A magyarnóta szerelmesei évről-évre találkoznak a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színház termében. A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub és Kapi Gábor nyugállományú százados, nótáskapitány – kezdeményezése alapján – 2017-től évente két alkalommal magyarnóta délutánokat szerveznek Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Ebben az évben már második alkalommal, október 10-én 15.00-órakor kezdődött a ma már hagyományossá vált nótaműsor.
A rendezvényre a városból, Dunakanyar, valamint Pest Vármegye több településéről is érkeztek érdeklődők. A színháztermet teljesen megtöltötték a magyarnóta, a népdal és az operett kedvelők.
A fellépők mind ismert személyiségek voltak a nótaénekesek és az előadóművészek világából. Az estén fellépett Csikós Márta, Szabó Lajos, Újvári Marika, Mészáros András és Kapi Gábor nótáskapitány, valamint a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub Ezüstfény Együttese Séra Anna vezetésével. Az előadókat Nyári László prímás és cigányzenekara kísérte. A műsort Pölös János vezette, akit a közönség már jól ismert.
A Nótáskapitány a magyarnóta délutánt a „Harangoznak a mi kis falunkban” című dallal kezdte el. Ezt követően a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub Ezüstfény Együttes népdalcsokrot adott elő, majd egymásután léptek színpadra az énekesek.
A fantasztikus közönség együtt énekelt az előadókkal, nagy tapssal jutalmazta a fellépőket, valamint a finálét követően felállva ünnepelte az énekeseket.
A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub megint egy színvonalas programot szervezett, amely vitte a magyarnóta és a Klub hírnevét.
Szöveg és fotók: Kocsi László ezredes