Előtérben az egészség és a biztonság December 12-én a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai székhelyén ülésezett a tárca Idősügyi Munkacsoportja. Az értekezlet során a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos...
Kirándultak a Kuruc Vitézek
- Kuruc Vitézek Hódmezővásárhelyen
Június elején a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugdíjas Egyesület tagjai indultak útnak távolsági járattal az alföldi fazekasság egyik központjába, Hódmezővásárhelyre. A kirándulás során ellátogattak a Tornyai János Múzeumba, ahol megtekintették a Benczúr Gyula kiállítást, a képeslap és fotógyűjteményt, valamint a vásárhelyi népi kerámia gyűjteményes emléktárgyait.
A 3000 darabos gyűjteményből megismerkedhettek a városrészenként más-más stílusú, színű, motívumrendszerű kerámiákkal. A kirándulók útba ejtették a Református Ótemplomot is, ahol többen korukat, és a sok lépcsőt feledve felkapaszkodtak a toronyba, hogy onnan szemlélhessék meg a várost.
Ezután a Belvárosi Fazekasházban Ambrus Sándor fazekas, népi iparművész fogadta a kis csapatot. Itt megcsodálhatták Ambrus mester életművét, díjnyertes munkáit, a fazekas műhelyben pedig bepillantást nyerhettek a korongozás rejtelmeibe. Egy kellemes rövid belvárosi séta után szép élményekkel indult haza a nyugdíjas társaság.
- Az Országházban jártak a Kuruc Vitézek
A múlt héten a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület tagjai közül 48 indult Budapestre Bányai Gábor kormánybiztos, országgyűlési képviselő meghívására. A délelőttöt a Bálnában töltötték, ahol Soós Péter alezredes a Hadtörténeti Múzeum igazgatóhelyettese köszöntötte őket. Bejárva a kiállítótermeket megtekintették a „175 éves a Magyar Honvédség” című kiállítást, felelevenedhetett bennük a már megtapasztalt múlt és érdekességeket láthattak a honvédség jelenét, korszerű haditechnikáját bemutató részben. Megismerkedhettek izgalmas interaktív programokkal, megnézhették egy különleges földgömbön, hogy hol, merre állomásoznak jelenleg a magyar katonák. Többen kipróbálták a repülőgép szimulátort és a lézerlövészetet, nagy sikert aratott a robotkutya. Izgalmas élményt nyújtott a modern, műholdas vezérkari irányító központ is a volt katonáknak.
Az ebéd elfogyasztása után tovább indult a csapat az Országházba, ahol Bányai Gábor országgyűlési képviselő végig kísérte őket a különböző termeken. Megcsodálhatták a Szent Koronát és a Koronázási Ékszereket, a fantasztikus Kupolacsarnokot és a körülötte elhelyezkedő termeket, az Országgyűlési Könyvtárat, a csodálatos Vadásztermet, sétálhattak a díszlépcsőn. Olyan különleges helyeket is megtekinthettek a kormánybiztos úrnak köszönhetően, amelyek más látogatók számára nem látogathatók. Nagy élményt jelentett a halasi nyugdíjasoknak a plenáris ülés egy részén a részvétel, ezáltal bepillantást nyerhettek a képviselőink munkájába is.
Késő délután fáradtan, de hatalmas élményekkel telve lépett ki a nyugdíjas csoport Budapest egyik legismertebb, legimpozánsabb középülete kapuján, és fantasztikus tapasztalásokkal indultak haza Kiskunhalasra.
Mind két kirándulás tudósítója: Vajda Ilona elnökhelyettes
Fotók: egyesület