Hírek

Taszár 35

Taszár 35

A taszári polgármesteri hivatal nagytermében ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete. A jubileumi rendezvényen az egyesület tagjai mellett számos meghívott vendéget is köszönthettek, köztük Witzmann Mihály,...

Magyarnóta délután Szentendrén

Magyarnóta délután Szentendrén

A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub és Kapi Gábor nyugállományú százados, nótáskapitány kezdeményezése alapján 2017-től évente két alkalommal magyarnóta délutánt szervez Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Nemzeti ünnepünk, március...

Civileket köszöntötték

Civileket köszöntötték

„Emlékezzünk ma tisztelettel azokra, akik 1848-49-ben hittek hazánk jövőjében, és tegyük hozzá a magunk részét ehhez a jövőhöz” – szólította fel a közönséget dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős...

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben Közel egy évtizede, előző évek hagyományait követve a Bem József Bajtársi Egyesület tagjai (Belovai János, Csomós Lajos, Galuska László, Faragó Ilona, Hugyecz György, Szegedi Ágnes és Koós Gábor) idén is csatlakoztak az MH...

Ebben az évben az első

Ebben az évben az első

Március 10-én a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke, a Bajtársainkért...

35 éves somogyi repülők

35 éves somogyi repülők

Amikor 1991. március 11-én a Vaszary kávéházban 27 elszánt alapító tag úgy döntött, hogy létrehozza ezt az egyesületet, valószínűleg nem gondolták, hogy egyszer majd ennyi emlékmű, ennyi rendezvény és ennyi közös élmény áll mögöttünk. Sőt, talán azt sem gondolták,...

Nőnap Kiskunhalason

Nőnap Kiskunhalason

A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesületnél március 10-én délután 16 órára kaptak meghívót az egyesület hölgy tagjai a Tiszti Klub színháztermébe Nőnapi ünnepségre. Az egyesület „bátor” férfi tagjai kilencen, műsorral kedveskedtek a hölgyeknek. A program citeraszóval...

Évértékelő a Zalaegerszegi Honvédklubban

Évértékelő a Zalaegerszegi Honvédklubban

Évértékelő közgyűlést tartott a Zalaegerszegi Honvédklub, ahol elismeréseket is átadtak. A hölgyeket virággal köszöntötték, a programot nőnapi bállal zárták. A több mint száz tagot számláló egyesület eredményes évet tudhat maga mögött: saját szervezésben több, mint 30...

Évértékelő Keszthelyen

Évértékelő Keszthelyen

Az idén 57. születésnapját ünneplő, közel 100 tagot számláló keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub március 6-án tartotta az éves beszámoló taggyűlését. Ahogy elhangzott: eredményes évet zártak 2025-ben is. Értékelték a klub szervezeti életét, anyagi helyzetét, az...

Megemlékezés Debrecenben

Megemlékezés Debrecenben

A Radaros Katonák Baráti Kör megemlékezést és koszorúzást szervezett a 81 éve, 1945. március 4-n, Debrecenben megalakult a Demokratikus Hadsereg 6. Honvéd Gyalog Hadosztály emléktáblájánál, melyet a hadosztály katonái állítatták a megalakulásuk 40. évfordulója...

Katonaözvegyek köszöntése

Katonaözvegyek köszöntése

Akik a hátországot jelentik „Tisztelettel és hálával gondolunk önökre, akik nőként, feleségként, édesanyaként nemcsak családjukat, tartották össze, hanem Magyaroroszágért is áldozatokat hoztak. Önök az igazi hétköznapi hősök: csendes erővel, önzetlenséggel,...

Megemlékezés Herenden

Megemlékezés Herenden

„Az emlékezés feladata, hogy megtaláljuk helyünket a mindennapokban” „1969. január 31-én Herend vasútállomásán váltórendszer hibája okozta baleset történt a kiképzésről visszatérő szerelvényen tartózkodó honvédekkel” – idézte fel Demeter Attila alezredes, a Bajtársi...

Taggyűlés Csepregen

Taggyűlés Csepregen

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Nyugat-dunántúli Régiójához tartozó Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület 2026. február 28-án megtartotta éves beszámoló taggyűlését, amelyen az alább megfogamzott célok és feladatok teljesülését értékelték:...

Kép a Képben

Kép a Képben

„Kép a képben!” címmel indított előadássorozatot a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület. 2026-ban négy előadást rendeznek, aktuális, az Egyesület tagsága érdeklődésére számot tartó témákban. Az első előadást Prof. Em. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2026. január 29. és 2026. február 20. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Polgármesteri tájékoztató Tatán

Polgármesteri tájékoztató Tatán

A Honvéd Bajtársi Klub (Tata) meghívására tartott tájékoztatót Michl József polgármester február 20-án, a város nyugdíjas közösségeinek Fenyő-téri székházában. Évek óta hagyomány, hogy Tata két nagy, nyugdíjasokból álló egyesülete (a Városi Nyugdíjas Klub és a Honvéd...

Munkaértekezlet a Közép-magyarországi Régiónál

Munkaértekezlet a Közép-magyarországi Régiónál

Éves rendszerességgel tartja vezetői munkaértekezletét a Közép-magyarországi Régió (KMR) egyesületeinek és klubjainak elnökei, illetve képviselői. Ez alkalommal 19 civil szervezet vezetője érkezett a Bem-klubba, az értekezleten Esküdt Lajos nyugállományú ezredes a...

Miskolci február

Miskolci február

Február 06-án került sor a Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Majthényi Károly 10. Területvédelmi Zászlóalj által szervezett Doni emléktúrára, melynek célja, a katona elődök, a hősök emlékének ápolása. A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület...

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egysületnél a tavalyi év a megemlékezések éve volt, amelyet a katonai hagyományok ápolásával kacsolatos előadások, a felújított Katonai Emlékpark átadása és Tapolcán 1963-2005 között állomásozott alakulatokra emlékező Katonai...

Ülésezett a Tanácsadó Testület

Ülésezett a Tanácsadó Testület

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó...

Tagegyesületek

01_Közép-magyarországi régió_KMR

0100 Közép-magyarországi Régió

 

0101 Zrínyi Miklós – Bólyai János Nyugállományúak Klubja, Budapest

 

0103 Zrínyi Miklós Bajtársi Egyesület, Budapest

0104 Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület, Budapest

Az egyesület honlapja: http://www.puskashirbaje.hu

0105 Balassi Bálint Bajtársi Egyesület, Budapest

Az egyesület honlapja: https://www.balassiegyesulet.hu

0107 Esze Tamás Honvéd Nyugdíjas Egyesület, Vác

Az egyesület Facebook oldala:https://www.facebook.com/esze.tamas.honved.nyugdijas.egyesulet.vac

 

0109 Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület, Cegléd

Az egyesület honlapja: http://cegledlaktanya.hu/

0110 Platthy József Bajtársi Egyesület, Táborfalva

Az egyesület Facebook oldala: https://www.facebook.com/profile.php?id=100067167127850

0122 Szegzárd Veterán Vegyészek Baráti Társasága

Az egyesület honlapja: https://szegzard-veve2017.hu

0123 Magyar Katonai Logisztikai Egyesület

Az egyesület honlapja: https://www.mkle.net/

0125 Obsitos Dalárda és Dalkör Kulturális Egyesület

Az egyesület honlapja: https://mimk.hu/obsitos-dalarda-es-dalkor-kulturalis-egyesulet/

0126 Rétsági Árpád Egyesület

 

124. Kőbányai Bringás Egyesület

Az egyesület honlapja:https://kobanyai-bringas.webnode.hu/

0111 Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub, Szentendre

Az egyesület Facebook oldala:https://www.facebook.com/groups/255396471778417

 

0112 Légvédelmi Hagyományőrző Egyesület

Az egyesület Facebook oldala: https://www.facebook.com/lehe.nagyoroszi/

 

0113 Hunyadi János Nyugállományúak Klubja, Rétság

Az egyesület honlapja: http://www.retsag.net/civil/lap04.htm

0114 Békefenntartók Bajtársi Közhasznú Egyesülete, Budapest

Az egyesület honlapja: http://www.bbke.hu

0115 Honvéd Sporthorgász Egyesület, Budafok

Az egyesület honlapja: https://honvedshe.hu/

0117 Bem József Bajtársi Egyesület, Budapest

Az egyesület elérhetősége (zárt csoport): https://www.facebook.com/groups/173914072765268/

 

0119 Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület, Gödöllő

Az egyesület honlapja: http://www.magyarcsendorok.hu

0120 Obsitos Fúvós Zenekar, Budapest

Az egyesület honlapja: http://www.obsitoszenekar.hu/

 

0121 WAT Magiszterek Védegylete, Budapest

Az egyesület honlapja: http://www.wat-magiszterek.hu/

02_Dél-alföldi régió_DAR

0200 Dél-alföldi régió, Kalocsa

 

0202 Béri Balogh Ádám Honvéd Klub, Csongrád

 

0204 Honvédők Bajtársi Egyesülete Szentes

0206 Fegyveres Testületek Nyugállományúak Klubja, Orosháza

0210 Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület, Kiskunhalas

Az egyesület honlapja: http://www.kurucvitezek.oldalunk.hu/site.php?sd=kurucvitezek

0214 Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesülete, Kalocsa

0216 Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubja, Kiskőrös

Az egyesület Facebook oldala (zárt csoport): https://www.facebook.com/groups/794816244717509/?hoisted_section_header_type=recently_seen&multi_permalinks=1384115885787539

0218 Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesülete, Kecskemét

0201 Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület, Kiskunfélegyháza

0203 II. Rákóczi Ferenc Bajtársi Klub, Szentes

0205 Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubja, Békéscsaba

Az egyesület Facebook oldala (zárt csoport):https://www.facebook.com/groups/608095890117494

 

0208 Szegedi Bajtársi Klub Közhasznú Szervezet

Az egyesület Facebook oldala (zárt csoport):https://www.facebook.com/groups/465097020189680

 

0215 Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre, Kalocsa

Az egyesület Facebook oldala: http://www.facebook.com/Kalocsai-Légvédelmi-Katonák-Hagyományőrző-Köre-242065839182167il.com

                 

0217 Honvéd Nyugdíjas Klub, Szabadszállás

Az egyesület  oldala: https://hnyk.hu/

0219 Honvég Kaszinó KulturálisEgyesület, Jánoshalma

Az egyesület Facebook oldala: https://www.facebook.com/honvedkaszino.janoshalma

03_Észak-alföldi régió_ÉAR

 0300 Észak-alföldi régió, Debrecen

0302 Bocskai István Bajtársi Egyesület

 

 0304 Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület, Miskolc

Az egyesület Facebook oldala (zárt csoport):https://www.facebook.com/groups/1056792717813639/?hoisted_section_header_type=recently_seen&multi_permalinks=2434015060091391

 0306 Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület, Nyíregyháza

 0309 Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület, Kazincbarcika

 0301 Fegyveres Erők és Rendvédelmi Szervek Nyugdíjas Klubja, Nyíregyháza

0308 Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjas Egyesülete

Az egyesület honlapja: http://www.nyugdijasegyesulet.hu

Az egyesület Facebook oldala: https://hu-hu.facebook.com/nyugdijasegyesulethu

 0310 Radaros Katonák Baráti Kör (Debrecen)

Az egyesület Favebok oldala:https://www.facebook.com/groups/554305831694571

04_Észak-magyarországi régió_ÉMR

0400 Észak-magyarországi régió, Szolnok

0402 Gyöngyös Helyőrségi Nyugállományúak Klubja, Gyöngyös

 

 0406 Karcagi Nagykun Bajtársi Egyesület, Karcag

 0413 Nyugállományúak Egyesülete, Jobbágyi

0414 Rendvédelmi Nyugdíjasok Bajtársi Egyesülete

Az egyesület Facebook oldala: https://hu-hu.facebook.com/renyubesalgotarjan/

0418 Jász-Nagykun Szolnok Megyei Nyugdíjas Rendőrök Egyesület

Az egyesület Facebook oldala (zárt csoport):https://www.facebook.com/groups/4517607134998120

 

0419 Ejtőernyősök Szolnoki Szrevezete

Az egyesület Facebok oldaka: https://www.facebook.com/groups/186977306422803

 

0420 Szolnoki Honvédséghez tartozó Társadalmi Egyesületek Nyugdíjas Nőtagozata

 

 

0401 Fegyveres Szervek Nyugállományú Tagjainak Klubja, Jászberény

 

0404 Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület, Gyöngyös

Az egyesület honlapja: http://www.mahokasz.hu

0405 Lenkey-s Bajtársi Egyesület, Eger

Az egyesület honlapja: http://www.lenkey-sek.hu

 0409 Kablay Lajos Repülő Bajtársi Egyesület, Szolnok

Az egyesület Facebook oldala (zárt csoport):https://www.facebook.com/groups/543516472494180

0410 Gáspár András Bajtársi Egyesület, Hatvan

Az egyesület honlapja: http://www.gabehatvan.hupont.hu/

Az egyesület Facebook oldala: https://www.facebook.com/gabehatvan/

 0415 Somoskőy István Honvéd Egyesület, Salgótarján

 0416 Magyar Repülők Bajtársi Egyesülete, Szolnok

Az egyesület Facebook oldala:https://www.facebook.com/mrbeszolnok

 0421 Abasári Honvéd Barári Kör Egyesület

Az egysület Facebook oldala:https://www.facebook.com/profile.php?id=100081810474135

05_Közép-dunántúli régió_KDR

0500 Közép-dunántúli régió, Székesfehérvár

A régió Facebook oldala: https://hu-hu.facebook.com/beoszkdr/?fref=nf

0501 Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubja

 

0503 Honvéd Bajtársi Klub Tata

Az egyesület Facebook oldala (zárt csoport): https://www.facebook.com/groups/1028002353883010

0506 Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egyesület, Tapolca

 

0509 Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Kisbér

 

0511 „Meggyeserdő” Honvéd Nyugdíjas Klub Devecser

Az egyesület Facebook oldala: https://www.facebook.com/MeggyeserdoHonvedNyugdijasKlub

 

 0517 Honvéd Bajtársi Klub, Pápa

Az egyesület Facebook oldala: https://www.facebook.com/tamasimre.novak.1

0502 Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület, Székesfehérvár

Az egyesület Facebook oldala: https://www.facebook.com/Wathay-Ferenc-Bajt%C3%A1rsi-Egyes%C3%BClet-1746706312237236/

0504 Honvéd Bajtársi Egyesület Sárbogárd

Az egyesület Facebook oldala: https://www.facebook.com/HBE.Sarbogard

 

0507 Gábor Áron Nyugállományúak Klubja, Várpalota

 

0510 Klapka György Honvéd Horgász és Környezetvédő Egyesület, Szomód

Az egyesület honlapja: http://bakodiklapkahe.lapunk.hu

 0516 Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete, Székesfehérvár

 0518 Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület

Az egyesület honlapja:https://ttt-tata.hu/

06_Nyugat-dunántúli régió_NYDR

 0600 Nyugat-dunántúli régió, Szombathely

0604 Zalaegerszegi Honvéd Klub, Zalaegerszeg

Az egyesület honlapja: http://honvedklubzeg.blogspot.com/p/bemutatkozas.html

 0605 Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete

0610 Kőszegi Nyugállományúak Egyesülete

Az egyesület honlapja: http://www.konye.hu/

0613 Gyenesdiási Polgárőr Egyesület

 

 0616 Nagykanizsai Honvéd Egyesület

 0617 Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete, Nagykanizsa

 0618 Normandia 1944 Történelmi és Kulturális Egyesület

Az egyesület Facebook oldala:https://www.facebook.com/NormandiaSopron/

0601 Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület, Szombathely

 

0602 Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub (Keszthely)

Az egyesület honlapja: https://www.facebook.com/p/Bethlen-G%C3%A1bor-Nyugd%C3%ADjas-Klub-100015411639517/?locale=hu_HU

0606 Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományú Klubja, Győr

Az egyesület honlapja: https://nyugallomanyuak-klubja.webnode.hu

0609 Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesülete

0615 Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület

Az egyesület honlapja: https://hellocsepreg.hu/

0619 Balatoni Vizi Polgárőr Egyesület

Az egyesület honlapja: https://www.facebook.com/timonier500/?locale=hu_HU

07_Dél-dunántúli régió_DDR

 0700 Dél-dunántúli régió, Kaposvár

 0702 Zrínyi Miklós Honvéd Nyugdíjas Klub Szekszárd

 0704 Bajtársi Egyesület Nagyatád

0708 Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete

Az egyesület honlapja: https://www.smvrsz.hu/

0701 Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja, Kaposvár

Az egyesület honlapja: http://noszlopyghnyk.hupont.hu/

 0703 Honvéd Nyugdíjas Klub Pécs

 0706 Marcali Bajtársi Egyesület

Megszakítás