Hírek

XXXI. Katonanemzedékek Találkozója, Budapest

XXXI. Katonanemzedékek Találkozója, Budapest

"Kézfogás a hon szolgálatáért” – immár harmincegy éve „A mostani vészterhes időkben nagyobb szükség van erre a találkozóra, mint valaha” – hangsúlyozta dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a...

Találkozás az ifjúsági világbajnokkal

Találkozás az ifjúsági világbajnokkal

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének (MEBSZ) november havi klubnapján a Stefánia Palotában rendkívüli beszámolót hallhattunk. Közvetlen az ejtőernyőzéssel kapcsolatban ismerkedhettünk meg valami igencsak új stílussal. Miként a technikai sportokban is egyre...

Közeleg az év vége…

Közeleg az év vége…

A Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület tagjai megtartották a 2023. év utolsó előtti egyesületi összejövetelét, és az erről szóló tudósítást tesszük közre: Különös hangulatot adott ennek az összejövetelnek, hogy most tizenhárom név- és négy tagtársunk...

Gáspár András honvédtábornokra emlékeztek

Gáspár András honvédtábornokra emlékeztek

Gáspár András születésének 219. évfordulójára emlékeztek A Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikumban, az intézmény névadója, Gáspár András születésének 219. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést ma délelőtt. A hagyomány szerint az iskolában és...

Megemlékezés Szombathelyen

Megemlékezés Szombathelyen

Minden év novemberének harmadik szombatján kerül sor Szombathelyen arra a szentmisére, amin megemlékeznek a fegyveres szolgálat és közszolgálat után nyugállományban elhunyt, vagy szolgálatteljesítés közben életüket vesztett vasi bajtársakról. A Vasi Honvéd Bajtársi...

Ejtőernyősök kongresszusa Görögországban

Ejtőernyősök kongresszusa Görögországban

Az Union Européenne des Parachutistes (UEP) 31. kongresszusa Görögország, Thesszaloniki, 2023. november Az UEP előző évi kongresszusán tett vállalásnak megfelelően Görögország (Pánhellén Különleges Erők Szövetsége) volt a házigazdája a veterán ejtőernyősök...

Számvetés és felkészülés, ülésezett a régió

Számvetés és felkészülés, ülésezett a régió

November 16.-án Rácz Mihály nyugállományú ezredes régióvezető vezetésével a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) Észak-alföldi Régió tagegyesületeinek képviselői, elnökei, pár meghívott vendéggel kiegészülve gyorsmérlegre tette a 2023-as évet és megkezdte...

Nagyjaikra emlékeztek Gyöngyösön

Nagyjaikra emlékeztek Gyöngyösön

Gyöngyös honvédelmi hagyományai évszázadokra visszavezethetőek. A tatárjárást és a török megszállás időszakát most nem említeném, mert abból az időszakból nyilván, a régészeti leletekre hagyatkozhatunk. Az azonban biztos, hogy írásos források alapján tudunk „képet...

Régióértekezlet Székesfehérváron

Régióértekezlet Székesfehérváron

November 15-én Székesfehérváron gyűltek össze a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) Közép-dunántúli Régió (BEOSZ-KDR) tagszervezeteinek vezetői. A régiót Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegye kilenc településén tizenkét egyesület és klub alkotja...

Veszprémi látogatás

Veszprémi látogatás

A Balassi Bálint Bajtársi Egyesület tagjai nemrég Veszprémbe látogattak. Először az MH 54. Radarezredet keresték fel. Itt dr. Hegedűs János ezredes, parancsnoki irodavezető arra emlékeztette a kirándulókat, hogy Magyarország 1999. március 12. óta a NATO integrált...

11.11.11.

11.11.11.

Budapest-Városmajor A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége évekkel ezelőtt csatlakozott a Krajczáros Alapítvány által kezdeményezett Nemzetközi gyertyagyújtási akcióhoz. Az idei évben a szervezők által megfogalmazott program üzenet különösen aktuális volt: „Soha...

Ötvenéves Kuruc Vitézek

Ötvenéves Kuruc Vitézek

Ötvenedik születésnapját ünnepli idén a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. Ebből a jeles alkalomból ünnepséget rendeztek a moziban, majd a Tiszti Klubban. A rendezvényen elismerések átadására került sor. Dr. Drót László dandártábornok, a Magyar Honvédség...

Halottaknapi határon túli megemlékezés

Halottaknapi határon túli megemlékezés

Az Osztrák Bajtársi Szövetség (ÖKB) Burgenlandi tartomány meghívására vettünk részt a tartományi katonai, tűzoltó és mentők Írottkőnél felállított kápolnánál és csapatok emlékhelyeinél az elhunytakról történő megemlékezésen és koszorúzáson november elején. A magyarok...

Vezérkar főnöki találkozó Székesfehérváron

Vezérkar főnöki találkozó Székesfehérváron

Hagyományok nélkül nincs erős hadsereg! „Hagyományok és gyökerek nélkül nem létezhet erős hadsereg és akkor lesz jövőnk, ha ugyanezeket az értékeket át tudjuk adni a fiataloknak” – hangsúlyozta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, az Obsitos...

In Memorian

In Memorian

Az elhunytak névjegyzéke a 2023. július 21. és augusztus 25. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége):   Vajda-Panyi Zsolt honvédelmi alkalmazott (52), Ignéczi András ny....

Kommunikátorok egymás között

Kommunikátorok egymás között

A Bajtársi Egyesültek Országos Szövetsége elnöksége ez év szeptemberi ülésén - a Bajtársi Hírlevél szerkesztőbizottság javaslatára - döntött tudósítói értekezletek előzetesen kettő, majd végül három helyszínen történő megtartásáról. Utoljára 2018-ban voltak hasonló...

15 éves az Obsitos Zenekar

15 éves az Obsitos Zenekar

Fergeteges hangulatú jubileumi koncertet adott a 15. születésnapját ünneplő Obsitos Zenekar a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház (KMO)-ban. Az előadás során köszöntötték a zenekar még ma is aktívan zenélő alapító tagjait, a támogatókat, a legfiatalabb és a...

Kerékpárral hőseink nyomában

Kerékpárral hőseink nyomában

A Kőbányai Bringás Egyesület (KBE) alapszabályában a kezdetek óta meghatározó feladatként szerepel a kerékpáros tömegsport népszerűsítése mellett a katonai hagyományok ápolása, és e kettő ötvözéséből született meg 2019-ben egy kerékpáros megemlékezés ötlete. A tegnapi...

Tisztelgés a hősi halottak előtt

Tisztelgés a hősi halottak előtt

Halottak napja alkalmából szervezett kegyeleti gyertyagyújtást a Honvédelmi Minisztérium Budapesten, a budavári Szentháromság téren november 2-án. A megemlékezést szentmise követte a Mátyás-templomban. https://youtu.be/22cEdhQ31HM?si=JOZniS5eb-UrulXK „A halottak napi...

A magyar katonai ejtőernyőzés megteremtőjére emlékeztek

A magyar katonai ejtőernyőzés megteremtőjére emlékeztek

Bertalan Árpád őrnagy, posztumusz alezredesre, a magyar katonai ejtőernyőzés megteremtőjére emlékeztek születésének 125. évfordulója alkalmából a közelmúltban, a Fiumei úti temető 52-es katonai parcellájában. Az 1898-ban Pozsonyban, katonacsaládban született Bertalan...

Egyesületi hírek
Hét határon át (második rész)

Hét határon át (második rész)

"Tekerj Kőbánya a Pozsony-Bécs szakaszon" Július 22-én az Óhegy Parkból korán reggel, bérelt busszal és a kerékpárokat szállító utánfutóval indultunk el a Kőbányai Bringás Egyesület tagjaival Pozsonyba. A határ előtt rövid technikai szünetet tartottunk, majd reggel fél 9-kor érkeztünk meg a szlovák fővárosba. A kerékpárok levételét követően a...

bővebben
Szabadszállási bajtársi találkozó

Szabadszállási bajtársi találkozó

Ha nyár, akkor július, ha július, akkor forróság és Szabadszállási Helyőrségi Honvédtalálkozó. Immár tizennyolcadik alkalommal! A meghívó a „Páncélosfészek az aranyhomokon” jegyében, július 15-ére, a József Attila Közösségi Házba szólította az érdeklődőket. Frissítővel, pogácsával fogadtuk az érkezőket ... és örömmel, szeretettel. A szervezők a...

bővebben
Hét határon át (első rész)

Hét határon át (első rész)

A Fertő-tó kerülő kerékpárútra készülődtek a „Hét határon át” pályázat keretében a kőbányai önkormányzat dolgozói, amikor az utolsó pillanatban, lemondás miatt felszabadult egy hely a csapatban. A szobaelosztás miatt gyorsan kellett találniuk egy lányt, így lettem én - kívülállóként - a beugró ember, hiszen ekkora lehetőséget nem volt szabad...

bővebben
Megemlékezés Székesfehérváron

Megemlékezés Székesfehérváron

A Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred emléknapja a második isonzói csata napjához kötődik. Az ezred – miután megjárta a Kárpátokat, harcolt az orosz csapatok ellen – 1915-től az olasz fronton töltött be fontos szerepet, főként a Doberdón és környékén vívott állóháborúban, ami az önfeláldozó kötelességtudat, az emberi tragédiák és óriási...

bővebben
Kastély és vár látogatások első állomásai

Kastély és vár látogatások első állomásai

A hagyományok ápolása keretében a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületének aktív és lelkes tagjai kastély és vár látogatások részeként először megtekintették Dégen a Festetics-kastélyt: Hazánk kiemelt jelentőségű, egyben egyik legkorábbi klasszicista épületegyüttese a hatalmas parkkal körülölelt, fenséges dégi Festetics-kastély. A...

bővebben
„Családi Piknik” Somogyfajszon

„Családi Piknik” Somogyfajszon

A Marcali Bajtársi Egyesület július 08-án tartotta a hagyományos "Családi Pikniket" a somogyfajszi horgásztónál. A ragyogó időben sokan eljöttek a rendezvényre. Ismét itt volt a Szlovén Tiszti Szövetség Lendvai Területi Szervezetének hét fős küldöttsége, Vlado Bratkovic elnökségi tag vezetésével, az MH 7. Hadkiegészítő és Toborzó Központ...

bővebben
Egyéni gondolatok a határőr hagyományok ápolásáról

Egyéni gondolatok a határőr hagyományok ápolásáról

SZÍVÜGYEM A HATÁRŐR HAGYOMÁNY TOVÁBBVITELE Az önálló Határőrség 2007. december végén megszűnt. Hivatalosan – kormány döntés értelmében – beintegrálódott a Magyar Rendőrségbe. Nem tisztem ezt a döntést értelmezni, magyarázni... 1960-ban vonultam be a BM Határőrség kötelékébe, mint sorállományú katona, majd 27 hónap katonaidő letöltése után...

bővebben
Gyöngyösi visszatekintés

Gyöngyösi visszatekintés

Bonyolult tavasznak vágtunk neki. Úgy gondoltuk, hogy csokorba fogjuk a történéseket és igy tesszük közkinccsé. Hagyományőrzőként természetes, hogy március 15-ével kezdtük a megemlékezéseket. Már fel is lapoztam március idusát, amikor a városi ünnepségek kezdete a felsővárosi temetőben, Bogdán József honvéd tizedes sírjánál tettünk hitet 1848...

bővebben
Szent László ünnepség Letenyén

Szent László ünnepség Letenyén

Szent Lászlóra, a határok, a gyalogos fegyvernem és a magyar katonák védőszentjére emlékeztek "Boldog László király kiragyogva kimagaslott Magyarország királyainak fényes nemzetségéből. Kétségtelen édesatyja a nevezetes első Béla, a hírneves András király öccseura; alkotóereje szorgalmából azon években, midőn uralkodott, az állam, sőt az egész...

bővebben
Díjazott bringások

Díjazott bringások

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tagszervezete, a Kőbányai Bringás Egyesület baráti társaságként indult, és nagyrészt polgári, civil tagjai mára egyesületként dolgoznak azért, hogy Kőbányán fellendüljön az amatőr kerékpáros élet. Szeretik Kőbányát, a kerékpározást és ezért hajlandóak tenni, áldozni a szabadidejük terhére. Civil...

bővebben
Kirándultak a Kuruc  Vitézek

Kirándultak a Kuruc Vitézek

Kuruc Vitézek Hódmezővásárhelyen Június elején a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugdíjas Egyesület tagjai indultak útnak távolsági járattal az alföldi fazekasság egyik központjába, Hódmezővásárhelyre. A kirándulás során ellátogattak a Tornyai János Múzeumba, ahol megtekintették a Benczúr Gyula kiállítást, a képeslap és fotógyűjteményt, valamint a...

bővebben
A Kispesti Obsitos Fúvószenekar zenekari hírei

A Kispesti Obsitos Fúvószenekar zenekari hírei

A Kispesti Obsitos Fúvószenekar hasonlóan az elmúlt évekhez, egy igazán sikeres évet kezdett. A telt házas újévi koncertet követően, május 18-án a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő KMO Művelődési Központ- és Könyvtárat köszöntötte egy rövid, de annál ütősebb koncerttel. A jubileumi esemény eredetileg egy közösségi sétának indult, több...

bővebben
Petőfi Sándor nyomában a Honvéd Bajtársi Klub

Petőfi Sándor nyomában a Honvéd Bajtársi Klub

„Méreg a dal édes méze, S mit költő a lantnak ad, Szívének mindenik virága, Életéből egy – egy drága nap.” (Petőfi Sándor: Jövendölés) Június elején Sárközi József ezredes, a Honvéd Bajtársi Klub elnöke szervezésében az egyesület tagjai Petőfi Sándor szülővárosába Kiskőrösre látogattak. Az indulásnál bár az időjárás nem igazán volt kegyes, de a...

bővebben
Egy kirándulás Petőfire emlékezve

Egy kirándulás Petőfire emlékezve

A Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubja a Petőfi Emléktúra újabb állomásához érkezett. Június elején három napos kirándulás keretében az egyesület tagjai Bujákra és környékére látogattak. Odafelé úton Szalkszentmártonban megtekintettük a Petőfi emlékkiállítást. A kiállítás a jelenlegi formájában 1972 szeptembere óta várja a látogatókat....

bővebben
VI. Kistérségi Dalos–Verses Találkozó

VI. Kistérségi Dalos–Verses Találkozó

A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub 2023. június 13-án, hatodik alkalommal szervezte meg a Kistérségi Dalos – Verses Találkozót a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság Művelődési Otthon színháztermében. A találkozón az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság fúvószenekara, a Szentistvántelepi Általános Iskola...

bővebben
Megszakítás