Várpalotán jártak a ceglédiek
A ceglédi Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület huszonöt bátor tagja, a 35 fokos hőséggel dacolva, 2025. július. 25-én csapatlátogatáson vett részt a Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokságánál[1]Várpalotán.
A látogatás során tájékoztatást kaptunk a katonai szervezet feladatairól, a Magyar Honvédség és a NATO szövetséges csapatok kiképzése érdekében végzett támogató, kiszolgáló tevékenységéről.
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnökségével és a Várpalotai Honvéd Nyugdíjas Egyesület vezetésével közösen, leróttuk kegyeletünket az 1994-es várpalotai aknavető-csőrobbanás áldozatainak máig fájó emléke előtt.
Délelőtti programunk a lőtéren kiépítésre kerülő új kiképzési bázis megtekintésével folytatódott. Örömmel tapasztaltuk, hogy ez a komplexum a legmagasabb NATO követelményeknek megfelelő lehetőségeket biztosít, mind a magyar honvédség mind a szövetséges katonai szervezeteinek kiképzéséhez, s a közös gyakorlatok végrehajtásához.
A bázis megtekintését követően „nosztalgia” látogatást tettünk a „0” ponti figyelőnél, ahol mindenki felidézhette a lőtéren töltött idők emlékezetes pillanatait, eseményeit. A parancsnokságon tett látogatás ebéddel zárult.
A délutáni program a Trianon Múzeum megtekintésével folytatódott, ahol tárlatvezetés keretében részletes tájékoztatást kaptunk történelmünk egyik legfájóbb időszakáról, az első világháborút lezáró Trianoni Szerződés előzményeiről és sorsfordító következményeiről.
A látogatás a Várpalotai Nyugdíjas Egyesület klubjában tartott baráti találkozóval zárult.
A látogatás sikeres lebonyolításáért köszönettel tartozunk az alakulat parancsnokságának a szíves fogadtatásért, valamint a BEOSZ elnökségének az autóbusz biztosításáért, és a Várpalotai Nyugdíjas Egyesület elnökségének a múzeum látogatás és a baráti összejövetel megszervezéséért.
Szöveg: Juhász István
[1] A katonai szervezet alaprendeltetése a Bakony lábánál Várpalota-Hajmáskér-Veszprém térségében, a Tapolca szomszédságában lévő Újdörögd melletti, valamint Táborfalva és Tatárszentgyörgy mellett elterülő, kiképzési objektumok, gyakorló- és lőterek fenntartása, üzemeltetése és a különböző szintű hazai és nemzetközi gyakorlatok, lövészetek, kiképzési rendezvények kiszolgálása, biztosítása. A katonai szervezet 2023. január 01-től viseli jelenlegi nevét. Korábban MH Bakony Harckiképző Központ néven működött. A Csapatgyakorlótér Parancsnokság elődje a Központi Gyakorló és Lőtérparancsnokság, ami 1992. október 1-jén alakult meg azzal a feladattal, hogy biztosítsa a lőtérre érkező csapatok kiképzési feladatainak, gyakorlatainak, lövészeteinek kiszolgálását, az arra való felkészülést és a végrehajtás értékelését.
forrás: honvedelem.hu