A Telekom Vivicittá Félmaraton egy kétnapos rendezvény, amely teljes egészében a futásról és mozgásról szól, amelyen programként a tapasztaltabbak a félmaratoni (21 km) és 10 km-es táv között, valamint a rövidebb távok (például a Midicittá 7 km) kerülnek előtérbe a kevésbé tapasztalt futók számára. Minden táv lényegében egy városnéző futás, hiszen átfuthatnak a résztvevők több hídon a Duna felett, megcsodálhatják a Budai Vár látványát a Duna partjáról, sőt a pesti panorámát és Európa harmadik legnagyobb parlamentjét is.
Lenyűgöző környezetben, gyönyörű időben és igazi futóhangulatban teheti próbára magát és az edzettségedet a hétvége csúcseseményén, a klasszikus félmaratoni távon az, aki benevezett. Legyen akár tapasztalt félmaratonista, akár kezdő, nehéz lesz elfelejteni a Telekom Vivicittá Félmaraton élményét.
„Akármelyik távon is indulsz, akármilyen eredményt is érsz el, te már a legjobb vagy, hiszen minden önmagadért tett lépéssel egy sportosabb és egészségesebb életért is teszel.”
Ezzel a felhívással indították a 40. Telekom Vivicitta ez évi rendezvényét a szervezők. A margitszigeti Nagyréten megtartott két napos eseményen, a kitelepült cégek között ott volt a Gondosóra, igy az egyik támogatottja, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége is, melyet 15 fő képviselt.
A csapatot Magócsi Zoltán nyugállományú ezredes, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület alelnöke vezette, melyben rajtuk kívül megtalálhatok voltak a váciak, a bemesek, a szekszárdiak is. A több ezer részvevő közt a gyalogló távot valamennyi BEOSZ-s teljesítette.
Jól esett mindenkinek a rendezők által biztosított hűsítő. Mire hazaért a csapat valamennyiünk lábában 10-12 ezer lépés volt.
A szép idő, a mozgás és a baráti együtt menetelés után jól esett mindenkinek az ebéd és a délutáni szieszta. Köszönjük a Gondosórának a támogatását, rendező Telekomnak a szervezést, nekünk meg a felüdülést.
Erdős László nyugállományú ezredes