Hírek

A Doni katasztrófára emlékeztek Szegeden

A Doni katasztrófára emlékeztek Szegeden

83 évvel ezelőtt, 1943 január 12-én kedden a reggel sötét és ködös volt Uriv környékén. A látótávolság néhol az 50 métert sem érte el. A hőmérséklet -30, -35 fok volt. A magyar katonák a fedezékek mélyén próbálták melegen tartani magukat. És ekkor, 9 óra 45 perckor a...

Végső búcsú az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnökétől

Végső búcsú az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnökétől

Fehér Valéria – Valika, aki a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) oszlopos tagja volt és sok éven keresztül szolgálta a szövetség közösségét, kiváló ejtőernyős bajtársnő, az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnöke életének 83. évében 2025. november...

Támogatás és elismerés

Támogatás és elismerés

Támogatás és elismerés! Talán most ezzel a két szóval jellemezném azt a munkát, ami az elmúlt hetekben a Bajtársainkért Alapítványnál zajlik. 2025. decemberében a Bajtársainkért Alapítvány (alapítvány) a honvédelmi minisztériumtól 25 millió forint céltámogatásban...

Évzáró közgyűlés a Stefánián

Évzáró közgyűlés a Stefánián

Elérkezett a 2025-ös évzáró közgyűlés napja, a Honvéd Kulturális Központ Regiment éttermében lassan gyülekeztek a BBBE tagjai az ismert helyszínen, ahol minden évben helyet biztosítanak a rendezvénynek. Elnökünk Vanyur Tibor hszj. ezredes köszöntötte a megjelenteket...

Karácsonyi támogatás

Karácsonyi támogatás

Még a november havi győri nyugdíjas találkozón vetődött fel kérdésként egy nyugállományú katona részéről, hogy az elmúlt években az előző honvédelmi miniszteri időszak alatt két alkalommal is előfordult, hogy a miniszter a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége...

Évet értékelt a Marcali Dalárda

Évet értékelt a Marcali Dalárda

Évet értékelt a Marcali Dalárda December 29-én a hagyományoknak megfelelően vidám, jó hangulatú évzáró rendezvényt tartott a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája a Civil Szervezetek Házában. Sajnos a járványos időszaknak köszönhetően többen nem tudtak részt venni az...

Év végi gondolatok

Év végi gondolatok

Kedves Bajtársnők és Bajtársak! Kedves Olvasó! Az év vége közeledtével, visszatekintve az elmúlt időszakban elvégzett feladatainkra összességében ismételten egy sikeres, mozgalmas és tartalmas évet tudhatunk magunk mögött. A szövetségi-, tagszövetségi-, régió és...

Szent Borbála napi bál és adományozó ünnepség Kiskunhalason

Szent Borbála napi bál és adományozó ünnepség Kiskunhalason

A kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület hosszú évek óta minden decemberben megemlékezést tart Szent Borbáláról, a tüzérek védőszentjéről. Az idén december 13-án tartották meg a rendezvényt a kiskunhalasi Tiszti Klubban. A Magyar Honvédség részéről...

Évzáró vacsora a MEBSZ budapesti tagszervezeténél

Évzáró vacsora a MEBSZ budapesti tagszervezeténél

Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) Budapesti Tagszervezet tagjai karácsony előtt évzáró, év végi vacsorát tartottak. Az évtizedek óta meglévő hagyományt folytatva, a Stefánia Palota Zászlós Étteremben találkoztak. Gyertyát gyújtottak, megemlékeztek az...

Bajtársi találkozó Bujákon

Bajtársi találkozó Bujákon

Közösség, zene és feltöltődés volt a célja annak a rendezvénynek, amely keretében a közelmúltban a Gáspár András Bajtársi Egyesület (Hatvan) tagjai tartalmas és jó hangulatú hétvégét töltöttek el Bujákon. A rendezvény kiváló alkalmat adott arra, hogy a résztvevők...

Karácsonyi vacsora Taszáron

Karácsonyi vacsora Taszáron

A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete idei karácsonyi vacsorája különösen meghitt és emlékezetes alkalomnak bizonyult. A rendezvényre közel 80 nyugdíjas tagunk látogatott el, hogy együtt zárjuk le az esztendőt, és közösen ünnepeljük az adventi időszak...

Találkozó a Honvéd Vezérkar főnökével Nagyatádon

Találkozó a Honvéd Vezérkar főnökével Nagyatádon

Akik sosem szűntek meg katonának lenni „A nagyatádi nyugállományú katonák sosem hagyták abba azt a szolgálatot, amire annak idején esküt tettek” – e kijelentéssel a nagyatádi Bajtársi Egyesület valamennyi tagja egyetértett, amely a Honvéd Vezérkar főnökével való...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2025. október 19. és 2025. december 16. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

A HÉF ez évi utolsó ülése

A HÉF ez évi utolsó ülése

Új juttatási csomag, megbecsültség, korszerű honvédség Jelentős béren kívüli juttatásfejlesztések, a szociális támogató rendszer megerősítése és átfogó szervezeti átalakítások jellemezték a Magyar Honvédség 2025. évi humánpolitikai intézkedéseit, amelyeket a Honvéd...

50 év Táborfalván

50 év Táborfalván

Öt évtized hosszú idő, elég hosszú ahhoz, hogy generációk nőjenek fel, közösségek formálódjanak, hogy az elkötelezett emberek munkája maradandó értékké váljon. Az egyesületet az egykori Örkény-Tábor területén 1975. december 11-én 11 fő alapította Fegyveres Erők Klubja...

Ezüstkarácsony az együttműködés jegyében

Ezüstkarácsony az együttműködés jegyében

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi Régió (DAR) elnökének kezdeményezésére Ezüstkarácsony elnevezésű összejövetel megrendezésére került sor Kiskunfélegyházán a Serpenyő rendezvény teremben. A rendezvény megszervezésének célja az volt, hogy a...

55 éves lett a legendás klub

55 éves lett a legendás klub

Kecskeméten, a Deák téren fennállásának 55. évfordulóját ünnepelte pénteken a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Klubja. A jubileumi ünnepségen felidézték az öt és fél évtized mérföldköveit, és megkoszorúzták a 15 éve állított emlékművet. A Repülők és Rendvédelmiek...

Kirándulás a csokiparadicsomba és Stájerország fővárosába

Kirándulás a csokiparadicsomba és Stájerország fővárosába

A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete lelkes tagjai az idei év utolsó autóbuszos kirándulásán vettek rész Stájerországban. Túránk első állomása a híres csokoládégyár volt. A Zotter csokigyár Ausztriában, azon belül Stájerországban található. Közel a magyar...

Elbúcsúztatták az évet…

Elbúcsúztatták az évet…

A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete tagjai december  10-én a karácsony előtt, a karácsony jegyében névre keresztelt, néhány évtizedes hagyományt folytatva, az Agóra Veszprém Kultúrális Központban találkoztak. Gyertyát gyújtottak, megemlékeztek az...

Az év utolsó elnökségi ülése

Az év utolsó elnökségi ülése

Az év utolsó elnökségi ülése A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége december 8-án Pilisszentkereszten tartotta ez évi utolsó elnökségi ülését. A helyszín választását az indokolta, hogy a BEOSZ elnök kezdeményezésére és az operatív elnökség egyetértésével hosszas...

Kiemelt hírek
Küldöttgyűlés’24

Küldöttgyűlés’24

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (Szövetség) az előzetesen elfogadott tervek szerint 2024. április 25.-én tartotta beszámoló és tisztújító küldöttgyűlését Budapesten, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus M. Szabó Miklós altábornagyról elnevezett díszteremében. Bevezetőként talán fontos kiemelni, azt a logikus és egymásra épülő...

bővebben
Új elnökség a BEOSZ élén

Új elnökség a BEOSZ élén

Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tisztújító küldöttgyűlésén Esküdt Lajos nyugállományú ezredest választották meg a szövetség új elnökének. A leköszönő elnök, Hazuga Károly nyugállományú altábornagy nyolc évig irányította a szervezetet. Nyolcvanhét önálló jogi személyiséggel rendelkező tagszervezet alkotja a BEOSZ több tízezres tagságát,...

bővebben
In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2024. január 29. és február 23. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége):   Horváth Péter ezredes, a Magyar Honvédség halottja (57), Juhász Gyula Bálint őrnagy (50), Szabó József zászlós (61), Eszes Máté ny. ezredes, a Magyar...

bővebben
In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2023. december 18. és 2024. január 26. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége): Pőcze Endre százados (44), Hegedűs Gábor törzsőrmester (41), Szűcs Zsolt őrmester (47), Bögös Zsolt szakaszvezető (46), Fülöp Árpád honvédelmi alkalmazott...

bővebben
Nyugdíjas találkozó Budapesten

Nyugdíjas találkozó Budapesten

Magyar EU-elnökség a biztonság és védelem jegyében Az Európai Unió soros magyar elnökségének meghatározó programja lesz a biztonság és védelem kérdése – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter április 4-én, Budapesten. https://youtu.be/5k9x8IIg1JU?si=sITKPKYH4NEnBHEG A miniszter a közép-magyarországi régió honvédelem ügye iránt...

bővebben
Felhívás horgászversenyre

Felhívás horgászversenyre

Felhívás az International Police Association (Nemzetközi Rendőr Szövetség, IPA) Magyar Szekció Jászszentandrási Szervezete és a Horgászatot Kedvelők Ligája Rendőr Horgász Egyesület közös, egyfordulós, csapat és egyéni horgászversenyen történő nevezésre és részvételre. A verseny időpontja: 2024. május 25. A verseny helyszíne: Szolnok Alcsi-Szigeti...

bővebben
Központi ünnepség a Bálnában

Központi ünnepség a Bálnában

„A jövő a szabad nemzeteké!” „A jövő a független és szabad nemzeteké, amelyek megvédik állampolgáraikat, gazdasági és erkölcsi értékeiket” - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter március 14-én Budapesten, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi...

bővebben
Nyugállományúak köszöntése március 15. alkalmából

Nyugállományúak köszöntése március 15. alkalmából

Erős nemzeti haderő garantálhatja a szabadságot ma is A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára és Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese kitüntetéseket adott át a budapesti...

bővebben
Nőnapon köszöntötték a katonaözvegyeket

Nőnapon köszöntötték a katonaözvegyeket

A katonafeleségek is szolgálják a hazát „Katonafeleségnek lenni nem egyszerű. A katona a családjától indul szolgálatra és oda tér haza. A családjától kap támogatást és ott tud töltekezni. Olyan hivatás ez, ahol különösen fontos a jó társ és a kiegyensúlyozott magánélet. Önök ezt mindenkinél jobban tudják” – méltatta dr. Kutnyánszky Zsolt, a...

bővebben
Kora tavaszi elnökségi ülés

Kora tavaszi elnökségi ülés

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöksége március 06-án tartotta soron következő ülését. Az ülésen az elnökség tagjain kívül jelen volt a Tanácsadó Testület elnökhelyettese és titkára, továbbá az Szövetség ügyvivői. A napirendi kérdések között elsőként ezúttal is szerepelt a szokásos elnöki és pénzügyi tájékoztató. További témák...

bővebben
Nyugdíjas találkozó Szolnokon

Nyugdíjas találkozó Szolnokon

Magyarországnak modern, ütőképes haderőre van szüksége A világban megnövekedett biztonsági kockázat új kihívások elé állított mindenkit, ez megerősítette azt az elköteleződést, hogy Magyarországnak modern, ütőképes haderőre van szüksége - mondta a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára február...

bővebben
34 évesek lettünk

34 évesek lettünk

Egy évforduló mindig emlékezésre és visszatekintésre készteti az embert. Különösen így van ez, ha egy országos lefedettségű szervezetről, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségéről (Szövetség) van szó. Harmincnégy éve, Budapesten, 1990. február 27-én 68 küldött és 24 meghívott részvételével kezdődött meg a Szövetség alakuló küldöttgyűlése. 18...

bővebben
Mozgással, tudással az aktív időskorért

Mozgással, tudással az aktív időskorért

A keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub is benevezett az „Életet az éveknek” Zala megyei szervezete felhívására a Mozgással, tudással az aktív időskorért programba, mely három órát, három teljesítményt igényelt. A klubtagok és a meghívottak először a Helikon kastély parkjában tettek rövid sétát a Mozgással, tudással az aktív időskorért program...

bővebben
Egyeztető megbeszélés az idősotthonokról

Egyeztető megbeszélés az idősotthonokról

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (Szövetség) több, mint két évtizede foglalkozott és foglalkozik a honvédségi idős otthon kérdésével. Javaslatainkat mind a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum mind az Idősügyi Munkacsoport ülésein, és egyéb fórumokon rendszeresen megfogalmaztuk, több alakalommal külön felmérést készítettünk. Szívügyünk ennek...

bővebben
Felhívás

Felhívás

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem-Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar FELHÍVÁSA JUBILEUMI DÍSZOKLEVÉL ÉS DÍSZEMLÉKLAP ÁTADÓ ünnepségen való részvételre! Tisztelt 1964-ben a ZMKA-n, a KGYRTI-n, a KRI-n és az ETI-n, illetve 1974-ben a ZMKA-n, a KLKF-n, a ZMKMF-n és a KGYRMF-n végzettek! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem-Hadtudományi és...

bővebben
Megszakítás