Közösségi összejövetelt tartott a Hajdú-Bihari Rendőrök Nyugdíjas Egyesülete a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Debrecen Lomnic utcai objektumában.
A 44 fős taglétszámot, nyugállományú rendőröket és családtagjaikat magában foglaló egyesület vezetősége korábban kinyilvánította csatlakozási szándékát a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségéhez (BEOSZ), de előtte – természetesen – kíváncsiak voltak a BEOSZ tevékenységére.
Ennek fontos részeként az egyesület meghívását elfogadta Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke, aki felkérésük alapján projektoros diavetítést alkalmazva, szemléletes előadást tartott a BEOSZ szervezeti felépítéséről, vezetőségéről, megalakulásától kezdve napjainkig folyó működéséről, a szövetség tagszervezetei közösségi életről, rendezvényeiről. Az előadást követően kérdések következtek, amelyek elsősorban a BEOSZ tagdíjára, a felvételi eljárás további menetére, a BEOSZ érdekvédelemi és hagyományápolással kapcsolatos tevékenységére vonatkoztak.
Az előadás után közös szalonnasütéssel folytatódott a program Nagy László nyugállományú rendőr főtörzszászlós (Parfis) által felajánlott tanyasi mangalica szalonnából.
A pogácsa, valamint rétes hegyek elfogyasztása mellett kötetlen beszélgetéssel zárták a napot.
Forrás: Hajdú-Bihari Rendőrök Nyugdíjas Egyesülete Facebook oldala, kiegészítés: a szerk.