A Kistenyerei csata hőseinek állított emléktábla koszorúzási ünnepsége zajlott a kisternenyei vasútállomáson, ahol a szép számú jelenlévők megemlékeztek a hősökről, akik 1919. május 19-20 -án a kisterenyei csatában vesztették életüket, hazaszeretetből és összefogásból példát mutatva.
A cseh hadsereg 1919. május 19-én Pétervására irányából támadást indított Kisterenye ellen.
A cél Salgótarján teljes bekerítése, majd elfoglalása volt. Az ellenséges erők egy éjszaka birtokolták a községet, melyet utcai harcok során foglaltak vissza a hősök, ezzel megakadályozva, hogy Salgótarján elessen, Nógrád vármegye pedig elvesszen Magyarország számára.
A község lakossága politikai meggyőződésétől függetlenül fogott fegyvert, amikor látta, hogy szűkebb hazáját, házát elfoglalta az ellenség. A halottak közül Fodrán János nevét örökítette meg az emlékezet, 10 „vöröskatonát” tömegsírba temettek. A tömegsírba temetett cseh katonák száma és neveik ismeretlenek.
A Rendvédelmi Nyugdíjasok Bajtársi Egyesülete (Salgótarján) által szervezett rendezvény ezeknek a hősi tetteteknek állított most is emléket, és ennek a magyar történelemi jelentőséggel bíró eseménynek 2015-től mementója az emléktábla a kisterenyei vasútállomáson.
Az ünnepi műsor alkalmával, a Himnusz elhangzása után, köszöntőt mondott Orosz István Bátonyterenye polgármestere, majd ünnepi beszédet, Dr. Padányi József nyugállományú vezérőrnagy, egyetemi tanár, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke.
Az ünnepi műsorban közreműködött Gál Attila szavalattal, valamint a ‘Kisterenye Palóc Népdalkör’, a műsort a Bányászhimnusz zárta.
A koszorúzáson részt vett a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöke, Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a szervező egyesületet Gáspár Tibor nyugállományú rendőr főhadnagy, az egyesület elnöke, Baliné Ilona Anna az egyesület titkára, Gordos Tibor nyugállományú rendőr alezredes és Áncsán Mihály nyugállományú rendőr főtörzszászlós, elnökségi tagok képviselték.
A jelenlévők tisztelettel és főhajtással emlékeztek és helyezték el a megemlékezés ünnepi virágait.
Forrás: RENYUBE FB oldal, szöveg: a szerk.