Hazánkban február 6-án ünnepeljük a rádiótechnika fegyvernem napját és e napot tekintjük a magyar űrkutatás kezdetének is.
Hetvenkilenc évvel ezelőtt, február 6-án egy magyar fizikus, Bay Zoltán és kutatócsoportjának világraszóló eredményét ünnepelte az egész világ. Nekik sikerült Európában először egy saját készítésű radarral, – a világon akkor egyedülálló eljárással – megmérni a Föld és a Hold közötti távolságot.
Bay és csoportja átütő sikereket ért el a kutatásaik során. 1944-re olyan radartechnológiát hoztak létre, amellyel már 60 kilométeres távolságból is észlelhették az ellenséges repülőgépeket. Ahogy számos nagy jelentőséggel bíró felfedezést, úgy a Hold-radar kísérletek sikerességét is a haditechnikai fejlesztésnek köszönhetjük.
A Radaros Katonák Baráti Kör ebben az évben is megemlékezett a Rádiótechnikai Csapatok Napjáról.
A Fegyvernemi Napot katonai tiszteletadással ünnepeltük február 5.-n, a Kossuth Laktanyában elhelyezett emléktáblánál!
Megnyitó beszédében Szarka János nyugállományú ezredes röviden felvázolta a fegyvernem történetét.
Beszédében emlékeztetett, hogy ünnepeljük azt a fegyvernemet, mely az 1950-s évek elejétől, az idők folyamán különböző szervezeti felépítésben, különböző hadrendben, növekvő mennyiségű, rendeltetésű és különböző hullámtartományú radar állomásokkal, radar századokkal békében is harci munkát láttak el!
Évszaktól, időjárástól, napszaktól függetlenül, folyamatosan ellenőrizték hazánk légterét, ellenőrizték a hazánk feletti, polgári, nemzetközi járatok repüléseit és átrepüléseit.
Végrehajtották a vadászrepülő, bombázó csapatok, a légvédelmi tüzér és rakéta csapatok, légi zavaró csapatok harctevékenysége rádiólokációs biztosítását.
Biztosították a külföldi lőtereken a vadászrepülő, légvédelmi rakéta csapatok éles lövészetének sikeres végrehajtását.
Emlékezzünk arra a sok százezer sorkatonára, tiszthelyettesre, tisztre, akik ennél a fegyvernemnél szolgáltak. Közülük sokan, távoli helyőrségekben, igen mostoha elhelyezési viszonyok között végezték felelősségteljes hívatásukat.
A megnyitót követően Müller Sándor őrnagy a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ 3. Gerinc Radar Mérőpont parancsnoka mondott ünnepi beszédet. Részletesen kitért a fegyvernem fejlődési szakaszaira, ismertette Bay Zoltán professzor úr munkásságát, majd vázolta a NATO-ba történt belépés utáni fejlesztéseket.
Koszorút helyeztek el:
- a Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár képviseletében Ölveti László alezredes és Szabó Mihály törzszászlós,
- a Magyar Honvédség Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred nevében Kreácsik Ákos ezredes, Barta István alezredes és Filip Dominik főhadnagy,
- a Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred képviseletében Rácz Károly alezredes
- a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium nevében Fekete András alezredes, igazgató,
- a Magyar Honvédség Légi Műveleti, Vezetési és Irányítási Központ képviseletében Müller Sándor őrnagy,
- a Radaros Katonák Baráti Kör képviseletében Szarka János nyugállományú ezredes, Szaniszló András nyugállományú százados, Huszár Zoltán nyugállományú törzszászlós,
- a Honvédség és Társadalom Baráti Kör debreceni szervezetének képviseletében Csákvári Sándor és Czeglédiné Dr. Lovas Enikő,
- a Balmazújvárosi 48-as Olvasó Népkör Közhasznú Egyesület képviseletében Pénzes Sándorné, Pénzes Sándorné Tóth Márta, és Pénzes Sándor.
Az ünnepség a Szózat és a Magyar Takarodó hangjaival ért véget. Zárásként a radaros katonák és a meghívott vendégek katona ebéden vettek részt.
Szöveg: Facebook, Szarka János, honvedelem.hu, fotó: Demeter Pál és honvedelem.hu