A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület fennállásának huszonhárom éve alatt soha nem tapasztalt gondokkal kellett szembenéznie a 2024-es évben. A legnagyobb és a legfájdalmasabb problémát az egyesület megalakulása óta elnöki feladatot ellátó Kovács...
Ülésezett a BEOSZ operatív elnöksége – 2021.01.12.
A Szövetség operatív elnöksége 2021. január 12-én ebben az évben második alkalommal tartott megbeszélést ez alkalommal azonban már személyesen, a járványügyi szabályok szigorú betartásával. A felmerülő témák most már túlmutattak a szokásos heti egyeztetéseken, mivel az elmúlt évben indult és még folyamatban lévő ügyek mellett szükségszerűen már az idei év feladatai is napirendre kerültek. A skype-os megbeszélések utáni első személyes találkozás alkalmával a „folyamatban lévő ügyek” tárgyalása elsősorban személyes hogylétünk, ünnepi és karantén tapasztalataink megosztását jelentette, melynek része volt az is, hogy a home office-ban végzett munkánk hogyan alakult. A gazdálkodási kérdések között a meglévő és a megújítandó szerződések mellett tárgyalásra került az elmúlt évben kapott HM támogatások felhasználásának aktuális helyzete, ezen belül a tagszervezetektől folyamatosan érkező elszámolások kérdései, a Szövetség éves vagyonleltárának megkezdése és nem utolsósorban az tárgyévi pénzügyi tervezés kérdése. Az előzőeken túl az elnökség kiemelten foglalkozott a 30. évforduló alkalmára készülő megemlékező könyv összeállításának és szerkesztésének helyzetével, amelynek során elhangzott, hogy – többek között – 45 tagszervezet írása kerül majd a könyvbe, amely ezekkel együtt több mint 100 írást és fényképet fog tartalmazni. Várhatóan február, március hónapra készülhet el.
Az év végi feladatok értékelése során – többek között – szóba került a Bajtársainkért Alapítvány által a támogatások elosztásának eredményesen végrehajtott feladata, illetve néhány, a visszajelzések alapján levonható tapasztalat értékelése. Már az idei évre előre mutató kérdések között vetődtek fel a magasabb szintű elismerési javaslatok, a folyamatosan érkező tagfelvételi kérelmek, illetve a folyamatos munka várható idejének mérlegelése. Az operatív elnökség tagjainak álláspontja (reménye!) szerint, ha korlátozottan is, de februártól már sor kerülhet a korábbi rend szerinti munkára. Addig is óvatosságra, a szabályok betartására és a védőoltás elfogadásra buzdítunk mindenkit.
Sztanó Zsuzsanna ny. őrnagy
elnökhelyettes