A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége három tagszervezete tagjainak részvételével is ünnepelte születésnapját Budapest egyik legnagyobb lélekszámú kerülete.
A születésnap megünneplése mindig egy különleges alkalom, különösen akkor, amikor régi jó barátok (bajtársak) gyűlnek össze, akik hosszú évek óta ismerik és támogatják egymást, miközben közös értékrend mentén haladnak előre a mindennapok kihívásai között. Egy ilyen ünnep lehetőséget ad arra is, hogy egy pillanatra megálljunk, tevékenységünket bemutassuk másoknak is és az elért eredményeket közösen megünnepeljük.
Május utolsó napjaiban is hasonló ünnepi hangulat lengte be a Béke tér nagy parkját, hiszen Budapest Főváros XIII. kerülete ott ünnepelte 88. születésnapját. Az alkalomból színes és változatos rendezvénysorozattal köszöntötték a kerület lakóit, közösen megélve az összetartozás és az ünneplés örömét.
A rendezvénysorozat már péntek este elkezdődött, és a tér füves területe kertmozivá változott, ahol a Made in Hungáriát vetítették – Fenyő Miklósra, a kerület díszpolgárára emlékezve. Szombaton, a programsorozat a XIII. Kerületi Nemzetiségek Fesztiváljával és a Gyermeknapi Forgataggal folytatódott tovább, majd este a Béke téri szurkolói zónában az UEFA Bajnokok Ligája döntő közvetítését óriási LED falon lehetett nézni és együtt szurkolni a két klasszis külföldi csapatnak.
Május 31-én (vasárnap), a gyermeknapi programok továbbfolytatódtak és a szombati budapesti BL döntő miatt a futball határozta meg a fő tematikát, ezért a sportos, focis és interaktív gyermek programok kerültek előtérbe. Ezen a napon, 10-17 óra között került megrendezésre a XIII. Kerületi Civil Szervezetek Napja, amely tovább emelte a születésnapi rendezvény hangulatát, ahol a sátrakban és az előttük lévő szabad területen 19 civil szervezet tevékenységébe lehetett bekapcsolódni a családoknak, kiállításokon, izgalmas játékokon, kézműves foglalkozásokon és kvízeken keresztül.
A jó barátságnak köszönhetően és a régi szokásunknak megfelelően, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület, a Békefenntartók Bajtársi Egyesülete és a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete egy közös nagy sátorban mutatta be a tevékenységét reprezentáló tárgyakat, képeket. A nagy sátorhoz folyamatosan érkeztek az érdeklődő családok tagjai, hiszen nálunk olyan értékes relikviákat lehetett megnézni és megfogni, amit csak ott a XIII. kerület születésnapi rendezvényén lehetséges. Igazán sokan – elsősorban a gyerkőcök – próbálták fel a különböző katonai sapkákat, a békefenntartók kék mellényét és sisakját. Az érdeklődök csodálattal nézték a békefenntartók Afrikából, Ázsiából és a Kaukázusból összegyűjtött relikviáit. A Balassi egyesület sokrétű közösségi tevékenységét egy fotóalbumos bemutató (képes prezentáció) keretében lehetett megnézni, és a kiállított díjakat, a díszkardot is kézbe vehette a kíváncsi vendégsereg.
A honvédelem iránt érdeklők számára, még aktuális honvédségi kiadványokkal is tudtunk szolgálni. A XIII. Kerületi Lokálpatrióta Egyesületnél a kisebbek mini csocsóval játszhattak, focis ügyességi pálya akadályait küzdhették le ill. az asztalnál rajzokat színezhettek ki. A nagyobbak helytörténeti totót tölthettek ki és a hibátlan megfejtők fociflippert kaptak ajándékba. Hatalmas volt az érdeklődés a retro autó kiállításnál, ahol Erdős László nyugállományú ezredes nagy szakértelemmel mutatta be az 1978-as évjáratú veterán Zsiguli autóját.
A születésnapi rendezvény helyszínén a fák árnyékában, a civil szervezetek művészeti csoportjai is bemutatkoztak (torna, mazsorett, tánc és zenei műsorok), melyek garantálták a felhőtlen szórakozást minden korosztály számára. A hétvégi gyermeknapot valódi játékos kavalkád és klasszikus vidámparki hangulat jellemezte: a körhinták, ugrálóvárak, óriáscsúszda, arcfestés és lufihajtogatás egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a családok önfeledt kikapcsolódásban részesüljenek.
A vasárnap estét a hazai könnyűzenei élet legismertebb formációja a Quimby koncertje zárta, majd utána tűzijátékkal tették emlékezetessé a XIII. kerület születésnapját.
Boldog születésnapot XIII. kerület!
Szöveg: Sárközi Zoltán. fotók: Turcsányi Miklós, Magócsi Zoltán, Sárközi Zoltán