Hírek

Doni megemlékezések Budapesten és Pákozdon

Doni megemlékezések Budapesten és Pákozdon

Budapest Lélekharang csendült a doni hősökért „Közel százhuszonötezer magyar katona és civil halt meg, sebesült meg, tűnt el vagy esett fogságba a keleti hadszíntéren” – emlékeztetett az 1943-as doni áttörés évfordulóján Mihócza Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar...

Megemlékezés Debrecenben

Megemlékezés Debrecenben

A Radaros Katonák Baráti Kör elnöksége és tagsága 2026 január 12-n a a díszőrséget vállaló Hajdú-Bihar megyei Huszár Hagyományőrző Egyesülettel közösen emlékezett meg a Doni Katasztrófa áldozatairól, a Hősök Temetője Pantheonjában. A Don-kanyari katasztrófa a magyar...

A Doni katasztrófára emlékeztek Szegeden

A Doni katasztrófára emlékeztek Szegeden

83 évvel ezelőtt, 1943 január 12-én kedden a reggel sötét és ködös volt Uriv környékén. A látótávolság néhol az 50 métert sem érte el. A hőmérséklet -30, -35 fok volt. A magyar katonák a fedezékek mélyén próbálták melegen tartani magukat. És ekkor, 9 óra 45 perckor a...

Végső búcsú az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnökétől

Végső búcsú az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnökétől

Fehér Valéria – Valika, aki a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) oszlopos tagja volt és sok éven keresztül szolgálta a szövetség közösségét, kiváló ejtőernyős bajtársnő, az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnöke életének 83. évében 2025. november...

Támogatás és elismerés

Támogatás és elismerés

Támogatás és elismerés! Talán most ezzel a két szóval jellemezném azt a munkát, ami az elmúlt hetekben a Bajtársainkért Alapítványnál zajlik. 2025. decemberében a Bajtársainkért Alapítvány (alapítvány) a honvédelmi minisztériumtól 25 millió forint céltámogatásban...

Évzáró közgyűlés a Stefánián

Évzáró közgyűlés a Stefánián

Elérkezett a 2025-ös évzáró közgyűlés napja, a Honvéd Kulturális Központ Regiment éttermében lassan gyülekeztek a BBBE tagjai az ismert helyszínen, ahol minden évben helyet biztosítanak a rendezvénynek. Elnökünk Vanyur Tibor hszj. ezredes köszöntötte a megjelenteket...

Karácsonyi támogatás

Karácsonyi támogatás

Még a november havi győri nyugdíjas találkozón vetődött fel kérdésként egy nyugállományú katona részéről, hogy az elmúlt években az előző honvédelmi miniszteri időszak alatt két alkalommal is előfordult, hogy a miniszter a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége...

Évet értékelt a Marcali Dalárda

Évet értékelt a Marcali Dalárda

Évet értékelt a Marcali Dalárda December 29-én a hagyományoknak megfelelően vidám, jó hangulatú évzáró rendezvényt tartott a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája a Civil Szervezetek Házában. Sajnos a járványos időszaknak köszönhetően többen nem tudtak részt venni az...

Év végi gondolatok

Év végi gondolatok

Kedves Bajtársnők és Bajtársak! Kedves Olvasó! Az év vége közeledtével, visszatekintve az elmúlt időszakban elvégzett feladatainkra összességében ismételten egy sikeres, mozgalmas és tartalmas évet tudhatunk magunk mögött. A szövetségi-, tagszövetségi-, régió és...

Szent Borbála napi bál és adományozó ünnepség Kiskunhalason

Szent Borbála napi bál és adományozó ünnepség Kiskunhalason

A kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület hosszú évek óta minden decemberben megemlékezést tart Szent Borbáláról, a tüzérek védőszentjéről. Az idén december 13-án tartották meg a rendezvényt a kiskunhalasi Tiszti Klubban. A Magyar Honvédség részéről...

Évzáró vacsora a MEBSZ budapesti tagszervezeténél

Évzáró vacsora a MEBSZ budapesti tagszervezeténél

Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) Budapesti Tagszervezet tagjai karácsony előtt évzáró, év végi vacsorát tartottak. Az évtizedek óta meglévő hagyományt folytatva, a Stefánia Palota Zászlós Étteremben találkoztak. Gyertyát gyújtottak, megemlékeztek az...

Bajtársi találkozó Bujákon

Bajtársi találkozó Bujákon

Közösség, zene és feltöltődés volt a célja annak a rendezvénynek, amely keretében a közelmúltban a Gáspár András Bajtársi Egyesület (Hatvan) tagjai tartalmas és jó hangulatú hétvégét töltöttek el Bujákon. A rendezvény kiváló alkalmat adott arra, hogy a résztvevők...

Karácsonyi vacsora Taszáron

Karácsonyi vacsora Taszáron

A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete idei karácsonyi vacsorája különösen meghitt és emlékezetes alkalomnak bizonyult. A rendezvényre közel 80 nyugdíjas tagunk látogatott el, hogy együtt zárjuk le az esztendőt, és közösen ünnepeljük az adventi időszak...

Találkozó a Honvéd Vezérkar főnökével Nagyatádon

Találkozó a Honvéd Vezérkar főnökével Nagyatádon

Akik sosem szűntek meg katonának lenni „A nagyatádi nyugállományú katonák sosem hagyták abba azt a szolgálatot, amire annak idején esküt tettek” – e kijelentéssel a nagyatádi Bajtársi Egyesület valamennyi tagja egyetértett, amely a Honvéd Vezérkar főnökével való...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2025. október 19. és 2025. december 16. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

A HÉF ez évi utolsó ülése

A HÉF ez évi utolsó ülése

Új juttatási csomag, megbecsültség, korszerű honvédség Jelentős béren kívüli juttatásfejlesztések, a szociális támogató rendszer megerősítése és átfogó szervezeti átalakítások jellemezték a Magyar Honvédség 2025. évi humánpolitikai intézkedéseit, amelyeket a Honvéd...

50 év Táborfalván

50 év Táborfalván

Öt évtized hosszú idő, elég hosszú ahhoz, hogy generációk nőjenek fel, közösségek formálódjanak, hogy az elkötelezett emberek munkája maradandó értékké váljon. Az egyesületet az egykori Örkény-Tábor területén 1975. december 11-én 11 fő alapította Fegyveres Erők Klubja...

Ezüstkarácsony az együttműködés jegyében

Ezüstkarácsony az együttműködés jegyében

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi Régió (DAR) elnökének kezdeményezésére Ezüstkarácsony elnevezésű összejövetel megrendezésére került sor Kiskunfélegyházán a Serpenyő rendezvény teremben. A rendezvény megszervezésének célja az volt, hogy a...

55 éves lett a legendás klub

55 éves lett a legendás klub

Kecskeméten, a Deák téren fennállásának 55. évfordulóját ünnepelte pénteken a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Klubja. A jubileumi ünnepségen felidézték az öt és fél évtized mérföldköveit, és megkoszorúzták a 15 éve állított emlékművet. A Repülők és Rendvédelmiek...

Kirándulás a csokiparadicsomba és Stájerország fővárosába

Kirándulás a csokiparadicsomba és Stájerország fővárosába

A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete lelkes tagjai az idei év utolsó autóbuszos kirándulásán vettek rész Stájerországban. Túránk első állomása a híres csokoládégyár volt. A Zotter csokigyár Ausztriában, azon belül Stájerországban található. Közel a magyar...

Egykori harckocsizó katonák találkoztak Kalocsán

2025.09.04

Kalocsán ismét összegyűltek az egykori katonai közösség tagjai. A találkozón a katonák koszorúztak és nosztalgikus pillanatokat idéztek fel az egykori harckocsiezred életéből.

Kalocsán szombaton tartották meg a 24. Harckocsi Ezred Baráti Kör találkozóját, amelyre egykori harckocsizó katonák, sorkatonák és családtagjaik érkeztek az ország különböző részeiből. A találkozó célja Kalocsa katonavárosi múltjának és az ezred történetének felidézése volt. A koszorúzással egybekötött eseményen Sánta Béla nyugállományú alezredes, a volt parancsnok is részt vett, aki idén 96 éves, és eddig minden találkozón jelen volt.

A résztvevők először a Sétáló utcában található Kalocsa Katonaváros térplasztikánál, majd a Szentháromság téri Hősök szobornál, végül a Csilás parkban, a „Katonaváros” honvédelmi emlékhelyen tisztelegtek elhunyt bajtársaik és az egykori laktanya emléke előtt. Az ünnepséget Magyar Honvédséget képviselő Gáldonyi Sándor is megtisztelte jelenlétével.

Az ezred történetének felidézése

Jogelődjét, az MN 24. Önálló Nehéz Harckocsi Rohamlöveg Ezredet 1950. november 1-jén alakították Kalocsán, a Miskei úti laktanyában, majd 1954-ben egyszerűsítették az elnevezést 24. Harckocsi Ezredre. Az 1956-os forradalom után az alakulat a kiskunfélegyházi 7. gépkocsizó lövészhadosztály alárendeltségében működött egészen 1987-es jogutód nélküli felszámolásáig. Cserháti Ákos nyugállományú alezredes, a Baráti Kör elnöke felidézte az ezred több évtizedes történetét, hangsúlyozva a hagyományok és a bajtársiasság fontosságát.

Bajnokok, bajtársak, nosztalgikus pillanatok

A találkozón részt vett több volt hivatásos tiszt, zászlós és tiszthelyettes, valamint a sorkatonai szolgálatukat a kalocsai ezrednél teljesítők is.

„Nagyon jó érzés, hogy ezekre a baráti találkozókra egyre több volt sorkatonánk jön el, mert úgy érzik, a bajtársiasságból, férfias helytállásból, rendből és fegyelemből szerzett élményeik az életük során is hasznukra váltak” – mondta Cserháti Ákos.

Ünnepség, koszorúzás és kiállítás

A koszorúzási ceremóniát követően a résztvevők a Judit vendéglőben közös ebéden vettek részt, ahol régi írásos és tárgyi emlékekből állítottak ki egy mini-kiállítást. A kiállítás célja a laktanyában és a városban eltöltött évtizedek felelevenítése volt. Az esemény végén a katonák baráti beszélgetéssel, vidám hangulatban zárták a napot, miközben nosztalgikus pillanatokat idéztek fel az egykori közösség életéből.

forrás: BAON.hu

A szerk. megjegyzése: a találkozón a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége kalocsai szervezetének tagjai is jelen voltak.

Megszakítás