Julius 10-én találkoztak a Honvédelmi Egyeztető Fórum (HÉF) munkáltatói oldalát reprezentáló szervezetek vezetői Budapesten, a Kerepesi úti objektumban. A találkozót a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet elnöke, Bazsik István és alelnöke, Dr. Hajdók Marcell...
Kisbajtársak Találkozója 2021.
Mondhatnám: Megvalósult egy nagyszerű ötlet! Hiszen már több éve annak, hogy előszőr felvetődött a gondolata egy nagyszülők és unokák közös programjának a „Kisbajtársak Találkozójának”. Az idei évben – az elmúlt hónapok kényszerű bezártsága után talán a legjobbkor nyílt lehetőség erre nagyszabású eseményre és így első ízben 2021. szeptember 11-én Pákozdon a Katonai Emlékpark területén megrendezésre került a találkozó. Meglepetésünkre és örömünkre, hamar kiderült, hogy nagy az érdeklődés a rendezvény iránt. A találkozó egésznapos eseményeit, programjait igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mindenki találjon érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot, igy a játékos (és katonás) gyerekprogramok mellett a nagyszülők számára is akadt látnivaló. A kellemes naphoz az időjárás is segítségünkre volt. A visszajelzések és képek alapján elmondhatom, hogy az első találkozó sikere biztatás a további folytatásra.
Sztanó Zsuzsanna ny. őrnagy