Halottak napján már hagyomány, hogy Szegeden a Belvárosi temetőben a Szegedi Bajtársi Klub szervezésében megemlékezésre kerül sor az elhunyt katonákra történő emlékezés tiszteleteként.
A temető kialakítása csodálatosan illeszkedik a múltra való visszatekintésre.
Az I. Világháborúban Szegedi honvédek vére is vörössé változtatta Isonzónál a Piave folyó vizét. Felfoghatatlanul nagy veszteségeket szenvedett az első világháborúban a Monarchia egyik legjobb magyar csapattestének tartott 46. gyalogezred, amely Szegeden állomásozott 1853 óta. „Főhadiszállásuk” a Mars téren található, nem mindennapi méterű laktanya volt. Igaz, ez az épület majd csak 1882-re készült el, és a csapategységhez tartozó honvédek ide költözése is erre az évre esett.
Az I. világháborúban elsőként a galíciai frontra (északi front) vezényelték a szegedieket, és a mai Ukrajna területén található kisvárosnál, Rohatinnál estek át a tűzkeresztségen. Az északi hadszíntereken dúló kolerajárvány (1914–1915) szedte az áldozatait a magyar ezred katonái között is. Az ő földi maradványaikat ott, a helyszínen hantolták el, a koleratemetők egyikében. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert a fertőzőbetegséggel elhunytakkal szemben valamennyi katona holttestét visszaszállították a csapat állomáshelyére. A 46-osok esetében Szegedre. Őket a helyi temető, megkülönböztetett helyére temették. Így jött(ek) létre a külön hadi sírkert(ek). Vitéz Gimesi István Miklós a Történelmi Vitézrend Csongrád-Csanád Vármegyei Székkapitánya történelmi visszatekintése a jelenlévőkben is megerősítette, hogy elődeink példamutató helytállása örök érvényű.
A helyszínváltozás következő állomása a II. Világháborús emlékműnél és a Csillag börtönben létrehozott hadifogolytáborban elesettek emlékére állított kopjafánál folytatódott. Szeged Megyei Jogú Város és a társ szervezetek, valamint a szegedi Toborzó Iroda helyezte el a megemlékezés koszorúit, a jelenlévők mécseseiket. A temető ezen időszakban igazán mozgalmas életét élte. Sokan rendezgették hozzátartozójuk sírhelyét, de amikor felharsant a kürtös által megszólaltatott takarodója mintha megállt volna az élet. Szívszorító dallamok közepette megtettük mit megkövetelt a Haza.
A megemlékezés sok féleképpen valósulhat meg.
Hagyomány, hogy minden katona fejfájához egy névtelenségét kérő hölgy egyedi koszorúkat helyezett el az elmúlt napokban ezzel is tisztelegve a háborúkban elesett ősei emlékei előtti tisztelgés jeleként.
Örök dicsőség a Hősöknek kik hazájukért áldozták életüket!
Szöveg: Nagy Zoltán, a Szegedi Bajtársi Klub titkára, fotók: Szabó Luca, Illés Antal, Joó Edit