A katonai értékek nemzeti kultúránk részei „Büszkék vagyunk katonáinkra, mert áldozatos és fáradhatatlan szolgálatukkal őrzik Magyarország békéjét és a magyar emberek biztonságát. A katonamúlt, a hagyományok, a katonazene, a katonai nyelv által pedig gyarapítják a...
Megtartotta ez évi első ülését a BEOSZ elnöksége
Ez év január 28-án a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke, elnökhelyettese és titkára, az ügyvivői hálózat meghívott tagjai. Most első alkalommal volt jelen Molnár Zsolt dandártábornok, Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnoka, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének elnöke, akit Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnöke megnyitójában külön köszöntött. Molnár Zsolt dandártábornok röviden elmondta pályafutásának állomásait, kitért az ejtőernyős múltjára és jelenére, bemutatta a dandár tevékenységét és meghívta ennek megismerésére a BEOSZ elnökség tagjait.
Az elnök a meghívást elfogadva a továbbiakban külön köszöntötte Szűcs Lóránd dandártábornokot, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri titkárság vezetőjét és Fejesné Sándor Valériát, a Magyar Veterán Repülők Szövetsége felügyelő bizottsága elnökét, akik a Tanácsadó Testület újonnan felkért tagjaiként voltak jelen.
A megnyitó gondolatok után az elnök ismertette az elmúlt elnökségi ülés óta eltelt időszakban elvégzett elnökségi feladatokat. Kiemelten szólt Dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkárával folytatott közel egyórás időtartamú megbeszéléséről, ahol több lényeges kérdéseben sikerült egyeztetni a minisztérium és a BEOSZ közötti együttműködés fontos tényezőit.
Ezt követően az elnök szólt az elnökség előtt álló feladatokról, kiemelve a BEOSZ magalakulása kapcsán rendezendő nemzetközi szervezetek képviselőivel történő találkozó, valamint a szövetségi központi rendezvény előkészítésének és megtartásának feladatait. Tájékoztatta a jelenlévőket a két napos rendezvény programjáról, valamint bemutatta a 35. évfordulóra készített emlékérmet.
Az első napirend zárásaként tájékoztatta az elnökség tagjai, hogy a BEOSZ iroda munkatársa márciustól már nem Magyar Erzsébet, az új kolléganő kiválasztása megtörtént, felkészítése a pozíció feladatainak átvételére következő hónap első napjaiban kezdődik.
A következő napirend keretében Paor József nyugállományú ezredes, gazdasági elnökhelyettes az elnökség 2024. decemberi ülése óta eltelt időszak gazdasági, pénzügyi jellegű feladatai végrehajtásának helyzetét ismertette. Értékelte a 2024. évi pénzügyi zárás eredményeit, szólt a 2025. évi pénzügyi tervezés előkészítéséről, a lehetőségekről, a szövetségi célkitűzések megvalósításának pénzügyi támogatásáról. A 2025. évi elképzelések vezérgondolata, hogy a tagegyesületek és szövetségek támogatása a II. világháború befejezésének 80. évfordulójáról szóló és a „Családok Éve” jegyében tervezett rendezvények megvalósítását szolgálja.
A harmadik napirend esetében Vilner Péter nyugállományú ezredes, koordinációs elnökhelyettes tájékoztatta az elnökség tagjait a jubileumi könyv összeállításának helyzetéről. Elmondta, hogy a könyv körülbelül 95%-ban kész van, még két helyről vár írást. Köszönetet mondott mindenkinek, aki vette a fáradságot és írt a könyvbe, hisz több, mint száz írás érkezett. Részletesen ismertette a könyv fejezeteit.
Az ülés további menetében az elnökség tagjai döntöttek a különböző szintű és rangú elismerések odaítéléséről, így elsősorban a Szövetségi Díj és a Bajtársainkért Díj 2025. évi díjazottairól, a BEOSZ Számozott érem, a BEOSZ Közösségéért Érem arany, ezüst és bronz fokozatai kitüntetettjeiről. Kisebb vitát kiváltva, de az elnökségi tagok egyhangúan megállapodtak abban, hogy két év szünet után ismét átadásra kerül a Katonák Példaképe elismerés, az arra érdemes a Szövetség tevekénységét támogató aktív katonák részére.
Az egyebek keretében az elnökség egyhangúan támogatta a Tanácsadó Testület két tagjának felkérését, Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri titkárság vezetője és Fejesné Sándor Valéria, a Magyar Veterán Repülők Szövetsége felügyelő bizottsága elnöke a felkérést elfogadta, és röviden mindketten ismertették eddigi pályafutásukat.
Az ülés zárásaként a Tanácsadó Testület és a Felügyelő bizottság elnöke adott tájékoztatót, a Bajtársainkért Alapítvány elnöke pedig az szja 1%-val kapcsolatos kommunikáció erősítését kérte.
Rácz Mihály nyugállományú ezredes az Észak-magyarországi Régió elnöke felvetette, hogy beindultak a tagegyesületek közgyűlései. Véleménye szerint figyelmeztetni kellene a tagságot, hogy nem kell ezzel kapkodni, hiszen most is a legnagyobb járványidőben kerülhet ezekre sor, ami különös veszélyt jelent a nagyszámú idős emberre.
Megfogalmazta azt is, hogy több központi rendezvény meghirdetésére és lebonyolítására lenne szükség, természetesen az résztvevőknek az utazást maguknak kellene megszervezni és nem központilag biztosítani.
Koós Gábor nyugállományú alezredes, a Közép-magyarországi Régió vezetője segítséget kért a 35. évfordulós rendezvény regisztrációs feladatai zökkenőmentes végrehajtásához. Vilner Péter nyugállományú ezredes, koordinációs elnökhelyettes felhívta a figyelmet, hogy mind www.beosz.hu honlap, mind a Bajtársi Hírlevél szerkesztése nehézségekben ütközik, ha a szerkesztők nem kapnak tudósításokat a tagszervezetektől.
Végezetül Dr. Ricza Ferenc nyugállományú ezredes, jogi képviselő az alapítvány és a Szövetség alapszabályának módosítási lehetőségeiről szólt.
A több mint négy órás elnökségi ülés zárásaként a jelenlévőknek az elnök átadta a Miniszterelnöki Kabinetiroda támogatásával, a Zrínyi Nonprofit Kft. gondozásában elkészített a honvédség katonai tevékenységét bemutató „Szeretem, Megvédem!” elnevezésű 2025 évi naptárat, amely hamarosan eljuttatásra kerül a tagszervezetekhez is.
Az ülés utolsó eseményeként a teljes elnökség köszöntötte Hugyecz György nyugállományú alezredest, kommunikációs ügyvivőt (fotó) 75. születésnapja alkalmából.
Szöveg: Vilner Péter, fotó Erdős László