Hírek

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egysületnél a tavalyi év a megemlékezések éve volt, amelyet a katonai hagyományok ápolásával kacsolatos előadások, a felújított Katonai Emlékpark átadása és Tapolcán 1963-2005 között állomásozott alakulatokra emlékező Katonai...

Ülésezett a Tanácsadó Testület

Ülésezett a Tanácsadó Testület

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó...

Farsang Szentendrén

Farsang Szentendrén

A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub február 17-én tartotta a farsangi rendezvényét, ahol először Horváth Jenőné, Irénke a klub elnöke köszöntötte a megjelent közel ötven lelkes tagszervezti tagtársat. A program két részből állt. Az első részében a klub tagjai beöltöztek...

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Meneteléssel az emlékezésért, összefogással a jövőért Immár 26. alkalommal rendezték meg a Doni Hősök Emléktúra sorozatot, amelynek keretében országszerte összesen több ezren meneteltek együtt, hogy tisztelegjenek a Don-kanyarnál elesettek előtt. A résztvevők között...

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége december 8-án Pilisszentkereszten tartotta ez évi utolsó elnökségi ülését. A helyszín választását az indokolta, hogy hosszas előkészítő munka után sor kerülhetett a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és...

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Nyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1943. január 12-én törték át a szovjet alakulatok a magyar arcvonalat a Don-kanyarban. A második világháború magyar katonaáldozatai tiszteletére emléktúrákat is szervez a honvédség immár huszonhatodik alkalommal. A mintegy kétszázezres II....

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Február 6-án délután dupla közgyűlést tartott a Honvéd Nyugdíjas Klub. Mindkét alkalmat megtisztelte jelenlétével Szabadszállás Város Polgármestere, Darabos József, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka, Solymosi Ferenc dandártábornok, az MH 10....

Évértékelés Nagykanizsán

Évértékelés Nagykanizsán

A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete február 04- én tartotta a 2025. évi beszámoló közgyűlését a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó nagytermében. A 118 fős tagságból 69 fő volt jelen, így a közgyűlés határozatképes volt. A tagság és a meghívott vendégek...

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

Hazánkban február 6-án ünnepeljük a rádiótechnika fegyvernem napját és e napot tekintjük a magyar űrkutatás kezdetének is. Hetvenkilenc évvel ezelőtt, február 6-án egy magyar fizikus, Bay Zoltán és kutatócsoportjának világraszóló eredményét ünnepelte az egész világ....

Karcagi évértékelés és választás

Karcagi évértékelés és választás

A Karcagi Nagykun Bajtársi Egyesület 2026. január 30-án tartotta éves beszámoló taggyűlését. Az összejövetelen megjelent Dr. Pintér Zoltán Árpád, a helyi képviselő testület tagja, Gazsi Béla hszj. ezredes, a BEOSZ Észak-magyarországi Régió vezetője, Kőszegi Ferenc...

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

A korábbi évekhez hasonlóan Balatonberényben tartotta rendes éves közgyűlését a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tagszervezete a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület. Az eseményt a rendőrség, illetve a Balatoni Vízirendészet vezetői, valamint több térségbeli...

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt Nagybaczoni Nagy Vilmos Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt, aki méltón viselte a rá mért megpróbáltatásokat – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton, a Pest vármegyei Piliscsabán, az egykori...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2025. december 17 és 2026. január 28. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Évet értékeltek Kiskőrösön

Évet értékeltek Kiskőrösön

A hagyományokhoz ragaszkodva minden év januárjában a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának vezetősége és tagsága évértékelő és terv készítő közgyűlést tart. Január 24-én a Kollégium éttermében gyűltek össze ebből az alkalomból. A 80 fős klub 55 tagja jött el,...

A kultúra napja Tatán

A kultúra napja Tatán

Január 22-én a Honvéd Bajtársi Klub megemlékezést tartott a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Kovács Albert a klub elnöke nyitotta meg a rendezvényt, egyben köszöntve a fellépő klubtagokat, illetve a résztvevő ünneplőket. Bíró László alelnök pár gondolatban ismertette...

Miskolci január

Miskolci január

A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a doni áttörés 83-ik évfordulója alkalmából január 12-én 10.00-kor megemlékezést tartott a Szemere-kert Doni kopjafánál. A Helyőrségi Hagyományörző Egyesület tagjai évek óta ezen az ünnepségen koszorúzás keretében róják le...

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

Hagyomány, összetartozás, szolgálat A múlt öröksége és a közösségépítés jelentősége kapott hangsúlyt a Szegedi Bajtársi Klub fennállásának ötvenötödik évfordulóján tartott ünnepségén. A nyugállományú katonákból álló klub zászlójára Antal László vezérőrnagy, az MH...

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A katonai kultúra töretlen szolgálata „Hűség – ez a magyar kultúra napjának üzenete” – fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a kultúra napja alkalmából tartott központi ünnepségen, a Stefánia Palota – Honvéd...

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Hó és gyász fedte be a Borsó-hegyet „Húsz évvel a szlovák nemzet egyik legtragikusabb eseménye után, idén újra összegyűltünk megemlékezni azon katonákról, akik hősies helytállásuk után nem térhettek haza, hogy ismét megölelhessék szeretteiket. Negyvenkét olyan...

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

A Doni áttörés emlékére Veszprém vármegyében 2001 óta tartanak a helyi egyesületek részvételével megemlékezéseket. Don-kanyarban történtek, a II. világháború magyar vonatkozású eseményeinek, egyben a magyarság történelmének egyik legfájdalmasabb emlékezete. A szovjet...

Konferencia Székesfehérváron

2025.03.08

1945 márciusában véget ért a tél és vele a II. világháború Székesfehérvár körüli harci cselekményei is. A város a török hódítás óta nem élt át akkora pusztítást, mint 80 évvel ezelőtt.

A „80 éve történt” című konferenciasorozat ötödik állomását a Városháza dísztermében tartották, ahol kiváló történészek, kutatók és szakértők osztották meg tudásukat az utolsó, kudarcba fulladt dunántúli német támadó hadműveletekről.

A három éve dúló ukrajnai háború árnyékában még fontosabb emlékezni és emlékeztetni arra, hogy egy világégés mivel jár az érintett városok és emberek tízezrei, milliói számára. Ez kétszeres súlyt ad a mai konferencián elhangzottaknak – hangsúlyozta Facebook bejegyzésében Cser-Palkovics András Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere.

  1. március 6-án indult meg a német hadigépezet a magyar 3. hadsereg még meglévő állományával az utolsó támadó hadművelete.

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Magyar Nemzeti Levéltár és a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség által szervezett hat konferenciából álló konferenciasorozata a II. Világháború 1944-45-ös magyarországi hadi eseményeit dolgozza fel a történések időrendjében, és követve a hadi események helyszíneit. A sorozat az ötödik elemét a „Tavaszi Ébredés” hadművelet feldolgozásával Székesfehérváron, a Városháza dísztermében szervezték meg.

A nagyszámú hallgatóságot, az előadókat és a szervezőket Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte. A neves előadók által tartott 11 előadást tartalmazó konferencia levezető elnöke Dr. Vizi László Tamás a Kodolányi Egyetem tudományos rektorhelyettese volt.

Az előadók között magas tudományos fokozattal rendelkező professzor, amatőr hadszintérkutató és tűzszerész altiszt is szerepelt.

A városháza előtti téren a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred és a MH. Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság 6. Toborzó Iroda állománya által tartott bemutató színesítette a napot.

Az érdekes előadásokon nem csak a „Tavasz ébredése” hadművelettel, de a háború Székesfehérvárt és Fejér vármegyét ért pusztításaival is megismerkedhettek a jelenlévők, akik között nagy számban voltak középiskolások és Honvéd kadétok is.

Köszönetünk Székesfehérvár városának, hogy befogadta konferenciánkat! Köszönet a város vezetésének, és mindenkinek, aki segítette a munkánkat.

Forrás: Honvéd Hagyományőrző Egyesület Facebook oldala

Megszakítás