Jászberényben tartotta hagyományos régiónapját a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Észak-magyarországi Régiója (BEOSZ ÉMR). Július 10-én, csütörtökön régióhoz tartozó három vármegye – Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád – egyesületeinek tagjai találkoztak a Déryné Rendezvényházban. A bajtársi nap részeként új régióvezetőt választottak, elismeréseket adtak át és szakmai előadásokat tartottak.
A régió nap megnyitóján Kőszegi Ferenc nyugállományú alezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Észak-magyarországi régió leköszönő vezetője köszöntötte a honvédelem ügyét támogató civil szervezet képviselőit, tagjait.
Az összetartozást erősítette a BEOSZ ÉMR régió napja Jászberényben
– Nagyon sok közös élményben volt részünk az elmúlt időszakban. A vezetőkkel és a tagsággal is igyekeztem baráti kapcsolatot kialakítani. Köszönöm a bizalmat, amit irányomban tanúsítottak. Azt kérem, hogy a jövőben is tartsák meg a közösségi érzést, az összetartozást és az egymásról való gondoskodást – ezekkel a gondolatokkal búcsúzott tisztségétől Kőszegi Ferenc nyugállományú ezredes, jó munkát kívánva az új vezetésnek. Elmondta azt is, hogy a megnyitó előtt értekezletet tartottak, melyen a tagegyesületek képviselői Gazsi Béla ezredest választották a BEOSZ Észak-magyarországi Régió új vezetőjének, helyettese pedig Kovács Imre ezredes lett.

Mint azt megtudtuk, a BEOSZ tagjainak többségét a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok alkotják, de a szervezet nyitott minden fegyveres testület és a polgári lakosság irányába is, akik elfogadják alapszabályát és tenni akarnak a közös célokért. A szövetség szoros és mindennapi kapcsolatot ápol többek között a helyi katonai szervezetekkel, az aktív hivatásos és szerződéses katona állománnyal, a honvédelmi alkalmazottakkal, önkormányzatokkal és civil szervezetekkel.
A hadisírgondozás régiót érintő kérdése is kiemelt téma volt
A jászberényi rendezvényen a köszöntők után elismeréseket adtak át. A szövetség megalakulásának 35. évfordulója, valamint a régiónap alkalmából az elnökség Kőszegi Ferenc nyugállományú ezredesnek adományozta a BEOSZ Közösségéért Érem arany fokozatát. Az elismerést a honvédelemhez való tartozás érzésének erősítése, a katonai, fegyvernemi és történelmi hagyományok ápolása, a bajtársak összetartása érdekében huzamosabb ideig végzett régióvezetői és klubelnöki áldozatos, önzetlen munkájáért kapta. Köszönetet mondtak feleségének Kőszegi Ferencnének is, aki mindenben támogatta párja szolgálatát.

A régiónap sikeres megszervezéséért és lebonyolításáért a szövetség vezetése emlékpajzsot adott át Joósz Attila nyugállományú őrnagy, a Fegyveres Szervek Baráti Kör elnöke részére. Elismerésben részesült Terenyi Krisztina alezredes, MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred ezredparancsnok-helyettese is.

Az új régióvezető Gazsi Béla ezredes asztali zászlót, jubileumi könyvet, nyakkendőt és táblagépet vehetett át. Az ünnepi pillanatok után előadások következtek, elsőként Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke a szövetség helyzetéről, aktuális feladatairól beszélt.
A Magyar Honvédség képviseletében Demeter Attila alezredes, MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság Társadalmi Kapcsolatok és Hadisígondozó Főnökség főnökhelyettese, a BEOSZ alapfeladati elnökhelyettese hadisírgondozás feladatairól és régiót érintő kérdéseiről osztotta meg gondolatait. Az előadások sorát Besenyi Vendel jászsági helytörténeti kutató folytatta, aki a második világháború helyi hatásairól, az 1. gyaloghadosztály megalakításáról szólt. Hortiné Dr. Bathó Edit nyugalmazott múzeumigazgató Jászberény történetét ismertette a hallgatósággal.
A bajtársi nap városnézéssel és közös ebéddel ért véget.
forrás: SZOLJON.hu, pontosítás: a szerkesztő
A szerk. megjegyzése: a BEOSZ elnökségét a rendezvényen Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke, Paor József gazdasági elnökhelyettes és Demeter Attila alezredes, alapfeladati elnökhelyettes képviselte.