35 évvel ezelőtt alakult – eredeti nevén - a Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományú Tagjainak Érdekvédelmi Egyesülete. A szervezet soraiba tömörítette a volt nagyatádi lövész ezred, harckocsiezred, fegyelmező zászlóalj nyugállományú tagjait, családtagjaikat,...
Kiss Antal emléktúra
Január 14-én, vasárnap kilenc órakor indultak el a szolnoki Kilián úti MH Kiss József 86. Helikopterdandártól a Kiss Antal emléktúra résztvevői, akik a Don-kanyarban elesett magyar honvédekre emlékeztek az eseménnyel, és természetesen Kiss Antal nyugállományú őrnagyra is, aki az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete elnöke volt 2006-2012 között és 2021. november 18-án életének 58. évében váratlanul elhunyt. Felette már örökké kék az ég!
A résztvevők indulásképpen mécseseket gyújtottak a szolnoki katonai repülőtér bejáratánál, majd a gyertyagyújtás után a program rövid megemlékezéssel, a Selyemszárnyakon című vers meghallgatásával és a Honvéd Vezérkar főnöke útba indító díszparancsának felolvasásával kezdődött. A díszparancsban a Honvéd Vezérkar főnöke hangsúlyozta, hogy az emléktúra „…példaként álljon Önök előtt a hazáért embertelen körülmények között, emberfeletti erővel küzdő bajtásaink emléke.”
Az egyesület ezzel a túrával a katonai példamutatás, a töretlen kitartás és a hazaszeretet fontosságát hangsúlyozta, amelyre közel hetvenen jelentkeztek és indultak teljesíteni a 9,5km, 15km, 22km hosszúságú távok valamelyikét.
Az idősebbek és az ifjúság a rövidebb távot, a másik két távot a résztvevők húszon évesétől hetven évesig választották. A rendezvény során meg lehetett tekinteni a 75 éves katonai ejtőernyőzést bemutató kiállítást, valamint a tiszaföldvári Jeskó János főhadnagy életéről szóló könyvet, aki a doni áttörés idején, 1943 január 17-én vesztette életét.
A túrázók aktív katonák, nyugállományúak, egyesületi túratársak voltak az ország különböző településeiről, így – többek kőzött – Budapestről, Orosházáról, Dabasról, a Szolnok vármegyei településekről, Szolnok város lakói tíz évestől a nyolcvan évesig.
A beérkezés után zsíros kenyér, tea, müzliszelet, sós perec, birsalmasajt várta a megfáradt résztvevőket, majd jóízű anekdotázással zárult a rendezvény.
Szöveg: egyesület
Fotók: Kiss János (szoljon.hu)