Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége elnöke, az elnökség tagja
Molnár Zsolt dandártábornok
A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán 1993-ban fejezte be tanulmányait és csapattiszti szolgálatát Hódmezővásárhelyen kezdte szakaszparancsokként.
Több mint egy évtizeden keresztül különleges műveleti beosztásokban szolgált Szolnokon. Törzstiszti tapasztalatot Székesfehérváron a MH Összhaderőnemi Parancsnokságon szerzett 2004-2007 között.
Számos nemzetközi iskolában, tanfolyamokon vett rész – többek közt – Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Hollandiában, Németországban, Portugáliában, Olaszországban, Törökországban, valamint az Egyesült Államokban.
Felső vezetői (Vezérkari) iskoláját Londonban az RCDS -en (Royal College of Defence Study) végezte 2017-ben.
A Ludovika Zászlóalj parancsnoka volt hat éven keresztül (2011-2017 között).
2017-18 között az Összhaderőnemi Parancsnokság Kiképzési Főnöki beosztásában szolgált.
2018-2022 között nemzeti összekötőként látott el NATO beosztást az Egyesült Államokban, Virginiában.
- január 1-től a MH Kinizsi Pál 30. páncélozott gyalogdandár parancsnoka.
Szolgálati ideje alatt számos misszióban vett részt: Cipruson, Bosznia-Hercegovinában, Irakban két alkalommal, valamint Afganisztánban két alkalommal.
Angol nyelvből felsőfokú állami nyelvvizsgával, (STANAG 3333) rendelkezik.
Első ejtőernyős ugrását Szolnokon, 2003-ban hajtotta végre. Hazánk több repülőterén és az USA-ban is hajtott végre ejtőernyős ugrást.
A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének küldöttgyűlése 2023. március 31-én elnökké választotta.
Szabadidejében önvédelmi sportokkal foglalkozik (karate, katonai közelharc).
Nős, három gyermeke van.