Országgyűlés 2011-ben, az ostrom 555. évfordulóján nyilvánította július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává. Az állami szervek és a civilek összefogásával már sokadik alkalommal (16.) kerül megrendezésre, a magyar hadtörténelem egyik kiemelkedő eseményéről (diadaláról) szóló ünnepi megemlékezés ott a Hősök terén.

A megemlékezés programjának ötletgazdája és szervezője kezdetektől fogva Janek György, a BVSC-Zugló nyugalmazott atlétaedzője, az egyesület szabadidő szakosztályának korábbi vezetője és barátja Foltán László kenus olimpiai bajnok, akik igazán szívügyüknek tekintik a rendezvény méltó keretek közötti megtartását.  Janek György, már 1989-ben kezdeményezője volt a párizsi Invalidusok Múzeumában látható Hunyadi Mátyás halotti pajzsa műtárgy Magyarországra való hazahozatalának.

A rendezvény egyik fő támogatója a Honvédelmi Minisztérium volt, így a honvédség azon szervezetei (a Magyar Honvédség Központi Zenekara, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred) és kijelölt állománya, akik segítették a megemlékezés protokolláris végrehajtását (történelmi zászlók, relikviák be-és kihozatala, a díszszakasz koszorúzással kapcsolatos feladai, katonazene biztosítás) mindent megtettek annak érdekében, hogy igazán ünnepélyes legyen a megemlékezés.

Az ünnepi műsoron, tisztelegve a hunyadiak emléke előtt, a Hősök terén Hunyadi János és fiának, Mátyás királynak monumentális szobrai alatt, két műtárgy makett hű másolata is megtekinthető volt, amit a kilátogatott vendégek és a téren sétáló külföldi turisták is nagy érdeklődéssel nézegettek.  Az egyik a Hunyadi Mátyás halotti pajzsa, a másik kiállított műtárgy pedig a Mátyás kálvária – Mátyás király házi oltára vagy hosszú keresztje – hű másolata volt, ami az esztergomi székesegyház legféltettebb kincse.

A rendezvény helyszínén, gazdag program fogadta az érdeklődőket, hiszen neves előadó- és énekművészek, hagyományőrző egyesületek szórakoztatták a nagyérdeműt – köztük Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc és számos díjjal kitüntetett énekesnő. Az ifjú tanítványai, a Krónikás Zenede Diákjai a gitárhúrok pengetéseivel kápráztatta el a közönséget. Előadásuk fénypontja volt az „Ismerős Arcok” elnevezésű zenekar „Nélküled” című dalának tolmácsolása, melyet egy alig tíz éves kisdiák énekelt.

Az összevont kórusunk – a budapesti Balassi Bálint Bajtársi Egyesület kórusa és a gödöllői „Szurdok Gyögy” honvéd alezredes nevét viselő kórusa – igen lelkesen készült erre a rendezvényre, hiszen a Hősök terén nem mindennap énekelhetünk. Kórusunk nem teljes létszámmal tudott részt venni a felemelő rendezvényen, hiszen a meleg nyár közepén hirtelen jött a felkérés, sokan elutaztak, vagy élvezhették végre az unokák társaságát. Azonban, akik ott voltak, azok igyekeztek minden tudásukat felhasználni, hogy emeljék az ünnep fényét és örömet szerezzenek a közönségnek. Bizonyára a nyári hőség járult hozzá, hogy nem voltak olyan sokan, mint azt várni lehetett, de akik mégis megjelentek – nagy vehemenciával tapsoltak és együtt énekeltek velünk.

Ezúton is köszönjük a gödöllői kórus tagjainak, – hogy időt és fáradságot nem kímélve -, kipótolták kórusunk hiányzó létszámát és hangjukkal hozzásegítették a műsort, hogy a dalok a megszokott színvonalon zengjenek.

Bizony, a kórusunk műsorára kapott 10 perc nem nagy idő, de a két karvezetőnk: Kiss Zsuzsanna és Kálmán István megtalálták a műsorválasztás során azt a lehetőséget, hogy színvonalas, kerek egészként járulhattunk hozzá a lélekemelő eseményhez.

Kezdetként az „Isten áldja meg a magyart” című dal szinte már saját himnuszként szólalt meg immár sokadszorra kórusunk előadásában. Ezt követte volt kórustársunk: Homola Irénke – aki már az égi koncerteken énekel – Honvéd című verse, amelyet Rábai-Németh Ferenc zenésített meg és adott elő saját gitárkísérettel, a refrént a kórussal énekelve. Majd egyik szép egyházi énekünk, a „Boldogasszony Anyánk” csendült fel, s mivel a közönség is érintettnek érezte magát, ezért sokan csatlakoztak hozzánk.

Egy gyönyörű, pont ide illő vers következett szintén Irénke verseskötetéből: a Nándorfehérvár – két kórustagunk, Trefán Pál zengő hangján és Csizmás Erzsébet lágyabb előadásában. Mindketten nyugállományú katonák. Méltó keretet adott a befejezésnek a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”, amely szintén lelkes szólistákat toborzott a közönség soraiból. Nem csalódtunk, hiszen aki nagyon figyelt, meghatott könnyeket is látott.

Nem mindennapi délelőtt volt, amikor dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkárának ünnepi beszéde után pontban 12 órakor felrepült a magasba a 150 galamb, mint a béke jelképe. Sokáig néztünk utánuk azzal a kimondatlan kívánsággal: Legyen végre béke a földön mindenkinek!

Azzal a jó érzéssel tértünk haza, hogy talán mi is tettünk ezért valamit – miközben zúgtak a harangok a Hősök terén is Nándorfehérvár emlékezetére.

Szöveg: Csizmás Erzsébet és Sárközi Zoltán

Fotók: Bankó József, Pákozdi Erika, Sárközi Zoltán, Vastagh László

Megszakítás