Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
Wathay Ferencre emlékezett a Wathay Egyesület
A város hősies védői és Wathay Ferenc emléke előtt hajtottak fejet Székesfehérváron
Wathay Ferenc vicekapitány hősi helytállására, illetve Székesfehérvár vérzivataros időszakára emlékeztek hagyományőrző civil szervezetek és a város. A koszorúzáson egy Wathay leszármazott szalagot kötött a szervező egyesület zászlórudjának csúcsa alá.
A Berdó Gábor vezette Wathay Nemzetség Hagyományőrző Egyesület szervezésében megemlékezésre és koszorúzásra hívták meg a hagyományőrző egyesületeket a Prohászka ligetbe, ahol a Wathay szobor talapzatánál Vizi László Tamás a Kodolányi János egyetem megbízott rektora tartotta a megemlékező beszédet. A professzor elmondta, hogy milyen helytállásról tanúskodtak az akkori vitézek, akik az átszelhetetlen mocsárvilágon keresztülvágva mentek, hogy megrohamozzák a kisebb, külvárosi részeket, hogy bejussanak a várfalakhoz, ahol öldöklő csata ment házról házra.
A várat visszafoglalni akaró keresztények nem rombolták le a falakat ágyútűzzel, hiszen számoltak a törökök visszatérésével.
A rektor beszélt Wathay Ferencről is, aki már 17 éves korában kardot rántott a török ellen és rövid, ám küzdelmes életében egyszer sem tette le, így történt, hogy egyes források szerint igen korán, 41 évesen halt meg. Bár 1602-ben a török ellen küzdve fogságba esett, majd a Fekete torony foglya lett. Ő volt az, aki ott volt annál a bátor és taktikus ütközetnél, ahol a keresztény seregek a Győr felől érkező törököket megállította Bodajk, Csókakő, Magyaralmás vonalában, a Móri árkot elreteszelve. Azt is megtudtuk a 1568-ban Vágon született vitézről, hogy Magyaralmáson leesett a lováról, és hogy Fehérváron, a mai Jókai utca környékén fogták el, ám 1609 után eltűnt a krónikaírók elől így onnantól nem tudunk róla semmit.
„El kell menni, ha esik is, bár, ha nehezen is esik” – énekelte a Hungarikum együttes, középkori hangulatot adva a megemlékezésnek, melyen részt vettek az Árpád Technikum és a Hunyadi Mátyás Technikum kadétjai is.
De ott volt Nemzetközi és Kárpát-medencei Szent Korona Apostoli Nemes-Vitéz lovagrend elnök nagymestere, a Wathay nemzetség leszármazottja is. Muha-Gots Pál Viktor nagymester, aki zászlószalagot adományozott és kötött fel a Wathay Nemzetség Hagyományőrző Egyesület ünnepi zászlajára.
Végül, katonai tiszteletadás, illetve a díszőrség feszes vigyázzállása mellett, Dicsőség a hősöknek felkiáltással megkoszorúzták a szobrot a hagyományőrző egyesületek, a város önkormányzata és a résztvevők, köztük a két technikum kadétjai.
Szöveg: feol.hu alapján,
Fotók: Fehér Gábor, Fejér Megyei Hírlap
A Bajtársi Egysültek Országos Szövetsége elnökségét a rendezvényen Sztanó Zsuzsanna ny. őrnagy, szervezési elnökhelyettes képviselte, aki szintén elhelyezte a megemlékezés koszorúját.
(A szerk.)