Hírek

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egysületnél a tavalyi év a megemlékezések éve volt, amelyet a katonai hagyományok ápolásával kacsolatos előadások, a felújított Katonai Emlékpark átadása és Tapolcán 1963-2005 között állomásozott alakulatokra emlékező Katonai...

Ülésezett a Tanácsadó Testület

Ülésezett a Tanácsadó Testület

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó...

Farsang Szentendrén

Farsang Szentendrén

A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub február 17-én tartotta a farsangi rendezvényét, ahol először Horváth Jenőné, Irénke a klub elnöke köszöntötte a megjelent közel ötven lelkes tagszervezti tagtársat. A program két részből állt. Az első részében a klub tagjai beöltöztek...

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Doni Hősök Emléktúra záróeseménye Bajnán

Meneteléssel az emlékezésért, összefogással a jövőért Immár 26. alkalommal rendezték meg a Doni Hősök Emléktúra sorozatot, amelynek keretében országszerte összesen több ezren meneteltek együtt, hogy tisztelegjenek a Don-kanyarnál elesettek előtt. A résztvevők között...

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

Pilisszentkereszt, Igal, Balatonlelle

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége december 8-án Pilisszentkereszten tartotta ez évi utolsó elnökségi ülését. A helyszín választását az indokolta, hogy hosszas előkészítő munka után sor kerülhetett a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és...

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Kiss Antal és Doni Hősök Emléktúra

Nyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1943. január 12-én törték át a szovjet alakulatok a magyar arcvonalat a Don-kanyarban. A második világháború magyar katonaáldozatai tiszteletére emléktúrákat is szervez a honvédség immár huszonhatodik alkalommal. A mintegy kétszázezres II....

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Évértékelés és 50 éves jubileum Szabadszálláson

Február 6-án délután dupla közgyűlést tartott a Honvéd Nyugdíjas Klub. Mindkét alkalmat megtisztelte jelenlétével Szabadszállás Város Polgármestere, Darabos József, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka, Solymosi Ferenc dandártábornok, az MH 10....

Évértékelés Nagykanizsán

Évértékelés Nagykanizsán

A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete február 04- én tartotta a 2025. évi beszámoló közgyűlését a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó nagytermében. A 118 fős tagságból 69 fő volt jelen, így a közgyűlés határozatképes volt. A tagság és a meghívott vendégek...

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

A rádiótechnikai fegyvernem napjára emlékeztek Debrecenben

Hazánkban február 6-án ünnepeljük a rádiótechnika fegyvernem napját és e napot tekintjük a magyar űrkutatás kezdetének is. Hetvenkilenc évvel ezelőtt, február 6-án egy magyar fizikus, Bay Zoltán és kutatócsoportjának világraszóló eredményét ünnepelte az egész világ....

Karcagi évértékelés és választás

Karcagi évértékelés és választás

A Karcagi Nagykun Bajtársi Egyesület 2026. január 30-án tartotta éves beszámoló taggyűlését. Az összejövetelen megjelent Dr. Pintér Zoltán Árpád, a helyi képviselő testület tagja, Gazsi Béla hszj. ezredes, a BEOSZ Észak-magyarországi Régió vezetője, Kőszegi Ferenc...

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

Évet értékeltek a vízi polgárőrök

A korábbi évekhez hasonlóan Balatonberényben tartotta rendes éves közgyűlését a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tagszervezete a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület. Az eseményt a rendőrség, illetve a Balatoni Vízirendészet vezetői, valamint több térségbeli...

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Síremlék ujjá avatás Piliscsabán

Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt Nagybaczoni Nagy Vilmos Magyarország feledhetetlen nagy hőse volt, aki méltón viselte a rá mért megpróbáltatásokat – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton, a Pest vármegyei Piliscsabán, az egykori...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2025. december 17 és 2026. január 28. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Évet értékeltek Kiskőrösön

Évet értékeltek Kiskőrösön

A hagyományokhoz ragaszkodva minden év januárjában a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának vezetősége és tagsága évértékelő és terv készítő közgyűlést tart. Január 24-én a Kollégium éttermében gyűltek össze ebből az alkalomból. A 80 fős klub 55 tagja jött el,...

A kultúra napja Tatán

A kultúra napja Tatán

Január 22-én a Honvéd Bajtársi Klub megemlékezést tartott a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Kovács Albert a klub elnöke nyitotta meg a rendezvényt, egyben köszöntve a fellépő klubtagokat, illetve a résztvevő ünneplőket. Bíró László alelnök pár gondolatban ismertette...

Miskolci január

Miskolci január

A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a doni áttörés 83-ik évfordulója alkalmából január 12-én 10.00-kor megemlékezést tartott a Szemere-kert Doni kopjafánál. A Helyőrségi Hagyományörző Egyesület tagjai évek óta ezen az ünnepségen koszorúzás keretében róják le...

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

55 éves a Szegedi Bajtársi Klub

Hagyomány, összetartozás, szolgálat A múlt öröksége és a közösségépítés jelentősége kapott hangsúlyt a Szegedi Bajtársi Klub fennállásának ötvenötödik évfordulóján tartott ünnepségén. A nyugállományú katonákból álló klub zászlójára Antal László vezérőrnagy, az MH...

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A kultúra napja a Stefánia Palotában

A katonai kultúra töretlen szolgálata „Hűség – ez a magyar kultúra napjának üzenete” – fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a kultúra napja alkalmából tartott központi ünnepségen, a Stefánia Palota – Honvéd...

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Húsz éve történt a hejcei repülőgép-szerencsétlenség

Hó és gyász fedte be a Borsó-hegyet „Húsz évvel a szlovák nemzet egyik legtragikusabb eseménye után, idén újra összegyűltünk megemlékezni azon katonákról, akik hősies helytállásuk után nem térhettek haza, hogy ismét megölelhessék szeretteiket. Negyvenkét olyan...

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

Huszonöt év a történelmi emlékezet szolgálatában

A Doni áttörés emlékére Veszprém vármegyében 2001 óta tartanak a helyi egyesületek részvételével megemlékezéseket. Don-kanyarban történtek, a II. világháború magyar vonatkozású eseményeinek, egyben a magyarság történelmének egyik legfájdalmasabb emlékezete. A szovjet...

Helyzetjelentés a Nyugat-dunántúli Régióból

2023.04.27

A márciustól májusig tartó időszak a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) tagszervezetei esetében az egyik legmozgalmasabb időszak.

Igy volt ez április vége felé amikor több kiemelt rendezvény zajlott két nap alatt a nyugat dunántúli régió életében.

A program Keszthelyen kezdődött, amikor a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub április 21.-én tartotta az elmúlt évről szóló beszámoló közgyűlését. Az egyesületet jelenlétével megtisztelte Vozár Péterné, Keszthely város alpolgármestere, Kolozsi Tamás alezredes, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred, Győr, parancsnok helyettese, Ferge László őrnagy a Zala megyei toborzó iroda vezetője és László Attila ny. alezredes a BEOSZ Nyugat-dunántúli Régió vezetője.

Szirmai János ny. alezredes, a klub elnöke az elmúlt évek nehézségei ellenére eredményes tavalyi évről számolhatott be. Megemlített, hogy kiemelkedett az események közül a laktanya megszűnésének 25. évfordulójára emelt kopjafa ünnepélyes keretek közötti felavatása. Az elnök hangsúlyozta, hogy a működő képességüket, a hagyományok megőrzésének fontosságát továbbra is fenntartják.

A légvédelmi ezredparancsnok helyettes kifejezte örömét, hogy e rendezvényen ismét tudott találkozni a volt katonatársaival és egyben meghívta az egyesület tagjait a légvédelmisek országos találkozójára és a győri laktanyai nyílt napra, amelyet az egyesület tagjai örömmel elfogadtak.

A Zala megyei Toborzó iroda vezetője hozzászólásában köszönetét fejezte ki, hogy az egyesület vezetősége és tagjai részéről minden segítséget és támogatás megkapott az iroda működéséhez, és egyben ő is az egyesületet további támogatásáról biztosította.

A Nyugat-dunántúli Régió vezetője a BEOSZ által ebben az évben tervezett központi rendezvényeiről tájékoztatta a tagságot és további munkájukhoz kitartást és nagyon jó egészséget kívánt.

Az egyesület tagjai egyhangúan elfogadták a beterjesztett dokumentumokat, az alapszabály módosítását, és a BEOSZ küldöttgyűlésére megválasztották a küldöttet.

A hölgyek „Népek Tánca Csoportja” színvonalas műsorral köszöntötte az egyesület férfi tagjait a közelgő férfinap alkalmából.

Másnap reggel a Vas Megyei Polgárőr Szövetség küldöttgyűlésén Bedi Ákos megyei elnök köszöntötte a meghívott vendégeket és a küldöttgyűlés résztvevőit.

A rendezvényen az osztrák és a szlovén társszervek képviselői is részt vettek. Majd együttműködési szerződést írtak alá a Vas megyei toborzó irodával és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságával. A tartalmas beszámolóban az elnök kiemelte, hogy a bűnmegelőzésben igen nagy szerepük van a polgárőröknek, akik a szabadidejük terhére magas óraszámban vesznek részt a biztosításokban, járőrözésben. Fontos feladatként határozta meg a fiatalok mentorálását és az országos szövetség rendezvényin valőó részvételt.

Délután Csepregen kezdődött a Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület elnökének, Bencsik Gézának búcsúztatása. Az elköszönést Horváth Zsolt elnökhelyettes szervezésében a polgárőrök hajtották végre.

Búcsúztak a város polgármestere, munkatársai és polgárőr társai.

A Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete közgyűlése Dr. Farkas Ciprián, Sopron Polgármestere, Dr. Brummer Krisztián irodavezető, a rendőrség és a katasztrófavédelem képviselői jelenlétében késő délutáni órában kezdődött, ahol az osztrák bajtársak – mint minden rendezvényen – most is megjelentek.

Mihályi Ervin egyesületi elnök beszámolója során kiemelte, hogy a nehézségek ellenére az elmúlt évben közel húsz rendezvényt tudtak megtartani, amelyhez hozzájárult a BEOSZ „Nemzedékek éve” programsorozatban adott anyagi támogatás is.

Dr. Farkas Ciprián hozzászólásában hangsúlyozta, hogy az egyesület jól szervezetten működve tiszteletre méltó tevékenységet végez, amellyel az egyik legelismertebb nyugdíjas civil szervezet Sopron városában és környékén. További támogatásáról biztosította a jelenlévőket.

A közgyűlés elfogadva a beterjesztett dokumentumokat, megválasztotta a jövő évi tisztújítás lebonyolításhoz szükséges jelölő bizottságot és küldöttet a BEOSZ küldöttgyűlésére.

Egy nem könnyű, de mozgalmas két nap zárult le eredményesen a Nyugat-dunántúli Régió életében.

Szöveg: László Attila ny. alezredes

Fotók: egyesületek

Megszakítás