Közösség, zene és feltöltődés volt a célja annak a rendezvénynek, amely keretében a közelmúltban a Gáspár András Bajtársi Egyesület (Hatvan) tagjai tartalmas és jó hangulatú hétvégét töltöttek el Bujákon.
A rendezvény kiváló alkalmat adott arra, hogy a résztvevők kiszakadjanak a mindennapokból, erősítsék a közösségi összetartozást, és együtt pihenjenek.
A program már péntek este vidám hangulatban indult: élőzenés est várta a résztvevőket, ahol a tánc és az éneklés sem maradt el. A finom vacsorát követően a hagyományos zsíros kenyér lilahagymával igazi közösségi élményt teremtett, sokak számára nosztalgikus pillanatokat idézve.
Szombaton szabad program keretében mindenki a saját igénye szerint tölthette az időt: voltak, akik kirándulással fedezték fel a környéket, mások társas játékoztak, wellneszeztek, vagy egyszerűen csak beszélgettek és pihentek. A kötetlen nap lehetőséget adott az elmélyült beszélgetésekre és az egymásra való odafigyelésre is.
Vasárnap reggeli után a csapat jókedvűen, élményekkel feltöltődve indult haza. A buják-i hétvége ismét bebizonyította, hogy az együtt töltött idő, az összetartás és a közös élmények mennyire fontosak a Gáspár András Bajtársi Egyesület közösségi életében.
Szöveg és fotók: Barta János elnök