Légi ünnep parádéval
„A magyar katonai repülés nemcsak a múltjára lehet büszke, hanem a jelenére és a jövőjére is” – hangsúlyozta dr. Kun Szabó István altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a Légierő Haderőnem napja alkalmából Kecskeméten megrendezett központi megemlékezésen augusztus 15-én. Ezen a napon egyben az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár családi nappal egybekötött alakulatnapját is ünnepelték.
Dr. Kun Szabó István altábornagy az ünnepi állománygyűlésen emlékeztetett: „a légierő haderőnem teljes eszközparkja közös célt szolgál: Magyarország biztonságát, a magyar emberek védelmét és a Magyar Honvédség küldetésének sikeres végrehajtását. Minden gép más feladatra készül, de ugyanaz a hivatás köti össze őket, szolgálni a hazát.”
„Azonban nem szabad elfelejtenünk: a légierő erejét végső soron mindig az ember adja. A személy, aki tenni akar, aki nem nyugszik addig, míg a legjobb tudása szerint el nem végzi feladatát” – hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.
„Az együvé tartozás a légierő olyan értéke, melyre nagyon büszkének kell lennünk. Értjük egymás értékeit, megbecsüljük egymást és ha kell, tudunk együtt felhőtlenül ünnepelni is” – emlékeztetett dr. Bali Tamás dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság légierőért felelős parancsnokhelyettese.
„Történelmet írunk a mindennapokban, hiszen a légierő az utóbbi időben megújult. A képességeinket regionális szinten is elismerik. Legyünk hát büszkék. Legyünk büszkék arra, hogy a Baltikumot tudjuk őrizni és védeni, hogy szállítórepülőink a világ bármely pontjára el tudnak jutni. Arra, hogy helikoptereink árvizeknél, aszályos időszakban, s katonai műveletekben is, mindig készen állnak a feladatok végrehajtására, légvédelmi rakétásaink pedig folyamatosan biztosítják hazánk légterének védelmét” – foglalta össze beszédében a haderőnem változatos feladatrendszerét Bali dandártábornok.
A megemlékezés részeként az elöljárók – mások mellett[1] dr. Kun Szabó István altábornagy, dr. Bali Tamás dandártábornok, valamint a légierő alakulatok parancsnokai – koszorút helyeztek el a repülőhalált halt repülőgépvezetők, valamint szolgálatteljesítés közben elhunyt repülőműszakiak emlékművénél is.
Az állománygyűlés elismerések átadásával zárult, amit a családi nap legizgalmasabb programpontja követett: a kecskeméti bázisra kilátogatók elsőként láthatták az augusztus huszadikai légiparádé műsorát.
Könczöl Ferenc dandártábornok, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka megnyitójában hangsúlyozta: „hátország nélkül nem tudnánk helytállni a szolgálatban, úgyhogy köszönjük a családtagoknak azt a türelmet és megértést, amellyel nap mint nap támogatják katonáinkat és honvédelmi alkalmazottjainkat.”
„A haderőnem valódi ereje az elkötelezett, felkészült katonákban és azok közösségében van. Abban a közösségben, amit együtt építünk. A csapatszellem nem egyik napról a másikra alakul ki, és nem lehet parancsba adni. A közösen eltöltött idő, a szolgálat, a közös élmények és az egymás iránti tisztelet formálja. Éppen ezért fontosak a maihoz hasonló alkalmak, amikor nem rendfokozatok vagy beosztások alapján találkozunk, hanem emberként” – emlékeztetett Könczöl dandártábornok.
Forrás: honvedelem.hu
[1] A szerk. megjegyzése: a megemlékezés koszorúit elhelyezték a meghívott nyugdíjas szervezetek képviselői is, így elsőként a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a Magyar Veterán Rapülők Szövetsége és a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége közös koszorúját Vilner Péter nyugállományú ezredes, a BEOSZ koordinációs elnökhelyettese, az MVRSZ főtitkára és Dr. Sipos István nyugállományú rendőr ezredes, a MEBSZ alelnöke, de elhelyezték virágjaikat a kecskeméti, a veszprémi, a székesfehérvári, a győri, a pápai és a szolnoki szervezetek képviselői is.