Fehér Valéria – Valika, aki a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) oszlopos tagja volt és sok éven keresztül szolgálta a szövetség közösségét, kiváló ejtőernyős bajtársnő, az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnöke életének 83. évében 2025. november 15.-én csatlakozott az égi kötelékhez.
Temetésére 2026. január 6-án a budakalászi temetőben került sort és itt vett végső búcsút a MEBSZ elnöksége, tagjai, a család, hozzátartozók, barátok és ismerősök.
Az egykori ejtőernyősök és kortársak nevében Both Lajos a gödöllői repülőtér vezetője emlékezett Valikára.
„Nem voltunk felkészülve, hogy ebben a formában legyünk e helyen, ahol minden évben férjére a szintén ejtőernyős Ottóra emlékezve összejöttünk, majd Valika szerető, gondoskodó vendéglátásával mindig jót beszélgettünk. Te sem gondoltad, hogy az időd ilyen hamar lejár, hiszen közösen terveztük az újbóli találkozást a számunkra oly kedves Faház étteremben, ahol mindig Te voltál a háziasszony. Egyik legkedvesebb és szeretett repülőteredtől, ahol az utolsó ejtőernyős ugrásodat is végrehajtottad, Gödöllőről elhoztam egy maréknyi földet, hogy hamvaitokkal együtt legyen, felettetek mindig ragyogjon a kék ég”.
Molnár Zsolt dandártábornok a MEBSZ elnöke a következő szavakkal búcsúzott: „A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének elnökeként, de mindenekelőtt bajtársként állok most itt, hogy elbúcsúzzak Fehér Valériától – attól az asszonytól, aki nem csupán az eget hódította meg, hanem a szívünket és a közösségünket is. A családalapítás után is folytatta a sportot majd, amikor az élet más feladatokat szabott elé, az ugrást abbahagyta, de a közösségi munkát soha. 1994-től az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány munkájának lelke és motorja lett. Több mint tíz év önzetlen szolgálatának elismeréseként 2017-ben az alapítvány elnökévé választották, és ettől a pillanattól kezdve még nagyobb erővel dolgozott azon, hogy bajtársaink soha ne maradjanak egyedül a nehézségekben”.
Mádi Sándor az alapítványi kurátorok nevében személyes élményein keresztül idézte fel a bajtársakért végzett közös munkát.
A család nevében unokája és lánya köszönt el Valikától.
Az Il silenzio hangjaival zárult a búcsúztató.
Felette már örökké kék az ég!
Szöveg: dr. Sipos István, fotók: Répási Mária (Julika); Barabás Pálné Ilike, Kovács Katalin