A taszári polgármesteri hivatal nagytermében ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete. A jubileumi rendezvényen az egyesület tagjai mellett számos meghívott vendéget is köszönthettek, köztük Witzmann Mihály,...
A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub és Kapi Gábor nyugállományú százados, nótáskapitány kezdeményezése alapján 2017-től évente két alkalommal magyarnóta délutánt szervez Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Nemzeti ünnepünk, március...
„Emlékezzünk ma tisztelettel azokra, akik 1848-49-ben hittek hazánk jövőjében, és tegyük hozzá a magunk részét ehhez a jövőhöz” – szólította fel a közönséget dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős...
Hadisírgondozás az Új Köztemetőben Közel egy évtizede, előző évek hagyományait követve a Bem József Bajtársi Egyesület tagjai (Belovai János, Csomós Lajos, Galuska László, Faragó Ilona, Hugyecz György, Szegedi Ágnes és Koós Gábor) idén is csatlakoztak az MH...
Március 10-én a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke, a Bajtársainkért...
Amikor 1991. március 11-én a Vaszary kávéházban 27 elszánt alapító tag úgy döntött, hogy létrehozza ezt az egyesületet, valószínűleg nem gondolták, hogy egyszer majd ennyi emlékmű, ennyi rendezvény és ennyi közös élmény áll mögöttünk. Sőt, talán azt sem gondolták,...
A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesületnél március 10-én délután 16 órára kaptak meghívót az egyesület hölgy tagjai a Tiszti Klub színháztermébe Nőnapi ünnepségre. Az egyesület „bátor” férfi tagjai kilencen, műsorral kedveskedtek a hölgyeknek. A program citeraszóval...
Évértékelő közgyűlést tartott a Zalaegerszegi Honvédklub, ahol elismeréseket is átadtak. A hölgyeket virággal köszöntötték, a programot nőnapi bállal zárták. A több mint száz tagot számláló egyesület eredményes évet tudhat maga mögött: saját szervezésben több, mint 30...
Az idén 57. születésnapját ünneplő, közel 100 tagot számláló keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub március 6-án tartotta az éves beszámoló taggyűlését. Ahogy elhangzott: eredményes évet zártak 2025-ben is. Értékelték a klub szervezeti életét, anyagi helyzetét, az...
A Radaros Katonák Baráti Kör megemlékezést és koszorúzást szervezett a 81 éve, 1945. március 4-n, Debrecenben megalakult a Demokratikus Hadsereg 6. Honvéd Gyalog Hadosztály emléktáblájánál, melyet a hadosztály katonái állítatták a megalakulásuk 40. évfordulója...
Akik a hátországot jelentik „Tisztelettel és hálával gondolunk önökre, akik nőként, feleségként, édesanyaként nemcsak családjukat, tartották össze, hanem Magyaroroszágért is áldozatokat hoztak. Önök az igazi hétköznapi hősök: csendes erővel, önzetlenséggel,...
„Az emlékezés feladata, hogy megtaláljuk helyünket a mindennapokban” „1969. január 31-én Herend vasútállomásán váltórendszer hibája okozta baleset történt a kiképzésről visszatérő szerelvényen tartózkodó honvédekkel” – idézte fel Demeter Attila alezredes, a Bajtársi...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Nyugat-dunántúli Régiójához tartozó Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület 2026. február 28-án megtartotta éves beszámoló taggyűlését, amelyen az alább megfogamzott célok és feladatok teljesülését értékelték:...
„Kép a képben!” címmel indított előadássorozatot a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület. 2026-ban négy előadást rendeznek, aktuális, az Egyesület tagsága érdeklődésére számot tartó témákban. Az első előadást Prof. Em. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes...
Az elhunytak névjegyzéke a 2026. január 29. és 2026. február 20. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...
A Honvéd Bajtársi Klub (Tata) meghívására tartott tájékoztatót Michl József polgármester február 20-án, a város nyugdíjas közösségeinek Fenyő-téri székházában. Évek óta hagyomány, hogy Tata két nagy, nyugdíjasokból álló egyesülete (a Városi Nyugdíjas Klub és a Honvéd...
Éves rendszerességgel tartja vezetői munkaértekezletét a Közép-magyarországi Régió (KMR) egyesületeinek és klubjainak elnökei, illetve képviselői. Ez alkalommal 19 civil szervezet vezetője érkezett a Bem-klubba, az értekezleten Esküdt Lajos nyugállományú ezredes a...
Február 06-án került sor a Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Majthényi Károly 10. Területvédelmi Zászlóalj által szervezett Doni emléktúrára, melynek célja, a katona elődök, a hősök emlékének ápolása. A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület...
Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egysületnél a tavalyi év a megemlékezések éve volt, amelyet a katonai hagyományok ápolásával kacsolatos előadások, a felújított Katonai Emlékpark átadása és Tapolcán 1963-2005 között állomásozott alakulatokra emlékező Katonai...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó...
Néhány szó a XXXIII. KNT-ről
2025.10.14
Szükség van a nyugállományúak tapasztalatára
„Az elmúlt két évben strukturális humánpolitikai változásokat indítottunk. Modern, fenntartható és vonzó katonai életpályamodell kialakítása a célunk” – fogalmazott dr. Czermann János. A HM humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének (BEOSZ) XXXIII. Katonanemzedéki Találkozóján (KNT) tartott előadást október 13-án.
„A BEOSZ a legnagyobb tagsággal rendelkező partnerszervezetünk, amellyel májusban újítottuk meg együttműködésünket” – emlékeztetett előadásában a balatonakarattyai MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban dr. Czermann János. A helyettes államtitkár a tárca technikai fejlesztések korábban hozott humánstratégiai törekvéseiről beszélt.
A bajtársi közösség élethosszig tart, hangzott el az idősügyi és humángondoskodás alapgondolata. A jelenleg nagyjából 26 ezer nyugállományú katonát, nyugdíjas közalkalmazottat, katonaözvegyet és -árvát érintő rendszer egyre több típusú és növekvő összegű kedvezményt nyújt. Az idősotthoni támogatás például majdnem duplájára emelkedett, és új elemként az elhelyezésben is segítséget kapnak az érintettek.
A helyettes államtitkár beszélt a közel száz kereskedelmi partnernél érvényesíthető honvédelmi kedvezményrendszerről, valamint a megemelt szociális, temetési, nevelési és kegyeleti segélyekről. Az erkölcsi elismerés kifejezéseként alapították az Obsitos tőrt. A negyedévente megjelenő Obsitos Magazin a legfontosabb honvédelmi témákról tájékoztatja a nyugállományúakat, akiknek képviselőivel a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoportban konzultál a tárca.
A katonai életpálya folytatódik a szolgálat után is, hiszen a veteránok hidat képeznek a haderő és a társadalom között – mondta dr. Czermann János, arra biztatva a jelenlévőket, hogy a mentorprogramokon és az iskolai szerepvállaláson keresztül adják át felhalmozott tudásukat a fiatalabbaknak. „A veteránok példája a katonai hagyomány és az erkölcsi tartás záloga” – fogalmazott.
Szó esett a hivatásos és tartalékos honvédek létszám- és értékalapú toborzásáról, a teljesítményorientált előléptetési szabályokról, a rugalmasabb szolgálati rendszerről, az új juttatásokról (például a fegyverpénz visszavezetéséről, valamint a lakhatási, gyermeknevelési és megtartási bónuszról), illetve a következő öt évre szóló honvédelmi nevelés-oktatási keretstratégia elfogadásáról is.
A bajtársi találkozón a haderőfejlesztésről tartott előadást a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese. Mihócza Zoltán altábornagy hangsúlyozta: a biztonsági környezet megváltozása miatt szükséges a modernizáció és a képességnövelés, ami szervezeti átalakításokat is megkövetel. Példaként említette a Magyar Honvédség elmúlt évek háborús tapasztalatai alapján kialakított, folyamatosan szélesedő drón-, kiber- és mélységi csapásmérő képességét.
Elrettentésre koncentráló képességfejlesztés zajlik, ami igazodik a NATO elvárásaihoz – mutatott rá az altábornagy. „A modernizációval párhuzamosan tizenhét főről tizenötezer fölé nőtt a tartalékosok száma” – emelte ki a hivatásosokat kiegészítő hét területvédelmi ezredről és huszonegy területvédelmi zászlóaljról szólva.
A Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese nyomatékosan aláhúzta, hogy a haza védelme közös feladat, ami csakis a civil társadalom támogatásával és előttünk járó nemzedékek tapasztalatainak átadásával sikerülhet. Arra kérte a nyugállományúakat, hogy népszerűsítsék a honvédelem eszméjét, vegyenek részt a katonai kultúra ápolásában, valamint örökítsék át tudásukat a fiatalabbaknak.
forrás: honvedelem.hu
A szerk. megjegyzése:
A találkozó első napja az első katonanemzedéki találkozó emlékét őrző emléktábla megkoszorúzásával, Kelemen József nyugállományú altábornagy, tiszteletbeli elnök a múltat felidéző beszédével, valamint az elhunyt bajtársakra történő megemlékezéssel kezdődött.
A délutáni előadásokat követően a találkozó terembajnoksággal folytatódott, ahol a vállalkozó kedvű szép korú hölgyek és urak bowling, csocsó és léghoki versenyszámokban mérhették össze felkészültségüket. A jól sikerült vetélkedő után az esti program a bajtársi találkozóval, baráti beszélgetésekkel és közös nótázással zárult.
A másnapi program a bürokratikus, de kötelező feladatok sorával indult (szobák leadása, az ügyes-bajos dolgok elrendezése a recepción és egyebek), majd további előadásokra került sor.
Elsőként Andi Zoltán ezredes, HVK Kiber és Információsműveleti Csoportfőnökség, vezető szakreferense szólt kiber biztonság kérdéseiről, majd Mészáros Károly őrnagy, MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság Toborzó és Humángondoskodási Főnökség főtisztjének előadása következett „A gondozási körbe tartozók helyzete, a gondozási rendszer változásai a jogszabályi változások tükrében” címmel.
Az előadások sorát Csillag Gabriella, Senior Centrum alapító ügyvezetője és Feil Kornél termékfejlesztési vezető közös előadása következett az idősek otthoni gondozásával kapcsolatban.
A program az operatív elnökség fórumával és elnöki zárszóval zárult. A találkozó több mint száz részvevője osztotta Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, elnök véleményét, hogy egy tartalmas és hasznos programon vannak túl a jelenlévők, amely ismételten jól szolgálta a katonanemzedéki találkozok szellemiségét.