Nemzeti ellenállóképesség össznemzeti együttműködéssel „A biztonsági kockázatok megváltozása együttműködésre sarkallja a különböző szektorokat. A civil és honvédelmi feladatok közös és kontrollált végrehajtása szükséges” – fogalmazott Mihócza Zoltán altábornagy, a...
A 7. légvédelmi tüzérezred alakulásának 75. éve alkalmából tartottak ünnepséget péntek délelőtt Keszthelyen. Számos kiváló katona szolgált itt, kapott kiképzést, később többen tisztek lettek. A Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub által szervezett bajtársi találkozón sokan...
A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság Művelődési Otthonában tartotta ez évi beszámoló közgyűlését. A klub elnöksége a közgyűlésre meghívta Szabó Tünde őrnagyot, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred...
Számítanak a nyugállományúak szerepvállalására „Fontos, hogy a honvédség megbecsült tagjainak érezzék magukat” – fogalmazott dr. Czermann János a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének debreceni találkozóján. A Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős...
A közelmúltban elhunyt Sipos Géza nyugállományú ezredes négy, egymást követő ciklusban látta el példaértékű módon a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöki teendőit. Sok tekintetben akkori tevékenységének, határozott kiállásának köszönhetően formálódott a...
A Telekom Vivicittá Félmaraton egy kétnapos rendezvény, amely teljes egészében a futásról és mozgásról szól, amelyen programként a tapasztaltabbak a félmaratoni (21 km) és 10 km-es táv között, valamint a rövidebb távok (például a Midicittá 7 km) kerülnek előtérbe a...
A magyarországi katonai repülés legsúlyosabb tragédiájára emlékeztek a jutaspusztai emlékmű előtt katonák, civilek, intézményi képviselők április 11-én. Nyolcvannégy éve, 1941. április 12-én a Délvidék visszafoglalására induló Savoia Marchetti repülőgép felszállása...
Április 10-én megtartotta ez év második elnökségi ülését a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (továbbiakban: Szövetség) elnöksége, amelyen az operatív elnökség tagjain kívül részt vettek a szavazati joggal rendelkező régióvezetők, és tagszövetségi elnökök...
Március 27.-én tartotta tisztújító közgyűlését a Honvéd Bajtársi Klub, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár kupola termében. A szép környezetben megrendezésre kerülő esemény színvonalát emelte a vendégfogadás, melyért szintén köszönetünket fejezzük ki. Több fontos...
A szabadság sohasem magától értendő Az 1848-48 forradalom és szabadságharc meghatározó időszaka tavasz hadjárat volt, amely 1849. áptilis2-től május 21-ig tartott. A hadjárat során a magyar honvédség jelentős katonai sikereket aratott. Az első ütközetre 1849 tavaszán...
Szentendre Város Önkormányzata, a szentendrei Egészséges Városért Közalapítvánnyal együttműködve a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban húsvéti sütemények versenyét rendezte meg 2025. március 26-án délután. A versenyen a szentendrei nyugdíjas civil szervezetek (Kossuth...
A Szegedi Bajtársi Klub tagjai, vezetősége nevében Csepi László nyugállományú őrnagy elnök és Nagy Zoltán nyugállományú alezredes titkár látogatást tett otthonukban a Lengyel házaspárnál. Mit is illik tudni erről a nagy tiszteltben álló házaspárról? 71 évvel ezelőtt...
Taszár Közgyűlés a taszári veteránoknál! Március 24-én megtartották éves beszámoló közgyűlésüket a taszári veterán repülők. A 104 fős tagságból 56 fő jelent meg a taszári polgármesteri termében. Koppány Zoltán elnök köszöntötte a megjelent tagokat és Lakatos Andrást,...
Égből érkező ünnep Az ejtőernyősök napja minden évben az egyik leglátványosabb honvédségi ünnepség. Idén is minden meghívott a levegőt kémlelte Szolnokon, amikor több tucat katona ejtőernyős ugrással tisztelgett az egykori bátor hősök előtt....
Tisztelt Bajtársak! Mély fájdalommal, a család hozzájárulásával tájékoztatunk benneteket, hogy Sipos Géza nyugállományú ezredes. a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke ma hajnalban, méltósággal viselt súlyos betegsége következtében elhunyt....
Tapasztalatcsere a toborzásról A tavalyi sikeres tartalékos toborzókampánynak köszönhetően 2023 óta közel 5000-en csatlakoztak a Magyar Honvédséghez. Az „Embert a vasra!” kampány harmadik fázisában pedig több alakulathoz is várják a hazaszerető, motivált fiatalok...
A nemzet áldozata nem volt hiábavaló „1848-49 hősei hittek abban, hogy a magyaroknak joguk van a szabadsághoz. Ma is így legyen. Mert ahogy Kossuth Lajos mondta, veszve csak azon nemzet lehet, amely lemondott önmagáról” – fogalmazott ünnepi beszédében dr. Kutnyánszky...
Bethlen Gábor nyugdíja Klub, Keszthely Hagyományőrzés, bajtársiasság és közösségi élmények – ezek határozták meg az elmúlt évet a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub életében. A tagság nemcsak a rendezvények szervezésében, hanem az aktív szerepvállalásban is kiemelkedő volt....
A Kőbányai Bringás Egyesület éves munkatervének megfelelően – évek óta - ahogy megszoktuk - ismét - nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősi halottjai és hadviseltjei előtt tisztelegve rendbe tette az Új Köztemetőben...
A Szegedi Bajtársi Klubnál mindig is kiemelt figyelmet kapnak a hölgyek, de Nőnap alkalmával ez még hatványozottabban igaz. 2025. március 7-én a Vármegye étterembe invitálta a hölgyeket a férfi tagság. Előzetesen meglepetéseket ígértek a fiúk és ez kellő hívószó volt....
1945 márciusában véget ért a tél és vele a II. világháború Székesfehérvár körüli harci cselekményei is. A város a török hódítás óta nem élt át akkora pusztítást, mint 80 évvel ezelőtt. A „80 éve történt” című konferenciasorozat ötödik állomását a Városháza...
Az elhunytak névjegyzéke a 2025. január 25. - 2025. február 21. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének adatai alapján az MH BHD). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi...
Sose feledjük elhunyt katonáink áldozatát Katonáink emléke és áldozata arra kell ösztönözzön bennünket, hogy a legnagyobb erőfeszítéseket tegyük a haza védelméért és a haderő fejlesztésért – jelentette ki dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért...
A Radaros Katonák Baráti Kör megemlékezést és koszorúzást szervezett a 80 éve, március 4-én Debrecenben megalakult a Demokratikus Hadsereg 6. honvéd gyaloghadosztálya, és az 1. Vasútépítő Hadosztály emléktáblánál a volt Bocskai (Pavilon) Laktanya falán. A Himnusz...
35 évvel ezelőtt - 1990. február 27-én - jött létre a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, melynek megünneplésének helyszínei február 26.-án a Hotel Hadik, majd másnap, 27.-én Stefánia Palota-Honvád Kulturális Központ voltak. A Hotel Hadikban az úgynevezett...
A Helyőrségi Hagyományörző Egyesület, Miskolc meghívást kapott a Radaros Katonák Baráti Köre Debrecen által a Rádiótechnikai csapatok napja alkalmából február 06-i megemlékezésre. Az ünnepségen koszorút helyezett el az egyesület részéről Bihari Tiborné elnök és Dósa...
35 évvel ezelőtt - 1990. február 27-én - jött létre a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, melynek megemlékezésére és méltó megünneplésére ma került sor a Stefánia Palotában. A meghívott belföldi és külföldi vendégek köszöntése és a Szövetség zászlójának...
Tizenöt évvel ezelőtt, tizenkét fővel alakult meg Csepregen a Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület. Napjainkban már a negyven tagunk van, két autóval, két elektromos robogóval nemcsak a helyiek, hanem a környékbeli települések nyugalmát is óvjuk....
Az elhunytak névjegyzéke a 2024. december 16. - 2025.január 24. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi...
A BEOSZ Tanácsadó Testület 2025. évi első hivatalos ülésére 2025. február 19–én, szerdán a BEOSZ Kerepesi úti irodájában került sor. Az ülésen részt vett Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke, és Koós Gábor nyugállományú alezredes, a BEOSZ...
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Nyugdíjas Rendőrök Egyesülete 2025. február 20-án, már második alkalommal megrendezte meg a „Rendvédelmi és Honvédelmi Nyugdíjasok Bűn- balesetmegelőzési, Honvédelmi és Egészségügyi Vetélkedője” elnevezésű versenyét. A programra nyolc...
A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub február 18-án 14.00 órától tartotta a már hagyományos farsangi mulatságát az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság Művelődési Otthonában. A program első részében Horváth Jenőné, a klub elnöke köszöntötte az első...
A Kispesti Obsitos Fúvószenekar a 2024-es évet egy nagyon kedves mikulásünneppel zárta. A játékos interaktív műsort a gyerekek nagy várakozással és örömmel fogadták. A koncertet BPNY Klub tagszervezeteinek unokái részére adta a zenekar a Magyar Honvédség Művelődési...
„A fiatalok is érintettek a múlt eseményeiben” A szocializmus idején nem lehetett beszélni róla, ma már azonban az iskolai tankönyvek is a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb tragédiájaként írják le a második világháborús doni eseményeket. Hazánk legtöbb településén...
Huszonöt éve szövetségben a honvédségi nyugdíjas szervezetek „Hálásak vagyunk azoknak, akik életüket a haza szolgálatának szentelték” – fogalmazott dr. Czermann János február 10-én. A Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára a...
A debreceni Kossuth-laktanyában elhelyezett emléktáblánál ünnepelte a Radaros Katonák Baráti Köre 2024. február 2-án a Rádiótechnikai Csapatok Napját. Szarka János nyugállományú ezredes megnyitójában megemlékezett a kezdetekről, amikor a fegyvernem alakulatai az...
Az országszerte megrendezett Doni Hősök Emléktúra soron következő, 2025. február 5-i állomása Csömör volt. A Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred szervezésében több, mint 250 fő emlékezett meg a II. világháborúban a Don-kanyarnál harcoló...
A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete január 30-án a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó tükör termében tartotta meg éves beszámoló, valamint tisztújító közgyűlését. Az egyesület 2024. évi munkájáról, pénzügyi gazdálkodásáról, valamint a felügyelő bizottság...
A Honvéd Hagyományőrző Egyesület a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetséggel partnerségben, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára szakmai segítségével megvalósult konferenciasorozat a "80 éve történt" 1944-1945 magyar hadieseményei címmel 2025-ben tovább...
A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a doni áttörés évfordulója alkalmából 2025. január 10-én (pénteken) 10.00-kor megemlékezést tartott a Szemere-kert Doni kopjafánál. Az egyesületnél hagyomány, hogy ezen az ünnepségen koszorúzás keretében róják le...
Január 30-án többen gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a Magyarország egyik legsúlyosabb vasúti balesetéről, katasztrófájáról. Jelen volt Herend város polgármestere, az egyik balesetet szenvedett katona családja, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a Veterán...
Ez év január 28-án a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke,...
A katonai értékek nemzeti kultúránk részei „Büszkék vagyunk katonáinkra, mert áldozatos és fáradhatatlan szolgálatukkal őrzik Magyarország békéjét és a magyar emberek biztonságát. A katonamúlt, a hagyományok, a katonazene, a katonai nyelv által pedig gyarapítják a...
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület (HOHE) Kecskeméti Területi Szervezete 2025. január 12-én, két helyszínen tartott megemlékezést a 82 évvel ezelőtt történt tragédiára. A rendszerváltozást követően alakult ki az a máig tartó...
Csaknem százan vettek részt január 18-án az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete által meghirdetett, és a Szolnoki Katonai Repülőtértől induló Kiss Antal és Doni Hősök Emlékmeneten, amelyen 22, 15, vakamint 10 kilométeres távokon lehetett gyalogolni Szolnok határában, a...
A keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub tartalmas és színes programokkal tudott szolgálni klubtagjainak a 2024. év utolsó két hónapjában is. Igaz, hogy hagyomány már akár a „mindenki névnapja”, akár a „szeretetünnep”, de mindig tudnak újdonságot, meglepetést okozni...
MH RKKK szabad férőhelye A kondicionáló-kiképzési, valamint a katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényekről, továbbá a regeneráló pihenés és a rekreáció rendjéről szóló 13/2013.(VIII.21.) HM rendeletben foglaltak szerint a nyugállományú katona, a honvédségi...
Az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klubbal együttműködve 2025. január 14-én 10.00 órától rendezte meg megemlékezését a Doni hősökről. A megemlékezésen Márki Miklós alezredes, parancsnok köszöntötte a megjelenteket. A köszöntőt...
„A Don-kanyarban hatalmas veszteségeket szenvedő magyar hadsereget sosem oszlatták fel! Kitört a szovjetek bekerítő hadműveletéből, hazatért, és sorait újra feltöltötték” – mondta dr. Töll László, katonai identitásért felelős miniszteri biztos, január 13-án. A XXIV....
Azok a magyar katonák, akik a Don-kanyarban megvívott harcoknál szolgálatot teljesítettek, bátorságról tanúbizonyságot téve küzdöttek és harcoltak – fogalmazott dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a doni katasztrófa áldozatainak emléknapja...
A doni tragédia 82. évfordulóján avatták újra a pákozdi Mészeg-hegyen 1993-ban felállított, s az elmúlt évben felújított Don-kanyar Emlékkápolnát. A hideg, metsző szél ellenére sokan tartották fontosnak, hogy az emlékezés lobogó tüze mellett, a gyönyörűen felújított...
Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend,...
Az életben maradt katonákat és a hátramaradt családokról is megemlékeztek Tatán. A doni áttörés tiszteletére tartottak megemlékezést. Megemlékezést és koszorúzást tartottak a doni áttörésre emlékezve Tatán, január 10-én, péntek délelőtt, a várkanyarban lévő II....
A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület fennállásának huszonhárom éve alatt soha nem tapasztalt gondokkal kellett szembenéznie a 2024-es évben. A legnagyobb és a legfájdalmasabb problémát az egyesület megalakulása óta elnöki feladatot ellátó Kovács...
Gidófalvy Lajos posztumusz ezredesre emlékeztek a rendezvény vendégei és résztvevői születésének 124. és halálának 80 évfordulóján a róla elnevezett lakótelepen és utcában. A Balassi Bálint Bajtársi Egyesület és a XIII. Kerületi Lokálpatrióta Egyesület által...
December 18-án már reggel 8 órától érkeztek a tagok és a "még" nem tag rendőrségi nyugdíjasok a Csónakházba. A Jász- Nagykun- Szolnok Vármegyei Nyugdíjas Rendőrök Egyesülete itt tartotta évzáró találkozóját, amelyre rendhagyó módon meghívtuk a nem tag rendőrségi...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége honlapján (www.beosz.hu) 2024-ben 153 írás jelent meg, valamint a „Közérdekű” rovatunkban még néhánnyal együtt összesen közel 160. Mindegyik íráshoz egy-egy képgaléria is kapcsolódott, így összesen több, mint másfélezer képet...
A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület meghívást kapott a Bocskai István Bajtársi Egyesület Debrecen által 2024. december 06-án rendezett „Mikulás teke bajnokságra”, amelyre két csapattal nevezett. Az eredmények nem maradtak el. Csapatban dobogós helyezést értek el,...
Az elhunytak névjegyzéke a 2024. november 22. - 2024.december 14. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét...
December 28-án a hagyományoknak megfelelően vidám, jó hangulatú rendezvényt tartott a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája a Civil Szervezetek Házában. A rendezvényre ismét meghívást kaptak a feleségek is, így a „nagy családdal” együtt ünnepelhettünk, eleveníthettük...
Tapolca repülőterén 1937 és 1956 között katona-repülők és ejtőernyősök szolgáltak, védték a hont. Voltak, akik a legdrágábbat, az életüket adták a harcfeladatokra való felkészülés során. Eddig erről a városba látogatót semmi sem tájékoztatta. Soós Lajos nyugállományú...
Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub december 10-én rendezte meg Adventi programját az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság Művelődési Otthonában. Az Adventi rendezvényt megtisztelte Magyar Judit, Szentendre Város Önkormányzat alpolgármestere, Dr. Szelei Pál r....
A letkési hídfőért folyó küzdelemben 19440 decemberében a Szent László Hadosztály, soraiban a vitéz Bertalan Árpád I. honvéd ejtőernyős ezreddel és a repülő lövész ezreddel harcolt a szovjet túlerő ellen. A több évtizedes hagyományt követve a letkési és a szalkai...
A Szegedi Bajtársi Klub Közhasznú Szervezet több évtizedes hagyományt követve idén is megemlékezést szervezett a Szegedi Dómnál. Az 1932-ben felavatott dombormű az 5. Honvéd gyalogezred dicsőséges tetteit a nemzet elé állítva hirdeti örökségüket. Csepi László...
A Magyar Veterán Repülők Szövetsége (Szövetség) elnöksége, a szervezet megalakulásának 35. évfordulója alkalmából 2024. december 4-én karácsonyi vacsorával egybekötött megemlékezést tartott a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ Regiment éttermében. A...
„A honvédelmi tárca mindig is tisztelettel fordult azok felé, akik a szolgálatnak áldozták életüket, ezért fontosnak tartjuk nyugdíjazott katonáink segítését” – köszöntötte az Obsitos Program közép-dunántúli régió nyugdíjas találkozójának résztvevőit dr. Czermann...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (Szövetség) elnöksége december 03-án tartotta az évadzáró elnökségi ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül jelen voltak a Tanácsadó Testület tagjai, a Szövetség ügyvivői és jogi képviselője a Felügyelő Bizottság elnöke...
35 évvel ezelőtt alakult – eredeti nevén - a Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományú Tagjainak Érdekvédelmi Egyesülete. A szervezet soraiba tömörítette a volt nagyatádi lövész ezred, harckocsiezred, fegyelmező zászlóalj nyugállományú tagjait, családtagjaikat,...
Az elhunytak névjegyzéke a 2024.október 28. - 2024.november 22. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi...
Esküdt Lajos nyá. ezredes a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnökének vezetésével, Paor József nyá. ezredes gazdasági elnökhelyettes, Herdics Antal nyá. alezredes nemzetközi ügyvivő összetételű munkacsoport utazott a Katonai Veterán Pozsony (Vojenský...
A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség (DBKSZ) halottak napja alkalmából 2024. november 04-én koszorút helyezett el a Szemere kertben lévő Doni kopjafánál, amelyen a Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület (Miskolc) is képviseltette magát. A tagok nagy kedvence a bowling,...
A Gáspár András Bajtársi Egyesület, mint minden év novemberében, most is ellátogatott Kecskemétre, hiszen november 23-a névadónk, Gáspár András honvédtábornok születésnapja. Ebből az alkalomból a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikuma, koszorúzással egybekötött...
Gondosóra, segítség egy gombnyomásra A Gondosóra vigyáz ránk. Most karácsony akció keretében, ha december 1-ig igényli karácsonyra megkapja!!! A Gondosóra egy olyan ingyenes jelzőkészülék, amellyel a 65 év feletti honfitársaink egyetlen gombnyomással kérhetnek...
November 20-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszának dísztermében – megalakulásának 35. évfordulója alkalmából – ünnepi közgyűlést tartott a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület. Az ünnepségen az egyesület tagjai mellett részt vett Bársony Péter...
Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub november 19-én 14.00 órai kezdettel az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság Művelődési Otthonában tartotta a klubtagok negyedéves születésnapi és névnapi köszöntőjét. A rendezvényen Horváth Jenőné (Irénke), a klub elnöke először...
Az elhunytak névjegyzéke a 2024. szeptember 23. – október 25. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi...
A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub (a továbbiakban: Klub) 2024. november 05-re meghívást kapott Zentai Andreától, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (a továbbiakban: NNGYK) Táplálkozástudományi Főosztály, főosztályvezetőjétől az intézet...
Idén negyedik alkalommal szervezte meg a Kőbányai Bringás Egyesület a négy korszakot felölelő kerékpáros zarándoklatot. A Kerékpárral Hőseink Nyomában megemlékezés nem csak egy rendhagyó történelem óra, hanem egy lehetőség is a társadalom bevonására a katonai...
A Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség kezdeményezésére a Honvédelmi Minisztérium, Tata Város Önkormányzata, valamint a MÁV támogatásával állítottak emléktáblát a tatai vasútállomás épületének falán november 4-én. A tábla a Magyar...
Idén is november 11-én, 11 órai kezdettel szervezik meg a nemzetközi gyertyagyújtást a hősök emlékére Nem kerül semmibe, mégis sokat tudunk tenni! A megadott időben, november 11-én 11 órakor egy szál gyertya vagy mécses meggyújtásával lehet csatlakozni ahhoz a...
A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesületnél hagyománnyá vált az Idősek Világnapja megünneplése, mely alkalomból az egyesület kis ünnepséget tartott október 03-án az MRVT Tiszti étkezdéjében. A rendezvényt Bihari Tiborné (Marika) az egyesület elnöke nyitotta meg köszöntve...
A Kispesti Obsitos Fúvószenekar számára a 2024-es esztendő örökre emlékezetes marad. A januári Közművelődésért Díj, a sikeres VIII. Dél-pesti Fúvószenekari Találkozó, - amelyen zenekarunkon kívül bemutatkozott a Dunakanyar Fúvósegylet zenekara Újvári Gábor...
Meghitt, bensőséges ünnepség helyszíne volt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság előtti park. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Nyugdíjas Rendőrök Egyesületének tagsága ez év elején elfogadta azt a tervet, hogy az egyesület az elhunyt rendőrök és civil...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (Szövetség) elnöksége október 29-én tartotta a XXXII. Katonanemzedéki Találkozó (KNT) közvetlen előkészítését is megtárgyaló elnökségi ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül jelen volt a Tanácsadó Testület elnöke,...
Adassék hála és tisztelet a hősöknek Halottak napja alkalmából szervezett kegyeleti gyertyagyújtást a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztálya a budapesti Fiumei úti temető 52-es hősi parcellájánál. „Egyetlen nemzet egyetlen katonája sem született hősnek,...
Az Európai Ejtőernyős Szövetség, Union Européenne des Parachutistes (UEP) előző évi görögországi kongresszusán tett vállalásnak megfelelően Németország (Bund Deutscher Fallschirmjäger - BDF) volt a házigazdája a veterán ejtőernyősök kongresszusának (10 ország 34...
A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub 2024. október 25-én 10.00 órától légpuska lőversenyt rendezett az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság lőterén. A rendezvényen a nyugdíjas klubtól 35 fő vett részt. A verseny elején a lövőket a lőtér vezetője tájékoztatta a...
1956 hősei Magyarország függetlenségéért, a magyar nép szabadságáért áldozták életüket – hangsúlyozta dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja...
Október elején tartotta elnökségi ülését a a BEOSZ tanácstermében Magyar Veterán Repülők Szövetsége elnöksége, amelyet most első alkalommal vezetett az áprilisban megválasztott új elnök, Dr. Bali Tamás dandártábornok. A jó hangulatú. konstruktív hangnemű ülésen több...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) Észak-magyarországi Régió október 15-én, Szolnokon tartotta a hagyományos régiónapját. A sokszori változások miatt, kissé kalandosra sikerült szervezés után, rendezvényen a Régió 15 tagegyesületének vezetői és...
Megalakulásának 60. évfordulóját ünnepelte a kaposvári Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja. Az esemény első felére a katonazenekar és a huszárok közreműködésével a helyőrségi klub udvarán került sor, ahol a részvevők többek között Dr. Sütő Tamás...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) Közép-magyarországi Régiója, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület és a Bem József Bajtársi Egyesület együttműködésével október 16-án a NATO megalakulása 75. és Magyarország csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) Tanácsadó Testülete (TT) október 15–én verőfényes őszi napsütés mellett 10.00 órai kezdettel tartotta meg alakuló ülését a BEOSZ Kerepesi úti tanácstermében. A hatodik ciklus megnyitó rendezvényén részt vett a BEOSZ...
Őszi dallamok – műsoros est a HKK Színháztermében Október 11-én hosszú előkészítés után ismét sor került a Balassi Kórus immár hagyományosnak mondható műsoros estjére, azzal az eltéréssel, hogy a Stefánia Palota termei helyett idén a Honvéd Kulturális Központ...
Október 05-én, Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája megalakulásának 20. évfordulóján nagyszabású rendezvényt szervezett a Marcali Bajtársi Egyesület. A dalostalálkozóra hét baráti együttest hívtak meg Mesztegnyőről, Kiskanizsáról, Kéthelyről, Liszóról, Zalaapátiból és...
A keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub október 04.-én ünnepelte megalakulásának 55. évfordulóját, meghívott vendégek, tagsága körében. A Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub története az MN 9351 légvédelmi rakétaezred történetével hozható párhuzamba. Az alakulat 1961....
A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub és Kapi Gábor nyugállományú százados - kezdeményezése alapján - 2017-től évente két alkalommal nótaesteket szerveznek Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében, és a magyarnóta szerelmesei évről-évre itt...
Az Abasári Honvéd Baráti Kör idén októberben ünnepli létrejöttének (mint civil önszerveződés) 20. és egyesületként való megalakulásának 15. évfordulóját. Az emlékező rendezvényre szeptember 28-án került sor Abasáron a Saári Közösségi Házban. Az eső ellenére, jó...
A harminckettedik
2024.11.15
A harminckettedik
Az 1990-ben létrejött Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (Szövetség) alapítása után két évvel első ízben rendezte meg a Katonanemzedékek Találkozóját (KNT). Az első alkalom példaértékű rendezvény volt, hiszen a találkozó először ültette egy asztalhoz az akkori katona generációk – Magyar Királyi Honvédség, a Néphadsereg és a Magyar Honvédség – képviselőit. Példaértékű volt a társadalom irányába is, mert megmutatta, hogy a közös értékek mentén történő gondolkodás, a múlt felidézése és feldolgozása új lehetőségeket nyit a közös cselekvésre.
A Szövetség hagyományt teremtett a KNT szervezésével.
E találkozók nemcsak a katona nemzedékek találkozása miatt kiemelt jelentőségűek, hanem a Szövetség belső élete miatt is, hisz a Küldöttgyűlés, és a Kisbajtársak Találkozója mellett ezek az alkalmak adnak lehetőséget arra, hogy a Szövetség tagszervezetei, régiói, tagszövetségei találkozzanak egymással, baráti és bajtársi körülmények között tovább erősítsék a Szövetséghez tartozás érzését.
Az előző évek rendezvényeinek megszervezését több nehézség is kedvezőtlenül befolyásolta, és volt olyan év amikor meg sem tudtuk tartani. Hol a járvány, hol egyéb döntések befolyásolták a megszervezését, és a találkozót hol a Stefánia Palotában, tavaly pedig a Bálna Honvédelmi Központban sikerült megrendezni.
Az ez évi találkozó megszervezésénél az újonnan megválasztott elnökségnek az volt a cél, hogy a helyszín ismét az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK), Balatonakarattya legyen. Ennek érdekében az elnök nagyon sok egyeztetést, megbeszélést folytatott dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével, Dr. Cermann János helyettes államtitkárral, a miniszterelnöki kabinetiroda munkatársával, Harakály Bencével. Nehezítette a találkozó megrendezését a közben megváltozott a vonatkozó HM utasítás is. A segítő szándéknak köszönhetően az az utolsóelőtti pillanatban dőlt el, hogy ott rendezhetjük meg a rendezvényt, de a meglepetés ez után következett, mert megtudtuk, hogy a Központ szállodáinak egy része és a színházterem felújítás alatt áll, és az is kiderült, hogy a találkozót egy sátorban kell majd megtartani, de ennek ellenére vállaltuk.
Az MH RKKK parancsnokánál tett előzetes megbeszélés és kedvező hozzáállásának, a Központ munkatársainak segítsége révén a találkozó megnyitójára minden összeállt, amiben szerepet játszott, hogy a már előző nap megjelent, Vilner Péter nyugállományú ezredes, Bagi László ömt ezredes és Németh István nyugállományú őrnagy alkotta „előkészítő részleg” tevékenysége. A megnyitóra részben megoldódtak a sátor fűtésének problémái, és egyéb elhelyezési és ellátási kérdések is, így november 11. 14.00-ra minden készen állt a kezdésre.
A közel 160 résztvevő, köztük, a Szövetség tisztségviselői, a régiók, tagszövetségek, tagszervezetek képviselői, az előző évek BEOSZ tisztségviselői, az első alkalommal meghívásra kerülő házastársak, élettársak, akik hathatósan segítik a párjuk önzetlen közösségi munkájának végzését az Öveges József Szakképzési Centrum kadétjai, az Altiszti Akadémia altisztjeit, az MH vitéz Reviczky László 1.Területvédelmi Ezred tartalékosai folyamatosan érkeztek és regisztráltak a Nagyné Csizmás Erzsébet nyugállományú őrnagy, alapfeladati elnökhelyettes, Anda Ivánné nyugállományú törzszászlós, valamint Magyar Erzsébet munkatárs részvételével kezelt regisztrációs asztalnál.
„Még mielőtt elkezdődne a rendezvényünk, kérem egy perces néma felállással adózzunk a szövetségünk halottjai emléke előtt, valamint gyertyagyújtással tisztelegjünk az első világháborút lezáró béke alkalmából a világégés áldozataira” – kérte fel a jelenlévőket a találkozó levezető elnöke, Vilner Péter nyugállományú ezredes, koordinációs elnökhelyettes.
Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a Szövetség elnöke a megnyitó során kiemelte a Szövetség folyamatosan fenntartja a különböző életkorú katonák közötti kapcsolatot. Leszögezte: kortól függetlenül minden aktív és nyugállományú katona felelősséggel tartozik a nemzet és a haza iránt. Emlékeztetett: a találkozók résztvevői vállalják, hogy együttműködnek a magyar katonaeszmény presztízsének megőrzésében. A katonanemzedéki találkozókon minden évben a nyugállományú katonák és honvédelmi alkalmazottak érdeklődésére számot tartó témákat vitatnak meg, és tapasztalatot cserélhetnek a jelenlévő aktív állománnyal, illetve honvéd kadétokkal is. A köszöntő szavak részeként a levezető elnök felolvasta Sipos Géza nyugállományú ezredes, tiszteletbeli elnök a találkozó résztvevőinek íródott üdvözletét.
A megnyitó gondolatok után, Veres János alezredes, az MH RKKK parancsnoka jó munkát kívánva üdvözölte a megjelenteket.
A programban az előre megtervezettek szerint először Ipacs József nyugállományú ezredes, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége elnöke, a Szövetség valamikori ügyvezető elnöke emlékezett vissza a korábbi KNT-k eseményeire és a jelszavak mögött bújó fontos célkitűzések teljesítésére, kiemelve, hogy a találkozók minden esetben a hazafiság, a katonai áldozatvállalás, a katonai hagyományok ápolásával szolgálták az eredeti cél megvalósítását, a katona generációk összefogását.
A következőkben elhangzott, hogy már hosszú idő óta kiemelkedő kapcsolat alakult ki a Szövetség és a Civilút Alapítvány között, az Alapítvány a Szövetség egyik kiemelt partnerévé vált. Nemrég együttműködési szerződést is kötöttek egymással.
Az Alapítvány tevékenységét Vezér Tamás, a Civilút Nonprofit Kft. operatív igazgatója mutatta be a találkozó résztvevőinek.
Az Alapítványhoz hasonlóan szintén hasznos kapcsolat alakult ki a Gondosóra program munkatársaival. A program tevékenységéről Joó Géza, kommunikációs igazgató tájékoztatta a jelenlévőket.
Rövid szünetet követően először a humánpolitika, majd a honvédség átalakításának aktualitásai kerültek terítékre.
„Ma arról tudok beszámolni Önöknek, hogy a közoktatás, a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás minden szintjére van minőségi, az adott korosztályhoz illő honvédelmi értékajánlatunk, programkínálatunk” – szögezte le dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A találkozón dr. Czermann János részletesen beszámolt a Magyar Honvédség humánpolitikai szegmensében végbement és tervezett fejlesztéseiről, valamint a honvédelmi nevelés szakterületén történt pozitív változásokról. A Honvéd Kadét Program és a honvédelmi táborok sikerei mellett szólt a tervezett Hadapród programról, és az egyetemeken nagy sikerrel bevezetett honvédelmi képzésekről. A helyettes államtitkár kitért a történelmi jelentőségű, új jogállási szabályozás részleteire is, ami a hadrafoghatóság szempontjai mentén definiálta újra a honvédelmi kormányzat stratégiai, a Magyar Honvédség műveleti és a katona egyéni érdekei közötti egyensúlyt.
A rendezvényen Ugrik Csaba dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség csoportfőnöke adott elő a Magyar Honvédség haderőfejlesztési célkitűzéseiről, a megújuló eszközállományról, az átalakuló képzésekről, a tartalékos rendszer megerősítéséről és fejlődéséről, illetve a „Szeretem, megvédem!” toborzókampány számokban is mérhető sikereiről. A dandártábornok emellett beszámolt azokról a kedvező változásokról, amik a humánszolgálat gondoskodási körébe tartozókat érintik.
Az első nap hivatalos programja zárásaként a komolyabb témákat a keszthelyi Népek Tánca Tánccsoport élvezetes előadása zárta. A Népek Tánca Tánccsoport 1993-tól működik, mint európai népek eredeti néptáncait előadó csoport. Ma már 18 európai ország néptáncaiból tudnak eredeti néptáncokat bemutatni, önfenntartóak, mindenféle támogatás nélkül működnek. 2008-tól tagjai a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klubnak, ahol rendszeresen részt vesznek a klub rendezvényein énekkel, tánccal, versek, jelenetek előadásával.
Az előadók, fellépők részére az erre az alkalomra készült emléktárgyat adott át minden esetben a Szövetség elnöke.
Az esti program közös vacsorával, baráti beszélgetéssel és egy rövid zenés műsorral zárult.
A KNT másnap, november 12.-én folytatódott. A meghívott egyesületi elnökök fél kilenckor ahhoz az emléktáblához érkeztek, amelyet a Szövetség az első KNT emlékére állított. A koszorút az elnökség, a Tanácsadó Testület és a Felügyelő Bizottság tagjai helyzeték el.
A program tíz órakor már a sátorban folytatódott. Erre a napra tervezett program elsősorban gyakorlati, módszertani, aktuális kérdésekről szólt.
Először Dr. Bak Klára vezető kutató Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft.-től és Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (KÖZÉSZ) ügyvezető alelnöke adott elő, felvázolva a nyugdíjas foglalkoztatási szövetkezetek működtetésének jogi hátterét, és a működés feltételrendszerét.
Az izgalmas előadást követően a következő előadásban Mészáros Károly őrnagy, a november 1-jén megalakult MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság főtisztje a gondozási körben tartozók helyzetéről a gondozási rendszer változásairól tarott előadást, amelyben mindenkit megnyugtatott, hogy a változások ellenére a honvédségi nyugdíjasokkal való foglalkozás, az ügyes-bajos dolgok rendezése a korábbiakban megszokott módon fog történni.
A nap záró programjaként „Ott voltam Párizsban” címmel élménybeszámolót hallgathattak meg jelenlévők a párizsi olimpiáról. Ahogy elhangzott: a sportoló álma, hogy részt tudjon venni egy olimpián, így volt ez a most jelenlévő olimpikonokkal is, Puup Noémi szakaszvezetővel, aki a kajak kettes és kajak négyes versenyszámban bronzérmet, valamint Varga Ádám tizedessel, aki a kajak egyes 1000 méteres számban ezüstérmet szerzett az olimpián.
A beszélgetés moderátora Bozó Tibor altábornagy, a sportszázad elöljárója, a miniszteri kabinet munkatársa volt. A felkészülés során az olimpikonok bepillantást engedtek az olimpiai felkészülés folyamatába, a versenyt megelőző közvetlen folyamatokba, a verseny és az érem átadás csodálatos eseményébe.
A két napos program a Szövetség elnöke tájékoztatásával, zárszóvával ért véget, ahol részletesen szólt a választás óta megtörtént személyes találkozásairól (a honvédelmi miniszterrel, helyettes államtitkárokkal, Honvéd Vezérkar főnökével, és helyetteseive) egyeztetések, szerződések előkészítéséről és aláírásáról, az elvégzett munka eredményeiről, a felmerült problémákról, nehézségeiről az elkövetkező időszak szövetségi feladatairól,- amelyek közül kiemelkedik a Szövetség megalakulása 35. jubileumának méltó megünneplésének előkészítése, és az ebből az alakomból elkészítendő emlékkönyv összeállítása, a nemzetközi találkozó megszervezése és a jubileumi ünnepség megtartása.
A rendezvény a nehézségek ellenére – nem a szervezők véleménye alapján – az utóbbi évek egyik legsikeresebb KNT-je volt, amelyet a számtalan köszönetet és gratulációt kifejező email, üzenet is alátámasztott.
A szervezők, az operatív elnökség nevében köszönjük a Honvédelmi Minisztérium-, a Magyar Honvédség vezetőinek és az MH RKKK parancsnokának és munkatársainak a Szövetség elnökségének, ügyvivőinek, munkatársának hatékony közreműködését a sikeres program megvalósításához. Köszönjük az előadók felkészülését, az előadások magas színvonalát, együttműködő partnereink támogatását, a Szövetség tisztségviselői és tagegyesületi vezetők házastársainak megértő, támogató, segítségét.
(forrás, részben: honvedelem.hu)
A beosz.hu részről szöveg: Vilner Péter, fotó: Koppány Zoltán, Karmacsi László