A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (Szövetség) elnöksége december 03-én tartotta a évadzáró elnökségi ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül jelen voltak a Tanácsadó Testület tagjai, a Szövetség ügyvivői és jogi képviselője a Felügyelő Bizottság elnöke...
Kecskeméti látogatás
A Gáspár András Bajtársi Egyesület, mint minden év novemberében, most is ellátogatott Kecskemétre, hiszen november 23-a névadónk, Gáspár András honvédtábornok születésnapja. Ebből az alkalomból a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikuma, koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést szervezett.
Ezen a megemlékezésen, koszorúzáson (iskolában, szülőiháznál) az iskola és a város képviselői mellett, Hatvan város képviseletében Kökény Ferenc múzeum igazgató, valamint egyesületünk tagsága vett részt.
Az iskola szervezésében, több bemutatón is részt vehettünk, ahol megismerkedhettünk különleges képzési dolgokkal. Ilyen volt az önvédelmi, a lövészet, és a drón bemutató. A hölgyek részére pedig alkalom volt kozmetikai foglalkozáson részt venni.
A közösen elfogyasztott ebéd után, Helvéciára látogattunk, ahol a Bio-Mynd Kft. csokigyárában tettünk felejthetetlen látogatást. Megismerkedhettünk a csokigyártás rejtelmeivel, a szürettől a végkifejletig. A videó bemutató és a gyártási folyamat megtekintése, nagy érdeklődést váltott ki. A bemutató során alkalmunk nyílt csokoládé kóstolón részt venni, zárásként a nap végén vásárolhattunk is a szaloncukrokból, táblás csokoládékból.
Szöveg: Barta János ny. pv. alezredes
Fotó: Kis Endre ny. r. alezredes