Aki megizlelte a repülés és ejtőernyőzés örömét, aki egyszer átélte ennek az érzésnek semmihez nem fogható hatását soha nem tudja és nem is akarja azt elfelejteni. A repülés a szabadsággal egyenlő, az ember hatalmával természet erői felett, a végtelent, az...
Magyarország sorsfordító döntés előtt áll: nem csupán pártokról vagy politikai irányokról, hanem a háború és a béke alapvető kérdéséről döntünk – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja megalakulásának 65. évfordulója...
A Radaros Katonák Baráti Kör március 20-n tartotta éves beszámolóját. A közgyűlésen a tagság több mint fele jelent meg. A levezető elnök, Szaniszló András nyugállományú százados, alelnök köszöntötte a tagságot. Külön köszöntötte Rácz Mihály nyugállományú ezredest a...
Március 05-én tartotta meg az egyesület a Nőnapi megemlékezésüket az MRVT tiszti étkezdéjében. Az ünnepséget Bartekné Frank Judit vezetőségi tag nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd pár soros beszédében köszöntötte az egyesület női tagjait. A nőnapi...
Minden közhasznú szervezet működésében nagyon fontos pillanat az éves beszámoló közgyűlés. Ez természetesen nem csak egy jogi aktus, hanem alkalom a találkozásra is. 2026. március 27-én délután egy ilyen eseményre fókuszált a Szegedi Bajtársi Klub. A Vezetőség sokat...
Ez év március 30-án került sor Taszáron az éves beszámoló közgyűlés megtartására. A közgyűlés előtt a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred 5. Hadkiegészítő és Toborzó Központ – Kaposvár Központparancsnok helyettese Győri Tamás őrnagy, a honvédelmi...
A nyugállományúak, ernyőszervezeteik részéről a ’80-as évek vége óta folyamatosan merül fel igényként honvédségi nyugdíjas-, idősotthon létrehozása és üzemeltetése, mely néha egészen nagy nyilvánosságot kapott. Kevesebb figyelem övezte azt a hosszú ideje meglevő...
Az elhunytak névjegyzéke a 2026. február 21. és 2026. március 27. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...
Az 1848-49-es szabadságharc egyik meghatározó eseményére az 1849 április 2-i Hatvani csatára emlékeztek meg ünnepélyes keretek között Hatvanban. A tavaszi hadjárat első győzelme nemcsak katonai sikert jelentett, hanem reményt adott magyar nemzet számára. Az 1848-49-es...
35 taggal, 1970. január 23-án alakult meg a tatai Helyőrségi Nyugállományúak Klubja azzal a céllal, hogy összefogja a térségben élő, honvédséghez kötődő állampolgárokat, erősítése a Magyar Honvédséghez való érzelmi kötődésüket. Pártoktól, politikai tevékenységtől...
A magyar–lengyel barátság napját minden évben március 23-án ünneplik, amelyet 2007-ben a magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm egyhangúlag nyilvánított hivatalos emléknappá. A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) Közép-magyarországi Régió két...
Március 18.-án délután, a nyíregyházi megyei Könyvtárban a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság által szervezett „Értékes Esték” programsorozat keretében, teltház előtt emlékeztünk meg Toma Andrásról. az utolsó hadi fogolykén ismerté vált ember életútjáról. A...
Ünnepi rendezvénnyel ünnepelte 55 éves fennállását a Kiskőrösi Helyőrség Nyugállományúak Klubja A klub jubileumát koszorúzás, kiállítás, elismerések átadása és koncert tette emlékezetessé. Ez év március 17-én ünnepi rendezvénnyel emlékeztek meg a Kiskőrösi Helyőrség...
A Nagykanizsa Honvéd Egyesület 2026. március 17-én, kedden, 10 órai kezdettel, Honvéd Kaszinó tükörtermében megtartotta közgyűlését. Geiger László az egyesület titkára a Himnusz meghallgatása után, mint levezető elnök köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte...
A taszári polgármesteri hivatal nagytermében ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete. A jubileumi rendezvényen az egyesület tagjai mellett számos meghívott vendéget is köszönthettek, köztük Witzmann Mihály,...
A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub és Kapi Gábor nyugállományú százados, nótáskapitány kezdeményezése alapján 2017-től évente két alkalommal magyarnóta délutánt szervez Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Nemzeti ünnepünk, március...
„Emlékezzünk ma tisztelettel azokra, akik 1848-49-ben hittek hazánk jövőjében, és tegyük hozzá a magunk részét ehhez a jövőhöz” – szólította fel a közönséget dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős...
Hadisírgondozás az Új Köztemetőben Közel egy évtizede, előző évek hagyományait követve a Bem József Bajtársi Egyesület tagjai (Belovai János, Csomós Lajos, Galuska László, Faragó Ilona, Hugyecz György, Szegedi Ágnes és Koós Gábor) idén is csatlakoztak az MH...
Március 10-én a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke, a Bajtársainkért...
Amikor 1991. március 11-én a Vaszary kávéházban 27 elszánt alapító tag úgy döntött, hogy létrehozza ezt az egyesületet, valószínűleg nem gondolták, hogy egyszer majd ennyi emlékmű, ennyi rendezvény és ennyi közös élmény áll mögöttünk. Sőt, talán azt sem gondolták,...
Felújított fejfák alatt
2025.08.16
„A katonasírok a háború nagy prédikátorai”
Magyar és német katonák közös szolgálata a Katonai Temető és Emlékparkban
Budaörsön több mint 17 800 német és magyar katona nyugszik – immáron megújított fejfák alatt. A program zárásaként augusztus 14-én megemlékezést tartottak, amelyen hangsúlyozták: a Budaörsi Katonai Temető és Emlékpark a béke, a megbékélés és a történelmi tanulságok színtere.
Jochen Deuer vezérőrnagy, a Bundeswehr Logisztikai Parancsnokság parancsnoka köszönetet mondott a magyar katonáknak a vendéglátásért és a szakmai segítségért. Kiemelte: a közös erőfeszítések nemcsak a hathektáros területen fekvő temető sírjainak állagmegóvását szolgálták, hanem hozzájárultak a nemzetek közötti megértéshez is. A hadisírok nem csupán gyászhelyek, hanem a háborúk okozta szenvedés és az értelmetlen áldozatok szimbólumai – tette hozzá.
„Számtalan fiatal vesztette életét itt és a közeli csatatereken, különösen a második világháború utolsó szakaszában. A háború, az ideológia és a nemzetiszocializmus megalomániája nemcsak városokat és nemzeteket pusztított el, hanem az emberek álmait is romba döntötte” – emlékeztetett. Mint fogalmazott, különösen fontos, hogy emlékeztessünk az 1933 és 1945 közötti nemzetiszocialista zsarnokság következményeire is. „Németország múltjának ezt a sötét oldalát a politikai ellenfelek elnyomása, a kisebbségek, különösen a zsidók üldözése és meggyilkolása, valamint a második világháború kitörése jellemezte, amely világszerte mintegy 55 millió emberéletet követelt” – fogalmazott.
Polyák András ezredes, a Magyar Honvédség Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokhelyettese elmondta: a húsz fős magyar-német katonai csapat augusztus 4-15. között a sírok megtisztítása mellett tereprendezést is végzett a területen. A feladat nemcsak fizikai, hanem lelki kihívást is jelentett, hiszen egykori bajtársak nyughelyén dolgoztak. „Hadisírokat gondozni annyit jelent: emlékezni, tanulni, tisztelni. Mindezzel nem a múlt újraírására, hanem az emberi méltóság megőrzésére törekszünk” – húzta alá.
A német katonák a türingiai Erfurtból, Németország haderejének logisztikai parancsnokságáról érkeztek, a magyar katonák pedig a Pest vármegyei Gödöllőről, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezredtől – mondta el Gyulai László Rafael tartalékos százados hozzátéve – a sírköveket előbb nagynyomású vízzel tisztították, majd újrafestették a feliratokat is. Felhívta a figyelmet a temetőben olvasható Albert Schweitzer-idézetre is. Szerinte a Nobel-békedíjas német teológus és filozófus szavai, „a katonasírok a háború nagy prédikátorai” segít emlékezni arra, hogy a háború milyen borzalmas és hogy milyen értékes a béke.
Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja felidézte: Németország és Magyarország 1993-ban kötött megállapodást a hadisírok gondozásáról. Mint mondta, hazánkban a második világháború során mintegy ötvenháromezer német katona vesztette életét vagy tűnt el, a budaörsi temetőt huszonhárom éve – az egyezmény célkitűzéseit követve – nyitották meg. A mostani temetőgondozásban részt vevő német katonák szabadságuk terhére vállalták a feladatot.
A hadisírgondozó esemény záróünnepségén imát mondott Boross Sámuel Géza protestáns tábori lelkész. Részt vett többek között Daniel Passbach vezérkari alezredes, német véderőattasé, Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselője és Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, a Magyar Tartalékosok Szövetsége elnöke is.
forrás: honvedelem.hu, fotók: Rácz Tünde és Tóth Ákos (honvedelem.hu)
A szerk. megjegyzése: A rendezvényen a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét Lévai Miklós nyugállományú alezredes, az elnökség tagja, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke lépviselte.