Hírek

Koszorúzás Görgey Artúr tábornok síremlékénél

Koszorúzás Görgey Artúr tábornok síremlékénél

„A haza szolgálata a legszebb szolgálat!” „Nem vagyunk egyedül most sem. A NATO és az Európai Unió szövetségi értéke igenis meghatározó, nemcsak Magyarország, hanem a Magyar Honvédség életében is” – hangsúlyozta dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter május...

Megemlékezés Kalocsán

Megemlékezés Kalocsán

Hosszú idő után katonai tiszteletadás, katonazenekar közreműködése nélkül, a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum rendészeti szakos tanulóinak részvételével tartottak Honvédelmi Napot Kalocsán, május 21-én.  A Csilás-parkban található Kalocsa katonaváros emlékmű...

Május 21.

Május 21.

A honvédelem közös ügyünk „Fontos, hogy a szolgálatot teljesítők érezzék a társadalom támogatását és az intézményi megbecsülést” – mondta Kürtös László, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes. „Egy közösség erejét az is mutatja, hogyan...

Thaiföldi élménybeszámoló

Thaiföldi élménybeszámoló

Figyelve, mint afféle honlap szerkesztő, a különböző Facebook oldalakat, feltűnt, hogy Bíró László nyugállományú rendőr ezredes, a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Nyugdíjas Egyesület elnöke és kedves felesége, Ágnes asszony két hetet töltöttek márciusban...

Ejtőernyős honvédelmi öttusa Szolnokon

Ejtőernyős honvédelmi öttusa Szolnokon

Május 6-án tizedik alkalommal rendezték meg Szolnokon az Ejtőernyős Honvédelmi Versenyt (Verseny), amelyet az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete és a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége szervezett meg, és amelyet 2014-ben a honvédelmi kötelékhez kapcsolódva első...

Jubileumi ünnep után szentendrei hétköznapok

Jubileumi ünnep után szentendrei hétköznapok

Helytörténeti vetélkedő Szentendrén Szentendre Város Önkormányzata 2026. május 14-én rendezte meg a már hagyománnyá vált helytörténeti vetélkedőt a szentendrei nyugdíjas klubok részére. Ebben az évben négy csapat (Szentendre Gyökerei Hagyományőrző Baráti Társaság,...

Szentendre, 55

Szentendre, 55

Izgatott emberek jöttek-mentek 2026. május 12-n már a reggeli órákban az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság Művelődési Otthonában. Az intézmény munkatársai kiválóan módon előkészítették a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub (a továbbiakban: Klub) megalakulásának...

A szabolcsi műszakiak két napja

A szabolcsi műszakiak két napja

A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület tagjainak nagy része 2026. április 30-án Szentesen és Szarvason jártak. A szentesi hivatalos program keretében megkoszorúztuk a műszaki katonák emlékére egyesületünk által állított emlékoszlopot, ezután pedig...

Küldöttgyűlés, 2026 (részletes tudósítás)

Küldöttgyűlés, 2026 (részletes tudósítás)

Hosszas előkészítő munkát követően, április 28-án az MH. Logisztikai Támogató Parancsnokság tanácstermében került sor Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2026. évi küldöttgyűlésére közel 120 fő részvételével. A 100 delegált küldöttből 76 érkeztek meg a Szövetség...

Közgyűlés a kuruc vitézeknél

Közgyűlés a kuruc vitézeknél

A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület közgyűlésére a meghívó április 24. 17 órára szólt Kiskunhalason a Tiszti Klub nagytermébe. Már a kezdés előtt jó félórával az egyesület tagjai nagy számban gyülekeztek az évet értékelő és a jövőbeli feladatokat meghatározó...

Közgyűlés a Balassinál

Közgyűlés a Balassinál

Napfényes, szeles idő köszöntött ránk, amikor a Honvéd Kulturális Központba értünk a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület tavaszi közgyűlésére. Elnéztük ezt az áprilisnak, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy csalóka. Tagjaink jó hangulatban gyülekeztek, hiszen ez is egy...

Helyszíni beszámoló egy kirándulásról

Helyszíni beszámoló egy kirándulásról

Ha valaki azt hinné, hogy egy zömében nyugdíjas társaság csendben, fegyelmezetten és eseménytelenül kirándul, annak csak annyit mondhatok: jöjjön el egyszer velünk, és garantáltan megváltozik az élete. A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületének debreceni...

Szombathely, 35

Szombathely, 35

Nyugdíjas határőrök gyűltek össze a Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesülete megalakulásának 35 éves jubileuma alkalmából. Az ünnepség fényét növelte, hogy a Rendőrség Söptei úti objektumának, a volt Határőr laktanya Szent László termében került megrendezésre az...

Április Miskolcon

Április Miskolcon

Húsvéti zenés áhítaton vettek részt az egyesület tagjai a miskolci Avasi református templomban április 01-n. Az igét Sajtos Szilárd alezredes a Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat kiemelt vezető református tábori lelkésze hirdette,...

Zsámbékon járt a Balassi

Zsámbékon járt a Balassi

Még tavaly, amikor az új elnökség elkezdte összeállítani a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület 2026. évi munka- és rendezvénytervét, azon voltunk, hogy olyan programokat szervezzünk tagságunk számára, amelyek érdekesek, szívesen jönnek el tagjaink, és ezeket igyekezzünk...

Köszöntő anyák napján

Köszöntő anyák napján

Köszöntő, Édesanyák, Nagymamák napján Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján, ebben az évben május 3-n köszönthetjük az Édesanyákat és...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2026. március 28. és 2026. április 27. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Ez évi első HÉF ülés

Ez évi első HÉF ülés

HÉF: közös gondolkodás és megoldáskeresés Érdemi párbeszéd zajlott a Magyar Honvédség állományát érintő aktuális témákban a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) idei első negyedévi ülésén – fókuszban a katonák anyagi megbecsülésével, szolgálati körülményeivel és...

Bécsi látogatás

Bécsi látogatás

A kapcsolattartás újabb példája Két héttel ezelőtt a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) és a Békefenntartók Bajtársi Egyesülete (BBE) elnöke, valamint a BEOSZ Nyugat-dunántúli régió vezetője részére megkeresés érkezett Robert KULTERER őrnagytó, az...

Nyírbátor, 20

Nyírbátor, 20

Jubileumi közgyűlés... Megalakulásának húsz éves évfordulóját ünnepelte április 21-én a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület. Ennek alkalmából a Nyírbátori Rendőrkapitányságon ünnepi közgyűlést tartott a népes közösség, azután a tiszti klubban...

Testületi hírek
Koszorúzás Görgey Artúr tábornok síremlékénél

Koszorúzás Görgey Artúr tábornok síremlékénél

„A haza szolgálata a legszebb szolgálat!” „Nem vagyunk egyedül most sem. A NATO és az Európai Unió szövetségi értéke igenis meghatározó, nemcsak Magyarország, hanem a Magyar Honvédség életében is” – hangsúlyozta dr. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter május 21-én, a magyar honvédelem napja alkalmából rendezett megemlékezésen, Görgey Artúr...

bővebben
Küldöttgyűlés, 2026 (részletes tudósítás)

Küldöttgyűlés, 2026 (részletes tudósítás)

Hosszas előkészítő munkát követően, április 28-án az MH. Logisztikai Támogató Parancsnokság tanácstermében került sor Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2026. évi küldöttgyűlésére közel 120 fő részvételével. A 100 delegált küldöttből 76 érkeztek meg a Szövetség legmagasabb szintű fórumára. Már félkilenctől érkeztek az ország minden részéből...

bővebben
Ez évi első HÉF ülés

Ez évi első HÉF ülés

HÉF: közös gondolkodás és megoldáskeresés Érdemi párbeszéd zajlott a Magyar Honvédség állományát érintő aktuális témákban a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) idei első negyedévi ülésén – fókuszban a katonák anyagi megbecsülésével, szolgálati körülményeivel és egészségügyi állapotával. Elsőként a katonák új munkaszervezési,...

bővebben
Civileket köszöntötték

Civileket köszöntötték

„Emlékezzünk ma tisztelettel azokra, akik 1848-49-ben hittek hazánk jövőjében, és tegyük hozzá a magunk részét ehhez a jövőhöz” – szólította fel a közönséget dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából civil személyeknek rendezett...

bővebben
Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben Közel egy évtizede, előző évek hagyományait követve a Bem József Bajtársi Egyesület tagjai (Belovai János, Csomós Lajos, Galuska László, Faragó Ilona, Hugyecz György, Szegedi Ágnes és Koós Gábor) idén is csatlakoztak az MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága által szervezett országos hadisír gondozási programhoz....

bővebben
Ebben az évben az első

Ebben az évben az első

Március 10-én a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke, a Bajtársainkért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az ügyvivői hálózat meghívott tagjai. Az...

bővebben
Katonaözvegyek köszöntése

Katonaözvegyek köszöntése

Akik a hátországot jelentik „Tisztelettel és hálával gondolunk önökre, akik nőként, feleségként, édesanyaként nemcsak családjukat, tartották össze, hanem Magyaroroszágért is áldozatokat hoztak. Önök az igazi hétköznapi hősök: csendes erővel, önzetlenséggel, rendíthetetlen kitartással álltak helyt a legnehezebb időkben is” – fogalmazott a...

bővebben
Megemlékezés Herenden

Megemlékezés Herenden

„Az emlékezés feladata, hogy megtaláljuk helyünket a mindennapokban” „1969. január 31-én Herend vasútállomásán váltórendszer hibája okozta baleset történt a kiképzésről visszatérő szerelvényen tartózkodó honvédekkel” – idézte fel Demeter Attila alezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének (BEOSZ) alapfeladati elnökhelyettese az...

bővebben
Ülésezett a Tanácsadó Testület

Ülésezett a Tanácsadó Testület

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó ülésén amikor három témajavaslat érkezett, amelyet a TT egyhangún elfogadott. Az...

bővebben
A kultúra napja a Stefánia Palotában

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A katonai kultúra töretlen szolgálata „Hűség – ez a magyar kultúra napjának üzenete” – fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a kultúra napja alkalmából tartott központi ünnepségen, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban, január 22-én. „A mai napon közös önazonosságunk alapköveit...

bővebben
Támogatás és elismerés

Támogatás és elismerés

Támogatás és elismerés! Talán most ezzel a két szóval jellemezném azt a munkát, ami az elmúlt hetekben a Bajtársainkért Alapítványnál zajlik. 2025. decemberében a Bajtársainkért Alapítvány (alapítvány) a honvédelmi minisztériumtól 25 millió forint céltámogatásban részesült, azzal a szándékkal, hogy a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége...

bővebben
Karácsonyi támogatás

Karácsonyi támogatás

Még a november havi győri nyugdíjas találkozón vetődött fel kérdésként egy nyugállományú katona részéről, hogy az elmúlt években az előző honvédelmi miniszteri időszak alatt két alkalommal is előfordult, hogy a miniszter a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) által alapított Bajtársainkért Alapítványon keresztül az arra rászorulókat...

bővebben
A HÉF ez évi utolsó ülése

A HÉF ez évi utolsó ülése

Új juttatási csomag, megbecsültség, korszerű honvédség Jelentős béren kívüli juttatásfejlesztések, a szociális támogató rendszer megerősítése és átfogó szervezeti átalakítások jellemezték a Magyar Honvédség 2025. évi humánpolitikai intézkedéseit, amelyeket a Honvéd Érdekegyeztető Fórum december 12-i, utolsó negyedéves ülésén összegeztek. A fórum...

bővebben
Az év utolsó elnökségi ülése

Az év utolsó elnökségi ülése

Az év utolsó elnökségi ülése A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége december 8-án Pilisszentkereszten tartotta ez évi utolsó elnökségi ülését. A helyszín választását az indokolta, hogy a BEOSZ elnök kezdeményezésére és az operatív elnökség egyetértésével hosszas előkészítő munka után sor kerülhetett a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási,...

bővebben
A legnemesebb örökség

A legnemesebb örökség

„Ma egy olyan közösségben vagyunk itt együtt, amelyről nem túlzás azt állítani, talán a magyar történelem legnemesebb örökségét hordozza. Azoknak a családoknak az örökségét, akik szeretteiket a haza szolgálatában vesztették el, és akik mindennek ellenére megőrizték tartásukat, hitüket és reményüket” – mondta a hadirokkantak, hadiözvegyek és...

bővebben
Megszakítás