Pilvax, forradalom, szabadságharc, emlékezet

Március forradalmi idusa és a szabadságharc, 1848 és 1849 emlékezetéhez kínálkozik két széljegyzet, Krúdy Gyula (Március 15-e 1848-ban Pesten…, Mesemondások Jókai Mórról, Az utolsó 48-as honvéd, 1925), és az 1869-es Sunday News jóvoltából…
„Tavaly ilyenkor a százesztendős Petőfi Sándorról ébredezett bennünk minden legenda, a szibériai aggastyántól kezdve a vízaknai sóbányákban talált, megkövesedett Petőfi-holttetemig; az idén, ha utunk a Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkán visz el: az ifjú Jókai Mór alakját keressük ott barettos kalapjában, nemzetiszínű övre akasztott jurátuskardjával, amint a szabad sajtóról, az öreg Táncsicsról és más, sohasem hallott dolgokról szónokol a népnek.
Hogyan érezhette magát egy hétköznapi pesti polgár, akit a feltűnő ruházatú Jókai Mór a nyomda sarokkövén állongva megállított mindennapi dolgai közepette?
Mit csináltál volna például te, nyájas olvasó, ha a sors véletlenségéből abban a névjegyzékben szerepelsz a pesti polgárok között, amely névjegyzéket 1848 elején állítottak össze a városházi írnokok?”
 „Reggeltől estig itt (a Pilvax Kávéházban) lehetett találni az ifjúság akkori vezéreit, mégpedig az úgynevezett Közvélemény-asztalánál, amely nagy, kerek márványasztal volt a kávéház közepén, amely asztal mellett akár húszan is elfértek. A Közvélemény-asztalát eredetileg a pozsonyi diétán alapították meg az ottani jurátusok, mégpedig a Holinger Kávéházban… Ennél az asztalnál hangzottak el a legszigorúbb bírálatok az országgyűlésen elmondott beszédekről. Később a jurátusok Pestre költöztek, miután a diétának vége volt. Ott hagyták egypár esztendejüket Pozsonyban, de a Közvélemény-asztalát magukkal hozták. Ennél a kerek márványasztalnál üldögélt Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Bulyovszky Gyula, Vajda János és mások a nevezetes »Tizekből«, az akkori költőkből és írókból, akiket az ifjúság a vezéreinek tekintett.”
Hogy mi, mai nyájas olvasók mit tettünk volna akkor? Bizonyára legalább öröm töltött volna el bennünket, a konyhaasztal mellől felkelőket, hogy a kávéházat Petőfi javallatára Szabadság csarnokának, avagy Szabadságcsarnoknak nevezték át, mint arról olvasni lehetett a korabeli Jelenkorban. A történelmi kávéháznak, melyet belül egykor Petőfi és Jókai portréi ékítették, kívül márvány emléktábla tartotta fenn a nevezetes idők emlékezetét, 1911 novemberében lakat került ajtajára…

A Buda várának ostromakor Pestet lövető, majd a harcok alatti sebesülésébe belehalt Hentzi cs. és kir. vezérőrnagynak 1852-ben, uralkodói akarat szerint szobrot állíttattak, éppenséggel nem messze a Szent György téri honvédszobortól. Történt, hogy báró Fejérváry Géza táborszernagy (későbbi „darabont” miniszterelnök) az 1848–1849-es öreg katonákat, köztük id. Krúdy Gyulát győzködte a budavári szobor megkoszorúzására, hogy „komolyan és véglegesen” kibékítse őket I. Ferenc Józseffel, „aki ebben a korban ugyancsak nem volt más, mint egy öreg katona”.
 Krúdy története folytatódik ekként: „Tervezetet dolgozott ki, amely szerint a honvédek csekélyke nyugdíját (amely dohányzásra is kevés volt), kétszeresre felemeli, hadd élhessen meg a nyugdíjból minden arravaló ember.
– Nos, és mit kell a bagóért táncolnunk? – kérdezte idősb Krúdy Gyula, aki nem volt mondható a legbutább embernek.
– Meg kell koszorúzni a honvédeknek a Hentzi-szobrot! – felelt Fejérváry Géza, mire nagyatyám sokkal gyorsabban fordult ki a szobából, mint amilyen gyorsan valaha Komáromban repült.”
Sem az író egykori komáromi kapitány nagyatyja, sem a többi ősz vitéz nem állt kötélnek. A koszorúzásból nem lett semmi, hogyan is tehették volna meg ezt azok, akik halált megvető bátorsággal lőttek a kétfejű sasra, de leteríteni nem tudták… (A nagy író, újságíró nagyatyja vármegyei ügyész, a honvédmenhely igazgatója, és ahogy nevezték, a „szabadságharcbeli honvédek nagyapja” volt.)

Ki gondolná, hogy Haynau hírhedt tettei az akkori Londonban is felháborodást keltettek. A britek fővárosában „osztrák mészárosnak” titulált osztrák császári tábornok Buda és Pest lakosaihoz intézett kiáltványa miatt is kivívta a szigetlakók haragját. Nevezetesen: „rögtöni halálbüntetéssel fenyeget mindenkit, akinek része van olyasmiben, amit a tábornok politikai kihágásnak nevez, megsérti szavával a hadsereget, vagy forradalminak tekinthető ruhát visel”.
Haynau 1850-ben elhatározta, körülnéz Londonban. Óva intették ettől, sőt ajánlották, borotváltassa le hosszú, sárga bajuszát, nehogy felismerjék. A látnivalók közt volt akkortájban Barclay és Perkins nagy sörfőzőgyára a Temze déli oldalán, és a hírhedt vendég oda is elment látogatóba. Alighogy beírta nevét a látogatók könyvébe, a gyár minden munkása és kocsisa tudta már, hogy ki az a nagy bajuszú külföldi. Összecsődültek az udvaron, megdobálták zsuppszalmával, kötés szénával, árpával, szeméttel. Mindenfelől ordították: „Le az osztrák mészárossal!” Haynau kimenekült a gyárból, vesztére. Kőszénhordók, utcagyerekek és asszonyok várták, szitkozódva ütötték-verték, nagy bajuszánál fogva hurcolták végig a Temze partján húzódó úton. Végül a George public house-ban egy ágy alatt bújt meg. Az akkori vendéglőnél látható e dicstelen főhőst ért dicső bántódás domborműve.

(Forrás: Krúdy Gyula: Az utolsó 48-as honvéd; Sunday News, 1869; Budapesti Szemle 1903/4. A londoni lap alapján készített illusztráción General Haynau üldöztetése és hálószoba menedéke. A londonremembers.com felvételén ama „relief”. A Pilvax fotója: Képes Pesti Hirlap, 1928. március 15. A pestbuda.hu felvételén Krúdy szobra Budapest belvárosában.)

M. Tóth György összeállítása