A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE) szervezésében október 9-én találkozhattak egykori és mai szállítórepülők a kecskeméti bázison. Az ötlet Horváth István „Bucitól”, az Aviátor Alapítvány elnökétől ered, aki egy közös fórumra hívta volna...
A debreceni Bocskai István Bajtársi Egyesület tagjai kiránduláson vettek részt még szeptember hónapban. Az élménybeszámoló szerint: utazásunk célja Nagykároly volt, azonban programunk első állomásaként Vállaj települését kerestük fel. Vállaj, a sváb gyökerekkel...
Szemerkélő esős délutánra hirdette meg a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete elnökége az Idősek Napi megemlékezésüket és az azt követő közös vacsorát. Az időjárás ugyan nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, de a kedvünket szerencsére nem mosta el az eső....
Aki valaha is katonaként szolgált, az a szívében, lelkében örökre katona marad. S nem véletlen, hogy nagy-nagy érdeklődéssel vesz részt minden olyan eseményen, amely az egykori hivatásához kötődik. Így volt ez annak a csoportnak a tagjaival is, akik szeptember közepén...
Példájuk a becsület mércéje „Az aradi tizenhármak nem azért váltak hősökké, mert minden csatát megnyertek, hanem azért, mert amikor már mindent elveszítettek, a tartásukat akkor sem veszítették el. Legyőzték őket, de megtörni nem tudták őket. Elvették az életüket, de...
Úton a jogállási törvény felé A katonák jogállását szabályozó törvény megalkotása abszolút prioritás – hangzott el a Honvéd Érdekegyeztető Fórum harmadik negyedévi ülésén. Erre azonban csak az Alaptörvény esetleges módosításával nyílna, vagy a tervezett új alkotmány...
Ebben az évben is elérkezett a nap, amikor az Idősek Világnapját ünnepelhette a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület a Honvéd Kulturális Központban. Október 1-én verőfényes szép napos idő örvendeztetett meg bennünket, amikor – még a köszöntő előtt – Vanyur Tibor hszj....
Az elhunytak névjegyzéke a 2026. augusztus 25 és 2026. szeptember 25. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...
Szolgálat egy életen át A bajtársiasság, a fegyelem és a haza iránti elkötelezettség életre szóló értékek – hangzott el a nyugállományú katonák és közalkalmazottak számára az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Stefánia Palotában. Baráth Ernő, a...
Az ENSZ közgyűlése 1990. december 14-én hozott határozatot arról, hogy október 1-jét az idősek világnapjává nyilvánítja, amelynek a célja felhívni a figyelmet az idős emberek társadalmi szerepére, tiszteletére, valamint az öregedéssel járó kihívásokra. A Radaros...
A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület, Miskolc tagjai az évadzáró bált június 04-én a Miskolci Rendvédelmi Technikum Tiszti étkezdéjében tartották meg. A rendezvényt Bihari Tiborné az egyesület elnöke nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd átadta a szót Bartekné...
Szeptember 16-án az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi laktanya objektumában tíz órai kezdettel megemlékezést tartottak a híradók példaképük Puskás Tivadar születésének 182. évfordulója alakalmából. A megemlékezést a Puskás Tivadar Híradó...
35 éve a magyar katonák szolgálatában „Ez a jubileumi partnertalálkozó nem csupán egy szervezet életének mérföldköve. Annak az elkötelezettségnek az ünnepe, amely három és fél évtizede azt üzeni: a katonák érdekei, jogai és méltósága nem maradhatnak kimondhatatlanok”...
Szeptember elejére szervezett négy napos kirándulást a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület a Dunakanyarba, amelyre a NEÁ-tól nyert pályázati pénzt használták fel, így a Dunakanyar szépségeivel ismerkedhettek a kiskunhalasi kurucok. Már az első napon...
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából a mai napon különleges és tartalmas programon vett részt a Bocskai István Bajtársi Egyesület tagsága. Egyesületünk tagjai a debreceni Megyeháza történetével és építészeti értékeivel ismerkedhettek meg egy érdekes épületbejárás...
A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület 2026 évi munkatervében szerepelt a Szatmárnémeti Tartalékos és Nyugalmazott Honvédségi Káderek Egyesületének meglátogatása. Az év elején a két egyesület elnöke felvette a kapcsolatot egymással és megkezdődtek...
Szeptember 10-én reggel hét órakor jókedvű társaság a Honvéd Bajtársi Klub Tata tagjai gyülekeztek Tatán: negyvenen indultunk útnak, majd Tatabányán is csatlakoztak hozzánk utastársak. Első állomásunk Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrum volt. Bár az előre tervezett...
A Csepreg közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület szeptember 12-én rendezte meg a IV. Bencsik Géza nemzetközi kispuska lőversenyét. A versenyt idén a „Mohács 500”. és „1956. forradalom 70. évfordulója” keretében tartottuk meg a Bajtársi Egyesületek Országos...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2026 évi munkaterve tartalmazta a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhely területén az "V. Kisbajtársak Találkozója" megtartását. A megvalósítása kicsit „bizonytalan” volt, hisz ezt a találkozót már 2025-ben is...
A Radaros Katonák Baráti Kör szeptember 8-án rendezte meg a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Észak-alföldi Régió lézeres pisztoly lő bajnokságát. A bajnokságot a Mohács 500, és az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából, az elesett hősök...
Véget ért a Doni Hősök Emléktúra
2024.02.18
Nem minden veszett oda
Véget ért a Doni Hősök Emléktúra
„A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy sikerült átformálni az emlékezés gyakorlatát. Halott kultuszból eleven kultuszt teremtettünk. Ma azt látják a gyerekek, hogy nemcsak meghaltak, hanem haza is jöttek hőseink a háborúból” – mondta Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, a Magyar Tüzér Egyesület elnöke, főszervező a Doni Hősök Emléktúra záróünnepségén február 16-án, Bajna főterén.
A Doni Hősök Emléktúra alapítói, 2001-ben mindössze négyen, azzal a céllal indultak útnak, hogy ne szokványos módon emlékezzenek, hanem testben és lélekben egyaránt közelebb kerüljenek a múlthoz. Jásdi Balázs ötletgazdaként szélesebb nyilvánosság előtt és négyszemközt azóta is előszeretettel mesél hivatásukról, hogyan igyekeznek átformálni a hétköznapivá, formalitássá váló megemlékezések és koszorúzások gyakorlatát. „Amikor elkezdtünk rendezvényeket szervezni, sok doni veterán élt még, hiszen ne feledjük, rengetegen tértek haza a keleti frontról. A gyertyagyújtásokon mi is ott díszelegtünk mellettük abban a formaruhában, amiben ők küzdöttek. Akkor született meg bennünk a gondolat, hogy a külsőségek hangsúlyozása helyett inkább emléktúrát rendezzünk és valós teljesítménnyel gondoljunk hőseinkre. Eleinte istállókban aludtunk és konzervet ettünk és ez is segített átérezni az emlékezés jelentőségét” – beszélt a kezdetekről. Az emlékezők mára az ország településeinek harmadába jutottak el, a létszámuk pedig alaposan felduzzadt. Idén nagyjából 800 kilométeres távot teljesítve huszonöt állomáson fordultak meg, külön hangsúlyt fektetve leszakadt térségek apró helységeire. Nem feledkeztek meg a munkaszolgálatosokról sem: a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátusa által adományozott lapáttal meneteltek és tisztelegtek emlékük előtt.
Negyed század alatt civileket és külföldieket szintén magához vonzott az esemény. „Sokszínűvé váltunk, hiszen helyi polgárok, hagyományőrzők, kadétok, tartalékos és aktív állomány, valamint veteránok csatlakoznak a menethez minden évben, legalább annak kisebb szakaszaihoz. Erdélyből, Partiumból és Felvidékről egyaránt érkeznek emberek. Az egyik legfontosabbnak viszont a románok szerepét érzem: a II. világháborúban ellentétes oldalra kerültünk, most azonban együtt emlékezünk” – fogalmazott Jásdi Balázs, aki immár a kormányrúd továbbadására és a hagyomány átörökítésére készül. Az idei, január 12. óta zajló túra egyértelműen bizonyítja, hogy a kezdeményezés kinőtte magát: 1500 résztvevőt regisztráltak, akik közül szép számmal jelentek meg az utolsó állomáson is.
A zárószakasz túrázói napos időben érkeztek a bajnai temetőbe február 16-án délelőtt. Miután az orosz és a német parcellánál díszlövéseket adtak le, átvonultak a főtérre, az esemény befejező ceremóniájára. A templomkertben álló világháborús emlékmű előtt ekkor már több tucatnyi helyi polgár, valamint középiskolás diákok várták őket. A megemlékezésen dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke képviseletében dr. Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka beszélt a Don-Kanyarban helytálló egykori Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg tagjairól.
„Bár az 1942 tavaszán a Donhoz vonult hadsereg az ország hadianyagának javát magával vitte, az elmaradt az orosz és a német csapatok felszereltségétől. Az egyének hősies viselkedése és bajtársiasságuk mégis azt eredményezte, hogy az embertelen körülmények ellenére és a letaglózó méretű túlerővel szemben is meglepően sokáig tudták tartani magukat a Don partján és az utóvédharcokban” – mondta a dandártábornok. „Hősök vagy áldozatok?” – tette fel a kérdést Pallagi Tibor, Bajna polgármestere. Erős Gábor országgyűlési képviselővel egyetértettek abban, hogy mindkét jelző megfelelő, ugyanakkor valamennyi megszólaló hangsúlyozta az elesettek mellett a hazatérők szerepét. „Ez az emlékmenet a katonák hősies helytállására hívja fel a figyelmet. Hiszen a túlerő és a zord időjárás ellenére a személyi állomány jelentős része hazatért” – fogalmazott a község polgármestere. A túlélő hősök szerepéről Jásdi Balázs beszélt részletesebben. „Néhány évvel ezelőtt rájöttünk, hogy rossz az emlékezetkultúránk. Halottkultuszban élünk, mindig csak a hősi halottakra emlékezünk. Az emlékműveink is rosszak, hiszen szintén csak a halottak szerepelnek rajta. Szerencsére mára kezdik megfogadni az üzenetünket, és egyre több emlékműre kerül fel kiegészítő tábla a hazatért hősökről. Ez a fiatalok szempontjából is fontos. Lássák, hogy még egy vesztes háborúból is hazatért a személyi állomány két-harmada” – tette hozzá.
„Az emlékművek figyelmeztessenek arra, hogy a háborúban nem veszett minden oda. Az emlékezés nem csupán visszagondolás, hanem a jövő élhetővé válása és tétele. Akik itt vannak, ne csak nézzenek, hanem világítsanak is az ő szellemükben” – hangsúlyozta az eleven hősi kultusz fontosságát Takáts Tamás ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség vezető tábori lelkésze, aki Szabó György alezredes, református tábori lelkész oldalán osztotta meg gondolatait és mondott imát a bajnai világháborús szobor előtt.
Az eseményen koszorút helyezett el többek között dr. Drót László dandártábornok. Megjelent dr. Lippai Péter dandártábornok, az NKE HHK dékánja és Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka.
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tagszervezetei is több helyszínen csatlakoztak az ez évi emléktúrához.
A záró rendezvényen a Szövetséget Berdó Gábor Károly ny. százados, a Közép-dunántúli Régió vezetője, Lévai Miklós ny. alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke és Bagi László tartalékos ezredes, érdekvédelmi ügyvivő képviselte.