Hírek

A Doni katasztrófára emlékeztek Szegeden

A Doni katasztrófára emlékeztek Szegeden

83 évvel ezelőtt, 1943 január 12-én kedden a reggel sötét és ködös volt Uriv környékén. A látótávolság néhol az 50 métert sem érte el. A hőmérséklet -30, -35 fok volt. A magyar katonák a fedezékek mélyén próbálták melegen tartani magukat. És ekkor, 9 óra 45 perckor a...

Végső búcsú az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnökétől

Végső búcsú az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnökétől

Fehér Valéria – Valika, aki a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) oszlopos tagja volt és sok éven keresztül szolgálta a szövetség közösségét, kiváló ejtőernyős bajtársnő, az Ejtőernyős Bajtársainkért Alapítvány elnöke életének 83. évében 2025. november...

Támogatás és elismerés

Támogatás és elismerés

Támogatás és elismerés! Talán most ezzel a két szóval jellemezném azt a munkát, ami az elmúlt hetekben a Bajtársainkért Alapítványnál zajlik. 2025. decemberében a Bajtársainkért Alapítvány (alapítvány) a honvédelmi minisztériumtól 25 millió forint céltámogatásban...

Évzáró közgyűlés a Stefánián

Évzáró közgyűlés a Stefánián

Elérkezett a 2025-ös évzáró közgyűlés napja, a Honvéd Kulturális Központ Regiment éttermében lassan gyülekeztek a BBBE tagjai az ismert helyszínen, ahol minden évben helyet biztosítanak a rendezvénynek. Elnökünk Vanyur Tibor hszj. ezredes köszöntötte a megjelenteket...

Karácsonyi támogatás

Karácsonyi támogatás

Még a november havi győri nyugdíjas találkozón vetődött fel kérdésként egy nyugállományú katona részéről, hogy az elmúlt években az előző honvédelmi miniszteri időszak alatt két alkalommal is előfordult, hogy a miniszter a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége...

Évet értékelt a Marcali Dalárda

Évet értékelt a Marcali Dalárda

Évet értékelt a Marcali Dalárda December 29-én a hagyományoknak megfelelően vidám, jó hangulatú évzáró rendezvényt tartott a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája a Civil Szervezetek Házában. Sajnos a járványos időszaknak köszönhetően többen nem tudtak részt venni az...

Év végi gondolatok

Év végi gondolatok

Kedves Bajtársnők és Bajtársak! Kedves Olvasó! Az év vége közeledtével, visszatekintve az elmúlt időszakban elvégzett feladatainkra összességében ismételten egy sikeres, mozgalmas és tartalmas évet tudhatunk magunk mögött. A szövetségi-, tagszövetségi-, régió és...

Szent Borbála napi bál és adományozó ünnepség Kiskunhalason

Szent Borbála napi bál és adományozó ünnepség Kiskunhalason

A kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület hosszú évek óta minden decemberben megemlékezést tart Szent Borbáláról, a tüzérek védőszentjéről. Az idén december 13-án tartották meg a rendezvényt a kiskunhalasi Tiszti Klubban. A Magyar Honvédség részéről...

Évzáró vacsora a MEBSZ budapesti tagszervezeténél

Évzáró vacsora a MEBSZ budapesti tagszervezeténél

Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) Budapesti Tagszervezet tagjai karácsony előtt évzáró, év végi vacsorát tartottak. Az évtizedek óta meglévő hagyományt folytatva, a Stefánia Palota Zászlós Étteremben találkoztak. Gyertyát gyújtottak, megemlékeztek az...

Bajtársi találkozó Bujákon

Bajtársi találkozó Bujákon

Közösség, zene és feltöltődés volt a célja annak a rendezvénynek, amely keretében a közelmúltban a Gáspár András Bajtársi Egyesület (Hatvan) tagjai tartalmas és jó hangulatú hétvégét töltöttek el Bujákon. A rendezvény kiváló alkalmat adott arra, hogy a résztvevők...

Karácsonyi vacsora Taszáron

Karácsonyi vacsora Taszáron

A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete idei karácsonyi vacsorája különösen meghitt és emlékezetes alkalomnak bizonyult. A rendezvényre közel 80 nyugdíjas tagunk látogatott el, hogy együtt zárjuk le az esztendőt, és közösen ünnepeljük az adventi időszak...

Találkozó a Honvéd Vezérkar főnökével Nagyatádon

Találkozó a Honvéd Vezérkar főnökével Nagyatádon

Akik sosem szűntek meg katonának lenni „A nagyatádi nyugállományú katonák sosem hagyták abba azt a szolgálatot, amire annak idején esküt tettek” – e kijelentéssel a nagyatádi Bajtársi Egyesület valamennyi tagja egyetértett, amely a Honvéd Vezérkar főnökével való...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2025. október 19. és 2025. december 16. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

A HÉF ez évi utolsó ülése

A HÉF ez évi utolsó ülése

Új juttatási csomag, megbecsültség, korszerű honvédség Jelentős béren kívüli juttatásfejlesztések, a szociális támogató rendszer megerősítése és átfogó szervezeti átalakítások jellemezték a Magyar Honvédség 2025. évi humánpolitikai intézkedéseit, amelyeket a Honvéd...

50 év Táborfalván

50 év Táborfalván

Öt évtized hosszú idő, elég hosszú ahhoz, hogy generációk nőjenek fel, közösségek formálódjanak, hogy az elkötelezett emberek munkája maradandó értékké váljon. Az egyesületet az egykori Örkény-Tábor területén 1975. december 11-én 11 fő alapította Fegyveres Erők Klubja...

Ezüstkarácsony az együttműködés jegyében

Ezüstkarácsony az együttműködés jegyében

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi Régió (DAR) elnökének kezdeményezésére Ezüstkarácsony elnevezésű összejövetel megrendezésére került sor Kiskunfélegyházán a Serpenyő rendezvény teremben. A rendezvény megszervezésének célja az volt, hogy a...

55 éves lett a legendás klub

55 éves lett a legendás klub

Kecskeméten, a Deák téren fennállásának 55. évfordulóját ünnepelte pénteken a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Klubja. A jubileumi ünnepségen felidézték az öt és fél évtized mérföldköveit, és megkoszorúzták a 15 éve állított emlékművet. A Repülők és Rendvédelmiek...

Kirándulás a csokiparadicsomba és Stájerország fővárosába

Kirándulás a csokiparadicsomba és Stájerország fővárosába

A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete lelkes tagjai az idei év utolsó autóbuszos kirándulásán vettek rész Stájerországban. Túránk első állomása a híres csokoládégyár volt. A Zotter csokigyár Ausztriában, azon belül Stájerországban található. Közel a magyar...

Elbúcsúztatták az évet…

Elbúcsúztatták az évet…

A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete tagjai december  10-én a karácsony előtt, a karácsony jegyében névre keresztelt, néhány évtizedes hagyományt folytatva, az Agóra Veszprém Kultúrális Központban találkoztak. Gyertyát gyújtottak, megemlékeztek az...

Az év utolsó elnökségi ülése

Az év utolsó elnökségi ülése

Az év utolsó elnökségi ülése A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége december 8-án Pilisszentkereszten tartotta ez évi utolsó elnökségi ülését. A helyszín választását az indokolta, hogy a BEOSZ elnök kezdeményezésére és az operatív elnökség egyetértésével hosszas...

Közgyűlés Hatvanban

2023.03.20

A Gáspár András Bajtársi Egyesület március 11-én Hatvanban, az Ady Endre Könyvtárban tartotta éves beszámoló, feladattervező és tisztújító közgyűlését, amin a tagság nagy létszámban vett részt.

A közgyűlés megkezdése előtt támogatási megállapodást írt alá Kőszegi Ferenc ny. alezredes az egyesület elnöke és Szombati Lajos az OK-TAT 60 Kft. tulajdonosa, igazgatósági elnök.

A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Lestyán Balázs Hatvan város alpolgármestere, Kopasz Jenő ny. dandártábornok a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége gazdasági elnökhelyettese, Réz Levente ezredes az MH Kiss József 86. Helikopterdandár törzsfőnöke,

Szűcs Antal százados az MH KIKNYP 10. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársa.

A napirendi pontoknak megfelelően először az elnökség és a felügyelőbizottság számot adott a 2022. évben elvégzett munkáról és gazdálkodásról. A jelentéseikben megállapították, hogy amíg az elvégzett munka a tervezettnek megfelelő volt, a gazdálkodás a tervezettel ellentétben nem negatívan, hanem pozitívan alakult, annak ellenére, hogy minden tervezett programot sikerült megvalósítani.

A Felügyelőbizottság jelentésében pozitívan nyilatkozott az ellenőrzés tapasztalatiról, és kiemelte az elnökség részéről nyújtott korrekt, részletes tájékoztatást.

A beszámoló után az elnökség bejelentette lemondását.

A napirendben is szereplő tisztújítás alkalmával megválasztásra került az új elnökség és felügyelő bizottság.

A tagság egyöntetű döntése alapján az új elnökség tagjai: Füzér László, Földesi Attila, Kőszegi Ferencné lettek.

A választás után a 2023. évi feladatok tervezése került napirendre.

Az új elnökség erre az évre az elért színvonal megtartását tűzte ki célul, megemlítve, hogy a leköszönt elnökség igen „magasra tette a lécet”. Legfontosabb rendezvényekként a névadó Gáspár András honvéd tábornok személyéhez köthető megemlékezéseket határozta meg. Megköszönve a régi elnökség tagjainak az évek során végzett sikeres tevékenységüket, felkérte, hogy tudásukkal, tapasztalatukkal segítsék a munkájukat.

A közgyűlés végén Lestyán Balázs Hatvan város alpolgármestere és Kopasz Jenő ny. dandártábornok a BEOSZ gazdasági elnökhelyettese is méltatta a leköszönt elnökség munkáját és sok sikert kívánt a megválasztott új elnökség tagjainak.

A nap zárásaként a tagság nőtagjait köszöntötték és nyújtották át Kőszegi Ferencné által készített ajándéktárgyat.

Végül a tagság jó étvággyal, baráti beszélgetések mellett fogyasztotta el a feltálalt szendvicseket és üdítőket, valamint azokat a saját készítésű süteményeket, amivel a hölgyek köszönték meg a nőnapi megemlékezést.

Szöveg: Füzér László

Fotók: Szabó Alexandra

Megszakítás