A taszári polgármesteri hivatal nagytermében ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete. A jubileumi rendezvényen az egyesület tagjai mellett számos meghívott vendéget is köszönthettek, köztük Witzmann Mihály,...
A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub és Kapi Gábor nyugállományú százados, nótáskapitány kezdeményezése alapján 2017-től évente két alkalommal magyarnóta délutánt szervez Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Nemzeti ünnepünk, március...
„Emlékezzünk ma tisztelettel azokra, akik 1848-49-ben hittek hazánk jövőjében, és tegyük hozzá a magunk részét ehhez a jövőhöz” – szólította fel a közönséget dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős...
Hadisírgondozás az Új Köztemetőben Közel egy évtizede, előző évek hagyományait követve a Bem József Bajtársi Egyesület tagjai (Belovai János, Csomós Lajos, Galuska László, Faragó Ilona, Hugyecz György, Szegedi Ágnes és Koós Gábor) idén is csatlakoztak az MH...
Március 10-én a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke, a Bajtársainkért...
Amikor 1991. március 11-én a Vaszary kávéházban 27 elszánt alapító tag úgy döntött, hogy létrehozza ezt az egyesületet, valószínűleg nem gondolták, hogy egyszer majd ennyi emlékmű, ennyi rendezvény és ennyi közös élmény áll mögöttünk. Sőt, talán azt sem gondolták,...
A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesületnél március 10-én délután 16 órára kaptak meghívót az egyesület hölgy tagjai a Tiszti Klub színháztermébe Nőnapi ünnepségre. Az egyesület „bátor” férfi tagjai kilencen, műsorral kedveskedtek a hölgyeknek. A program citeraszóval...
Évértékelő közgyűlést tartott a Zalaegerszegi Honvédklub, ahol elismeréseket is átadtak. A hölgyeket virággal köszöntötték, a programot nőnapi bállal zárták. A több mint száz tagot számláló egyesület eredményes évet tudhat maga mögött: saját szervezésben több, mint 30...
Az idén 57. születésnapját ünneplő, közel 100 tagot számláló keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub március 6-án tartotta az éves beszámoló taggyűlését. Ahogy elhangzott: eredményes évet zártak 2025-ben is. Értékelték a klub szervezeti életét, anyagi helyzetét, az...
A Radaros Katonák Baráti Kör megemlékezést és koszorúzást szervezett a 81 éve, 1945. március 4-n, Debrecenben megalakult a Demokratikus Hadsereg 6. Honvéd Gyalog Hadosztály emléktáblájánál, melyet a hadosztály katonái állítatták a megalakulásuk 40. évfordulója...
Akik a hátországot jelentik „Tisztelettel és hálával gondolunk önökre, akik nőként, feleségként, édesanyaként nemcsak családjukat, tartották össze, hanem Magyaroroszágért is áldozatokat hoztak. Önök az igazi hétköznapi hősök: csendes erővel, önzetlenséggel,...
„Az emlékezés feladata, hogy megtaláljuk helyünket a mindennapokban” „1969. január 31-én Herend vasútállomásán váltórendszer hibája okozta baleset történt a kiképzésről visszatérő szerelvényen tartózkodó honvédekkel” – idézte fel Demeter Attila alezredes, a Bajtársi...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Nyugat-dunántúli Régiójához tartozó Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület 2026. február 28-án megtartotta éves beszámoló taggyűlését, amelyen az alább megfogamzott célok és feladatok teljesülését értékelték:...
„Kép a képben!” címmel indított előadássorozatot a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület. 2026-ban négy előadást rendeznek, aktuális, az Egyesület tagsága érdeklődésére számot tartó témákban. Az első előadást Prof. Em. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes...
Az elhunytak névjegyzéke a 2026. január 29. és 2026. február 20. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...
A Honvéd Bajtársi Klub (Tata) meghívására tartott tájékoztatót Michl József polgármester február 20-án, a város nyugdíjas közösségeinek Fenyő-téri székházában. Évek óta hagyomány, hogy Tata két nagy, nyugdíjasokból álló egyesülete (a Városi Nyugdíjas Klub és a Honvéd...
Éves rendszerességgel tartja vezetői munkaértekezletét a Közép-magyarországi Régió (KMR) egyesületeinek és klubjainak elnökei, illetve képviselői. Ez alkalommal 19 civil szervezet vezetője érkezett a Bem-klubba, az értekezleten Esküdt Lajos nyugállományú ezredes a...
Február 06-án került sor a Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Majthényi Károly 10. Területvédelmi Zászlóalj által szervezett Doni emléktúrára, melynek célja, a katona elődök, a hősök emlékének ápolása. A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület...
Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egysületnél a tavalyi év a megemlékezések éve volt, amelyet a katonai hagyományok ápolásával kacsolatos előadások, a felújított Katonai Emlékpark átadása és Tapolcán 1963-2005 között állomásozott alakulatokra emlékező Katonai...
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó...
Büszkék lehetnek az utódaikra
2025.09.25
Ha a haza szólít, megyünk – ezt mondták azok a nyugállományú katonák, akik megtekintették az Adaptive Hussars 2025 előre tervezett összhaderőnemi és összkormányzati országvédelmi gyakorlat összfegyvernemi harcbemutatóját az MH Központi Gyakorló- és Lőtéren.
Az egykori harckocsizók éppen arról nosztalgiáznak, hogy annak idején ők maguk is részt vettek itt különböző gyakorlatokon. Nem is egyen! Aztán magyarázzák is egymásnak, hogy ki merről érkezett a „csaták” helyszínére, és mosolyognak azon, hogy az elképzelt ellenség akkoriban nem a mostani irányból támadott. Hiába, a biztonsági környezet változik.
Az összfegyvernemi bemutató „tüzérnapjára” Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, Székesfehérvárról, Szentendréről, Budapestről érkeztek a mi korábbi oktatóink, tanáraink – mondja Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója. – Nyugállományú katonáinkról, volt parancsnokainkról, kollégáinkról pedig szeretnénk gondoskodni, és megmutatni nekik, hogy az elmúlt években milyen tüzérképességeket alakítottunk ki. Szerencsére az ország egész területéről meg tudtuk mozdítani tüzértisztjeinket, hogy lássák, hova is jutott a Magyar Honvédség tüzérsége. Szabó Géza nyugállományú tüzérezredes szerint magas szintre.
„Ez így élőben kicsit más, mint amit az ember a televízióban lát, újságban olvas. Tizenkilenc év alatt, amióta nyugdíjban vagyok, óriási fejlődésen ment keresztül a Magyar Honvédség, úgy a személyi állomány felszerelése, mint a technikai eszközök terén is. Kicsit sajnáljuk is, hogy mi ebből már érthető módon kimaradtunk” – fogalmaz a nyugállományú főtiszt.
Bár talán mégsem teljesen, hisz utódaik eltökélt célja, hogy legalább évente egyszer összehívják a régi tüzéreket.
„Most találkoztam Lentiből régi kollégákkal, például azzal a bajtárssal, aki személyügyi főnök volt akkor, amikor én szakaszparancsnok. Jó érzés találkozni a régi ismerősökkel, feleleveníteni a közös emlékeket, de ami ennél fontosabb, nekünk tanúbizonyságot kell arról tenni, hogy a Magyar Honvédség felkészült és a nyugállományú kollégák is büszkék lehetnek a magyar katonára.”
Ezt már dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke mondja, aki szerint, aki nem tiszteli a múltat, annak nincsen jövője.
„Ennek tükrében kiemelten fontos számunkra, hogy a veterán kollégákat meghívjuk rendezvényeinkre, ünnepségeinkre és gyakorlatainkra. Lássák, hogy mit tanultunk meg, és mit tudunk tovább vinni abból, amit nekünk oktattak, tanítottak. Nagyon fontos számunkra, hogy lássák, jó kezekben van a hadsereg, és majd mi is így adjuk át a fiataloknak”.
Az egykori kaposvári személyügyes, Virág Zoltánné nyugállományú őrnagy, a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet mostani helyi vezetője is kiemeli, hogy a mozzanatok „igazán lenyűgözőek” voltak, és láthattak az összes új, kiválóan működő haditechnikai eszközt is. Szerinte a nyugállományú katonák az egyik letéteményesei a civilekkel való kapcsolatok ápolásának. Mint meséli, ők maguk Somogyban a lehető legtöbbet megteszik a jó viszonyért, legyen szó a helyi hadisírok gondozásáról vagy épp egy hangulatos horgászverseny megszervezéséről.
okan szemlélik szakértő szemmel az összhaderőnemi gyakorlatot. Köztük Hajnal István nyugállományú vezérőrnagy, a Logisztikai és Támogató Erők korábbi törzsfőnöke, aki szerint megvan az új, modern harci technikai eszköz, megvan hozzá a képzett parancsnok és kezelőállomány, és megvan hozzá az a tipikus harceljárás, amely ennek a működtetéséhez szükséges. Hajnal István a technikai eszközökkel kapcsolatban a biztonságra volt leginkább kíváncsi.
„Ámulok csak a statikus bemutatón. Rakétatüzér az alapszakmám, és többek között a 120-as aknavetőt is megnéztem közelebbről. Sőt, megkértem a kezelőket, hogy ürítsék ki az eszközt. Merthogy egy tragikus eset történt 1994-ben Várpalotán, amikor is csőrobbanásban három ember meghalt, és heten megsérültek a bajaiak közül. Ezért volt számomra különösen érdekes az új megoldás, mert így biztonságosan tudják üríteni az aknagránátot. Nagyszerű érzés, hogy mennyire figyelnek a konstruktőrök arra, hogy az eszköz mindenféle körülmények között megbízható legyen” – teszi hozzá.
Karancz János nyugállományú alezredes, a Kapos Bázisrepülőtér utolsó parancsnoka a mai napig figyelemmel kíséri a légierő fejlődését. Tudja, mikor milyen felszereltségű Skyfoxok érkeznek Kecskemétre, és azt is, hogy az új Airbus helikopterek milyen manőverekre képesek. Dicséri is a mostani állomány szakmai tudását és azt az összehangoltságot, amit a gyakorlótéren a különböző alakulatoktól lát. Ő egyébként nagyon örül minden alkalomnak, amikor találkozhat az aktív állománnyal, azt pedig külön kiemeli, hogy ilyenkor mindig van lehetőségük elmondani a javaslataikat is.
Most épp konkrétan azt, hogy a pár éve nyugállományba vonult katonatársakat „használhatná” a Magyar Honvédség: „a fiatal nyugdíjasok a területvédelmi tartalékosok kiképzésében, akár az alaki, a lőkiképzésben, vagy éppen a területvédelem konkrét kérdéseiben sokat tudnának segíteni, és ezzel az aktív állomány szolgálatát is megkönnyítenék.”
forrás: honvedelem.hu
A szerk. megjegyzése: a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége szervezésében, több, mint kétszáz nyugállományú katona tekintette meg a bemutatót.