Hírek

Taszár 35

Taszár 35

A taszári polgármesteri hivatal nagytermében ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete. A jubileumi rendezvényen az egyesület tagjai mellett számos meghívott vendéget is köszönthettek, köztük Witzmann Mihály,...

Magyarnóta délután Szentendrén

Magyarnóta délután Szentendrén

A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub és Kapi Gábor nyugállományú százados, nótáskapitány kezdeményezése alapján 2017-től évente két alkalommal magyarnóta délutánt szervez Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Nemzeti ünnepünk, március...

Civileket köszöntötték

Civileket köszöntötték

„Emlékezzünk ma tisztelettel azokra, akik 1848-49-ben hittek hazánk jövőjében, és tegyük hozzá a magunk részét ehhez a jövőhöz” – szólította fel a közönséget dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős...

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben

Hadisírgondozás az Új Köztemetőben Közel egy évtizede, előző évek hagyományait követve a Bem József Bajtársi Egyesület tagjai (Belovai János, Csomós Lajos, Galuska László, Faragó Ilona, Hugyecz György, Szegedi Ágnes és Koós Gábor) idén is csatlakoztak az MH...

Ebben az évben az első

Ebben az évben az első

Március 10-én a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) elnöksége Budapesten, a Kerepesi úti székhelyén megtartotta ez évi első ülését, amelyen az elnökség tagjain kívül részt vett a Felügyelő Bizottság elnöke, a Tanácsadó Testület elnöke, a Bajtársainkért...

35 éves somogyi repülők

35 éves somogyi repülők

Amikor 1991. március 11-én a Vaszary kávéházban 27 elszánt alapító tag úgy döntött, hogy létrehozza ezt az egyesületet, valószínűleg nem gondolták, hogy egyszer majd ennyi emlékmű, ennyi rendezvény és ennyi közös élmény áll mögöttünk. Sőt, talán azt sem gondolták,...

Nőnap Kiskunhalason

Nőnap Kiskunhalason

A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesületnél március 10-én délután 16 órára kaptak meghívót az egyesület hölgy tagjai a Tiszti Klub színháztermébe Nőnapi ünnepségre. Az egyesület „bátor” férfi tagjai kilencen, műsorral kedveskedtek a hölgyeknek. A program citeraszóval...

Évértékelő a Zalaegerszegi Honvédklubban

Évértékelő a Zalaegerszegi Honvédklubban

Évértékelő közgyűlést tartott a Zalaegerszegi Honvédklub, ahol elismeréseket is átadtak. A hölgyeket virággal köszöntötték, a programot nőnapi bállal zárták. A több mint száz tagot számláló egyesület eredményes évet tudhat maga mögött: saját szervezésben több, mint 30...

Évértékelő Keszthelyen

Évértékelő Keszthelyen

Az idén 57. születésnapját ünneplő, közel 100 tagot számláló keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub március 6-án tartotta az éves beszámoló taggyűlését. Ahogy elhangzott: eredményes évet zártak 2025-ben is. Értékelték a klub szervezeti életét, anyagi helyzetét, az...

Megemlékezés Debrecenben

Megemlékezés Debrecenben

A Radaros Katonák Baráti Kör megemlékezést és koszorúzást szervezett a 81 éve, 1945. március 4-n, Debrecenben megalakult a Demokratikus Hadsereg 6. Honvéd Gyalog Hadosztály emléktáblájánál, melyet a hadosztály katonái állítatták a megalakulásuk 40. évfordulója...

Katonaözvegyek köszöntése

Katonaözvegyek köszöntése

Akik a hátországot jelentik „Tisztelettel és hálával gondolunk önökre, akik nőként, feleségként, édesanyaként nemcsak családjukat, tartották össze, hanem Magyaroroszágért is áldozatokat hoztak. Önök az igazi hétköznapi hősök: csendes erővel, önzetlenséggel,...

Megemlékezés Herenden

Megemlékezés Herenden

„Az emlékezés feladata, hogy megtaláljuk helyünket a mindennapokban” „1969. január 31-én Herend vasútállomásán váltórendszer hibája okozta baleset történt a kiképzésről visszatérő szerelvényen tartózkodó honvédekkel” – idézte fel Demeter Attila alezredes, a Bajtársi...

Taggyűlés Csepregen

Taggyűlés Csepregen

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Nyugat-dunántúli Régiójához tartozó Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület 2026. február 28-án megtartotta éves beszámoló taggyűlését, amelyen az alább megfogamzott célok és feladatok teljesülését értékelték:...

Kép a Képben

Kép a Képben

„Kép a képben!” címmel indított előadássorozatot a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület. 2026-ban négy előadást rendeznek, aktuális, az Egyesület tagsága érdeklődésére számot tartó témákban. Az első előadást Prof. Em. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes...

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2026. január 29. és 2026. február 20. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Polgármesteri tájékoztató Tatán

Polgármesteri tájékoztató Tatán

A Honvéd Bajtársi Klub (Tata) meghívására tartott tájékoztatót Michl József polgármester február 20-án, a város nyugdíjas közösségeinek Fenyő-téri székházában. Évek óta hagyomány, hogy Tata két nagy, nyugdíjasokból álló egyesülete (a Városi Nyugdíjas Klub és a Honvéd...

Munkaértekezlet a Közép-magyarországi Régiónál

Munkaértekezlet a Közép-magyarországi Régiónál

Éves rendszerességgel tartja vezetői munkaértekezletét a Közép-magyarországi Régió (KMR) egyesületeinek és klubjainak elnökei, illetve képviselői. Ez alkalommal 19 civil szervezet vezetője érkezett a Bem-klubba, az értekezleten Esküdt Lajos nyugállományú ezredes a...

Miskolci február

Miskolci február

Február 06-án került sor a Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Majthényi Károly 10. Területvédelmi Zászlóalj által szervezett Doni emléktúrára, melynek célja, a katona elődök, a hősök emlékének ápolása. A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület...

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolcai hagyományőrző hétköznapok

Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egysületnél a tavalyi év a megemlékezések éve volt, amelyet a katonai hagyományok ápolásával kacsolatos előadások, a felújított Katonai Emlékpark átadása és Tapolcán 1963-2005 között állomásozott alakulatokra emlékező Katonai...

Ülésezett a Tanácsadó Testület

Ülésezett a Tanácsadó Testület

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) mellett működő Tanácsadó Testület (TT) megkezdte ez évi tevékenységét. A testület adott évi vizsgálandó témákra - a hagyományok szerint - mindig a BEOSZ elnöksége tesz javaslatot, így volt ez a tavaly évi utolsó...

75 éve alakult a 7. légvédelmi tüzérezred

2025.04.26

A 7. légvédelmi tüzérezred alakulásának 75. éve alkalmából tartottak ünnepséget péntek délelőtt Keszthelyen. Számos kiváló katona szolgált itt, kapott kiképzést, később többen tisztek lettek. A Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub által szervezett bajtársi találkozón sokan vettek részt, fejezték ki tiszteletüket.

A 7. légvédelmi tüzérezred 1950-ben alakult Miskolcon, több diszlokálás után 1961-ben került Keszthelyre az alakulat, ez az 1997-es felszámolásáig működött. Utódszervezete a győri 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, mely 2023-ban új megnevezést és hadrendi számot kapott. A Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezredben ma is szolgálnak olyan öreg bakák, akik még Keszthelyről kerültek a folyók városába.

A 75 éves jubileumra ünnepi műsorral készültek a szervezők. A Vadászati Múzeum kertjében található kopjafánál gyűltek össze a vendégek. Egykori itt szolgáló katonák szép számmal jelentek meg a volt laktanyájuk területén. Dr. Varga László dandártábornok is jó szívvel emlékszik vissza az itt eltöltött 18 évére.

„A kivonuló légvédelmi tüzérség, ami ugye a szárazföldi csapatok oltalmazására szolgált zászlóshajója volt mindig ez az alakulat. Függetlenül attól, hogy ez Miskolcon volt vagy Veszprémben, Bánhidán, vagy bárhol az országban. Ezért is fontos, meg azért is fontos, mert nagyon sok szép tiszti pálya kötődik ehhez az alakulathoz. És nagyon sokan itt kezdték a pályát, látták maguk előtt a példát és csak végig kellett menni az úton és csak követni kellett a példát. Így voltam szerencsés én is.”

A katonák hagyományainak ápolása nagyon fontos. Kiemelték, hogy a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub ezt aktívan végzi. A csoport több tagja szolgált ugyanúgy itt a keszthelyi alakulatban. Hangsúlyozták, hogy ők életük végéig katonák maradnak.

„Azért tartjuk fontosnak, mert katonának érezzük magunkat. És a katonai szolgálat, hivatás, az egy életre szól. Tehát az, hogy az ember nyugdíjas lett, attól még katona. Ez itt a laktanyánk volt és úgy gondoljuk, hogy szükség van arra, hogy a 75 éves évfordulót megtartsuk.” – fogalmazott Szirmai János a Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub elnöke.

Az eseményen felszólalt dr. Tóth Gergely polgármester. Hangsúlyozta a béke szerepét, és köszönetet mondott a katonáknak a haza szolgálatáért. Az ünnepségen közreműködött a nyugdíjas klub Csillagfürt Dalköre, akik katonadalokat énekeltek. Tánccsoportjuk is kedveskedett egy koreográfiával. Az élőzenéről a Kaposvári Helyőrségi Zenekar gondoskodott. A program végén a polgármester, a meghívott elöljárók, valamint a szervezők nevében is megkoszorúzták a kopjafát.

Forrás: Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Megszakítás