A Bajtársi Egyesület Nagyatád június 21-én, egy igen tartalmas és kissé fárasztó kiránduláson vett részt a Dunakanyarban. A kirándulás keretében elmentünk Esztergomba, Visegrádra és Szentendrére. A felsorolásból is látszik, hogy egész napra meg volt a programunk.
Nagyatádról 39 fővel hajnali öt órakor indultunk el Esztergomba Dorogon keresztül. és kilenc órára már ott is voltunk az esztergomi Bazilikánál – egy pihenő beiktatásával. Mivel a kisvonat (DOTTO) 10.10-re volt megrendelve, így volt még egy óránk, hogy a Bazilikát, illetve a környékét megnézzük. Így lehetőségünk volt megcsodálni a Bazilika mellett, a Dunakanyart is. A megrendelt időpontban el is indultunk a kisvonattal, hogy megnézzük Esztergom látványosságait. Ezután a kisvonattal átmentünk a Mária Valéria hídon a szlovákiai Párkányba. Volt egy óránk, hogy a várossal ismerkedjünk. Ki – ki fagylaltozással, sörözéssel, evéssel, illetve vásárlással töltötte el a szabadidőt. Visszafelé néhányan a kisvonattal, páran taxival, többen gyalogosan jöttünk át a hídon. A találkozó a híd magyarországi lábánál volt megbeszélve, ahol mindenki időben megjelent. Innen indultunk tovább Esztergomba, a hajóállomásra. Már vártak bennünket, hiszen a kirándulóhajót, hetekkel előbb lefoglaltuk 41 főre. Nagyon kellemes egy órás hajóutunk volt a Dunán, a vízről megcsodáltuk Esztergomot, Párkányt, és a Dunakanyar egy részét.

Délután három órakor Esztergomból Visegrádra mentünk. Visegrádon felmentünk a Fellegvárba, ahol ismét rácsodálkoztunk a Dunakanyar páratlan szépségére. Megnéztük az itt látható Fegyver-, Vadászati-, és Panoptikum kiállításokat. Maradt még egy kis időnk, így a parkolóban található vendéglátó egységeket vizsgálat alá vettük, fáradt testünk felfrissítése céljából. Majd öt óra felé tovább indultunk Szentendre irányába, kirándulásunk utolsó programjára.

Szentendrére érve kicsit körülnéztünk a városban, majd betértünk az Obsitos étterembe, ahol már vártak bennünket az előre megbeszélt vacsorával. A vacsora elfogyasztása után este nyolckor elindultunk hazafelé Nagyatádra. A visszaúton már elkezdtük tervezni a következő kirándulást, amely ősszel lesz esedékes. Szeptemberben Kalocsa és Hajós környékére szeretnénk eljutni tagjainkkal. Éjfél környékén értünk haza, kellemesen elfáradva.

Ezt a kirándulást hosszú előkészületek előzték meg, amelyek végül sikerrel jártak. Köszönet a Honvédelmi Minisztérium és a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége közötti megállapodásnak, amelynek eredményeként a körülbelül 700 kilométeres autóbusz keret biztosítása révén a kirándulás lehetővé válhatott. Köszönet a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének és elnökének, Esküdt Lajos nyugállományú ezredesnek a segítségéért, aki végig mellettünk volt, hogy a szervezés probléma mentes legyen. Köszönjük a kaposvári Lahner György 2. Ellátó Ezred parancsnokának az autóbusz biztosítását, valamint a két gépjármű vezetőnek a balesetmentes és biztonságos utazás kivitelezéséért.
Összességében egy igen tartalmas és szép emlékekben gazdag napot éltünk át. A résztvevők fegyelmezettsége elősegítette, hogy a kirándulás során felmerülő apró, kisebb hibák sikeresen korrigálva lettek.
Szöveg: Fülep István nyugállományú őrnagy, a Bajtársi Egyesület Nagyatád elnöke