35 éve a magyar katonák szolgálatában
„Ez a jubileumi partnertalálkozó nem csupán egy szervezet életének mérföldköve. Annak az elkötelezettségnek az ünnepe, amely három és fél évtizede azt üzeni: a katonák érdekei, jogai és méltósága nem maradhatnak kimondhatatlanok” – fogalmazott Sándor Zsolt vezérezredes szeptember 24-én, a Stefánia Palotában. A Honvéd Vezérkar főnöke alapításának harmincötödik évfordulóján méltatta a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet munkáját.
1991-ben azért alapították az akkori Katonák Érdekképviseleti Szövetségét, a HÉSZ elődjét, hogy képviselje a „katonák hangját”, védje munkavállalói jogaikat, valamint támaszt nyújtson szociális, egészségügyi, jóléti és karitatív kérdésekben. Azóta több névváltoztatáson esett át a szervezett, a lényeg azonban nem változott, hirdették a születésnapos szervezet képviselői a HÉSZ jubileumi partnertalálkozóján.
A társszervezetekkel közös ünneplés lehetővé teszi a kötetlen ismerkedést és az aktuális kihívások – például a személyi állomány helyzetére és a toborzási kérdésekre vonatkozó szempontok – megvitatását, emlékeztettek a rendezvény szervezői. Elmondásuk szerint az idén felállt új honvédelmi vezetéssel is szeretnék elkezdeni a párbeszédet, egyben hagyományt teremteni a hasonló ünnepi rendezvényeknek.
„Ma nem csupán egy évfordulót ünneplünk. Nem egyszerűen azt, hogy harmincöt éve egy szervezet létrejött, hanem hogy harmincöt évvel ezelőtt valakik hittek abban, hogy érdemes létrehozni, érdemes dolgozni érte. Hogy a közös célokért együtt többre lehet jutni, mint külön-külön” – mondta Sándor Zsolt vezérezredes.
1991 óta rengeteget változott a világ, vont mérleget a vezérkarfőnök, de az emberi kapcsolatok jelentősége, a bizalom, a felelősség és a tisztességes munka értéke nem változott. „Nem változott a szándék sem, hogy amit ránk bíztak, a lehető legjobb tudásunk szerint végezzük el.”

A katonáknak nem feladatuk az érdekképviseletiség erősítése, ugyanakkor a történelem során nem volt sikeres hadsereg jogos kritikák, építő törekvések meghallgatása nélkül, mondta a vezérkarfőnök. „Ebből adódóan mindig szükség van olyan emberekre, közösségekre és szervezetekre, akik és amelyek a döntéshozók és az állomány között kapcsot képezve képviselik katonáink érdekeit” – mutatott rá a HÉSZ rendeltetésére.
A honvédség jelenleg története egyik legnagyobb átalakulását éli, a változások pedig embereket érintenek, akik között természetes, ha érdekellentétek alakulnak ki, hangsúlyozta a vezérezredes. Az viszont nincs rendben, ha a feszültségek tönkre teszik az állomány életét, tette hozzá.
„Az érdekképviselet nem akadálya a fejlődésnek, hanem feltétele annak, hogy a fejlődés igazságos, átlátható, fenntartható és emberközpontú legyen. Vezérkarfőnökként hiszek abban, hogy az erős honvédség alapja nem csupán a korszerű fegyverzet, a modern haditechnika. Az erős honvédség alapja a bizalom. A bizalom a bajtársak között, a vezetők és beosztottak között és azon szervezetek iránt, amelyek a közösség érdekeit képviselik” – jelentette ki.

„Volt idő, amikor több mint tizenkétezer tagja volt a szervezetnek és voltak nagy kudarcaink, erős konfliktusaink is” – értékelt dr. Bazsik István. A HÉSZ elnöke a szervezet alapítóit és korábbi vezetőit méltatta, amiért elég eltökéltek voltak ahhoz, hogy megjelenítsék a magyar katonák érdekeit. „Attól, hogy egyenruhát viselünk és parancsot teljesítünk, még vannak jogaink, emberi méltóságunk, érdekeink és van saját hangunk.”
Felidézte az egykori Honvédszakszervezet teljes autonómiára és önfenntartásra irányuló törekvéseit, amiket ugyanakkor nem sikerült hosszú távon megvalósítani. A kétezres évek elején gazdasági prosperitás és jó megállapodások jellemezték a szerv történetét, az „elmúlt két és fél évtized” során azonban „folyamatosan szűkült a katonák kollektív érdekképviseleti mozgástere”, mondta dr. Bazsik István.
Botrányos döntésnek nevezte a honvédség szakszervezeti képviseletének ellehetetlenítését, valamint azt a gyakorlatot, amikor a katonák alapvető jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályok egy része törvény helyett kormányrendeleti szinten jelent meg. A szakszervezet szükségszerűségből jogállást váltott – így létrehozva a jogutód HÉSZ-t – és fenntartotta a párbeszédet a mindenkori kormánnyal.
Idén viszont a korábbi sérelmek orvoslását tűzte ki célul a szervezet, mondta az elnök. „Vállaljuk, hogy a haza érdekében akár életünket kockáztatjuk. Ám ez nem jelenti jogaink feladását. Kompromisszumra törekszünk. Nem konfliktust szeretnénk, hanem megállapodást, nem ellenfelek kívánunk lenni, hanem partnerek” – hangzott el.

A magyar katonák elvesztették a szakszervezeti szintű érdekképviselet lehetőségét, ugyanakkor megvan a joguk, hogy hallassák a hangjukat, fogalmazott Emmanuel Jacob. A Katonai Szövetségek és Szakszervezetek Európai Szervezete (EUROMIL) elnöke elismerte, hogy a szolgálat eltér a polgári hivatásoktól.
„Ennek része, hogy a katonák gyakran az életüket kockáztatják veszélyes helyzetekben. Ezt sosem kérdőjeleztük meg, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek elidegeníthetetlen jogaik. Erős, független érdekképviseleti szervekre van szükségük” – szögezte le.
Jacob elnök szerint jelentős változások zajlanak a világban, a fegyverkezés és a veszélyek korát éljük. A szükséges hadikészültség viszont csak az egyenruhások személyes felkészültsége által érhető el, mondta. Utóbbihoz hozzátartozik a szabadidő és a minőségi családi élet lehetőségének biztosítása, mert „a fáradt katona nem hatékony”. A rugalmas munkaidő nem jelentheti a korlátlan rendelkezésre állást, figyelmeztetett.
A munkaidő, az illetmény, a pályakép és a vezetési stílus mind számítanak, különösen akkor, amikor Európában nagyobb felelősséget várnak a katonáktól, mondta az elnök. A HÉSZ ugyanakkor nincs egyedül, az EUROMIL támogatását élvezi, húzta alá. „Sosem feledjük a szervezet nehéz körülmények között is kitartóan végzett munkáját. Hamarosan talán nemcsak a megmaradt, hanem a visszakapott jogokat is együtt ünnepelhetjük” – fogalmazott.
Az eseményen részt vett többek között Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke, Balogh Tünde, a HODOSZ elnöke, Hatvani Jácint, a LIGA Szakszervezetek elnöke és dr. Szabó Imre Szilárd is. A Szociális és Családügyi Minisztérium foglalkoztatásért és programokért felelős helyettes államtitkára a katonák igényei mentén folytatott párbeszédet ígért.
A rendezvény a vendégeknek és a szervezet kiemelkedő munkát végző tagjainak adományozott elismerések átadásával, valamint ünnepi vacsorával zárult.
Forrás: honvedelem.hu