Hírek

Idősek köszöntése – eső ide, jókedv oda!

Idősek köszöntése – eső ide, jókedv oda!

Szemerkélő esős délutánra hirdette meg a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesülete elnökége az Idősek Napi megemlékezésüket és az azt követő közös vacsorát. Az időjárás ugyan nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, de a kedvünket szerencsére nem mosta el az eső....

Régiós nap Egerszalókon

Régiós nap Egerszalókon

Aki valaha is katonaként szolgált, az a szívében, lelkében örökre katona marad. S nem véletlen, hogy nagy-nagy érdeklődéssel vesz részt minden olyan eseményen, amely az egykori hivatásához kötődik. Így volt ez annak a csoportnak a tagjaival is, akik szeptember közepén...

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Példájuk a becsület mércéje „Az aradi tizenhármak nem azért váltak hősökké, mert minden csatát megnyertek, hanem azért, mert amikor már mindent elveszítettek, a tartásukat akkor sem veszítették el. Legyőzték őket, de megtörni nem tudták őket. Elvették az életüket, de...

HÉF ülés

HÉF ülés

Úton a jogállási törvény felé A katonák jogállását szabályozó törvény megalkotása abszolút prioritás – hangzott el a Honvéd Érdekegyeztető Fórum harmadik negyedévi ülésén. Erre azonban csak az Alaptörvény esetleges módosításával nyílna, vagy a tervezett új alkotmány...

Szépkorúak köszöntése a Stefánián

Szépkorúak köszöntése a Stefánián

Ebben az évben is elérkezett a nap, amikor az Idősek Világnapját ünnepelhette a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület a Honvéd Kulturális Központban. Október 1-én verőfényes szép napos idő örvendeztetett meg bennünket, amikor – még a köszöntő előtt – Vanyur Tibor hszj....

In memoriam

In memoriam

Az elhunytak névjegyzéke a 2026. augusztus 25 és 2026. szeptember 25. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége). A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöksége őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak,...

Időseket köszöntötték

Időseket köszöntötték

Szolgálat egy életen át A bajtársiasság, a fegyelem és a haza iránti elkötelezettség életre szóló értékek – hangzott el a nyugállományú katonák és közalkalmazottak számára az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Stefánia Palotában. Baráth Ernő, a...

Idősek napja Debrecenben

Idősek napja Debrecenben

Az ENSZ közgyűlése 1990. december 14-én hozott határozatot arról, hogy október 1-jét az idősek világnapjává nyilvánítja, amelynek a célja felhívni a figyelmet az idős emberek társadalmi szerepére, tiszteletére, valamint az öregedéssel járó kihívásokra. A Radaros...

Miskolci hétköznapok júniustól szeptemberig

Miskolci hétköznapok júniustól szeptemberig

A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület, Miskolc tagjai az évadzáró bált június 04-én a Miskolci Rendvédelmi Technikum Tiszti étkezdéjében tartották meg. A rendezvényt Bihari Tiborné az egyesület elnöke nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd átadta a szót Bartekné...

Ismét emlékeztek a híradó katonák

Ismét emlékeztek a híradó katonák

Szeptember 16-án az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi laktanya objektumában tíz órai kezdettel megemlékezést tartottak a híradók példaképük Puskás Tivadar születésének 182. évfordulója alakalmából. A megemlékezést a Puskás Tivadar Híradó...

HÉSZ, 35

HÉSZ, 35

35 éve a magyar katonák szolgálatában „Ez a jubileumi partnertalálkozó nem csupán egy szervezet életének mérföldköve. Annak az elkötelezettségnek az ünnepe, amely három és fél évtizede azt üzeni: a katonák érdekei, jogai és méltósága nem maradhatnak kimondhatatlanok”...

Kurucok elfoglalták a Dunakanyart

Kurucok elfoglalták a Dunakanyart

Szeptember elejére szervezett négy napos kirándulást a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület a Dunakanyarba, amelyre a NEÁ-tól nyert pályázati pénzt használták fel, így a Dunakanyar szépségeivel ismerkedhettek a kiskunhalasi kurucok. Már az első napon...

Látogatás a Megyeházán

Látogatás a Megyeházán

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából a mai napon különleges és tartalmas programon vett részt a Bocskai István Bajtársi Egyesület tagsága. Egyesületünk tagjai a debreceni Megyeháza történetével és építészeti értékeivel ismerkedhettek meg egy érdekes épületbejárás...

Határon átnyúló kapcsolat

Határon átnyúló kapcsolat

A Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület 2026 évi munkatervében szerepelt a Szatmárnémeti Tartalékos és Nyugalmazott Honvédségi Káderek Egyesületének meglátogatása. Az év elején a két egyesület elnöke felvette a kapcsolatot egymással és megkezdődtek...

Két nap, együtt a Tisza-tó varázslatos világában

Két nap, együtt a Tisza-tó varázslatos világában

Szeptember 10-én reggel hét órakor jókedvű társaság a Honvéd Bajtársi Klub Tata tagjai gyülekeztek Tatán: negyvenen indultunk útnak, majd Tatabányán is csatlakoztak hozzánk utastársak. Első állomásunk Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrum volt. Bár az előre tervezett...

Lövészet Csepregen

Lövészet Csepregen

A Csepreg közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület szeptember 12-én rendezte meg a IV. Bencsik Géza nemzetközi kispuska lőversenyét. A versenyt idén a „Mohács 500”. és „1956. forradalom 70. évfordulója” keretében tartottuk meg a Bajtársi Egyesületek Országos...

Az ötödik

Az ötödik

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2026 évi munkaterve tartalmazta a Katonai Emlékpark Pákozd-Nemzeti Emlékhely területén az "V. Kisbajtársak Találkozója" megtartását. A megvalósítása kicsit „bizonytalan” volt, hisz ezt a találkozót már 2025-ben is...

Lézeres lő bajnokság Hajdúhadházon

Lézeres lő bajnokság Hajdúhadházon

A Radaros Katonák Baráti Kör szeptember 8-án rendezte meg a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Észak-alföldi Régió lézeres pisztoly lő bajnokságát. A bajnokságot a Mohács 500, és az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából, az elesett hősök...

35 éves a jánoshalmi Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület

35 éves a jánoshalmi Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület

Ez év szeptember 4-én ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület. A rendezvény egyben a hagyományos bajtársi találkozó is volt, amelyen az egyesület tagjai, korábbi és jelenlegi bajtársak, a dél-alföldi régió szervezetei valamint,...

Lecsófőzés Nyíregyházán

Lecsófőzés Nyíregyházán

Még mielőtt a hangulatos rendezvényre térnénk, szólni kell arról, hogy mi is az a lecsó. A lecsó egy hagyományos, ikonikus magyar zöldségragu, amelynek alapját vöröshagyma, húsos zöldpaprika és paradicsom alkotja. Lényegében a magyar gasztronómia egyik legnépszerűbb...

HÉF ez évi második ülése

2026.07.02

HÉF: folyamatos az állomány támogatása

Baráth Ernő, a Honvédelmi Minisztérium humán stratégiáért felelős helyettes államtitkára és dr. Kun Szabó István altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese részvételével megtartották a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum idei második negyedévi ülését, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában, június 23-án. Az egyeztetés legfontosabb üzenete volt, hogy a honvédelmi tárca a személyi állomány megtartását és elégedettségét kívánja erősíteni. Előrelépés várható a honvédelmi alkalmazotti mentorprogram kidolgozásában, a munkavédelmi folyamatok további digitalizációjában és az infrastruktúra fejlesztésében is.

Az első napirendi pontban Kamp Salamon, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke ismertette szervezetének javaslatait a honvédelmi alkalmazotti életpálya kapcsán. A HODOSZ az elmúlt időszakban több alkalommal végzett felméréseket a honvédelmi alkalmazottak körében a foglalkoztatási feltételek, a munkakörülmények, az előmenetel, a képzések, a vezetői kultúra tekintetében. Az állomány részéről rendszeresen visszatérő igény a kiszámíthatóbb szakmai jövőkép, az egyéni fejlődési lehetőség, a speciális szaktudás, a szakmai kompetenciák és végzettségek erőteljesebb elismerése.

A nyugdíjazás előtt álló kollégák tudásának megtartása és továbbadása az utánpótlás részére kiemelt szervezeti érdek. Ennek érdekében a HODOSZ mentorprogram kidolgozását javasolja. Kiemelték, hogy a honvédelmi alkalmazottak folyamatos szakmai fejlődése érdekében rendelkezésre állnak képzési lehetőségek, például a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A második napirendi pontban a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese, Farkas Gyula ezredes tartott előadást a személyi állomány élet- és munkakörülményeiről, kiemelve a javuló tendenciákat. A katonák szociális helyzete az utóbbi években javult, az illetményemelésnek, a családi adókedvezményeknek, a missziós szolgálatteljesítésnek köszönhetően. Az ingatlanárak emelkedése, a megélhetés drágulása viszont továbbra is nehéz helyzetben tartja az állomány egyes csoportjait.

A katonai szervezetek humán szakemberei folyamatos tájékoztatást adnak az érintettek részére, a szociális jellegű támogatásokról és a segélyezési lehetőségekről. A Magyar Honvédség szociális támogató rendszere évek óta segíti a kritikus élethelyzetbe került személyeket, illetve katonacsaládokat. A rendkívüli szituációk esetén a parancsnoki és magasabb parancsnoki segélykeret, továbbá a HM közigazgatási államtitkára által megítélt segélyek összegei az esetek többségében jelentősen enyhítenek a családok terhein.

Farkas Gyula ezredes ezután rátért a katonai objektumok állapotára is. A haderőfejlesztési feladatokkal összefüggő, eddig megvalósult infrastrukturális fejlesztések Tata és Szolnok helyőrségekben látványos előrelépést jelentettek, de a honvédségi ingatlanok műszaki állapota általánosságban nem javul kívánatos mértékben. A haderőfejlesztési célok eléréséhez elengedhetetlen az infrastrukturális feltételek javítása.

Dr. Kun Szabó István altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese megemlítette az erre a célra átcsoportosított összegeket, biztosítva a résztvevőket arról, hogy az infrastruktúrafejlesztés továbbra is kiemelt célja a honvédelmi tárcának.

A harmadik napirendi pontban Tóthné Csintó Júlia, a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztály Humántámogató Osztály kormánytisztviselője tartott tájékoztatót a hivatásos és szerződéses, honvédelmi alkalmazott és nyugdíjas katonák részére biztosítható vásárlási kedvezményekről. 2025-ben 103 szerződött partner biztosított kedvezményt a jogosultak részére. Az aktuális lehetőségekről az érdeklődők több forrásból is tájékozódhatnak, például hírlevelekből, az erre a célra kifejlesztett applikációból, illetve a nyomtatott sajtóból, például az Obsitos Magazinból.

A negyedik napirendi pontban dr. Bánfi Réka, a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztályának főosztályvezetője a munkavédelmi helyzetről számolt be. A modernebb eszközparknak, az infrastruktúra fejlődésének és a bevezetett megelőzés-központú szabályozásnak köszönhetően jóval kevesebb a honvédelmi baleset. A munkavédelmi folyamatok digitalizációja terén szintén jelentős előrehaladás történt. A szakértő beszámolt a munkavédelmi képviselők képzéséről, a munkaruha és a védőeszközök, a munkakörnyezet fejlesztéséről is.

Az utolsó napirendi pontban ismét a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese, Farkas Gyula ezredes tartott összefoglaló előadást a közösségi életről, az elismerések rendszeréről és identitásépítésről. A humánszolgálat szakemberei családi rendezvények megszervezésével igyekeznek az állomány regenerálódását, kikapcsolódását elősegíteni. A családi napok, a közös ünnepek közelebb hozzák egymáshoz a családokat, valamint személyesebbé teszik a munkahelyi kapcsolatokat. A kulturális és sportprogramok, a nyitott laktanya napok, a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó megemlékezések, a haderőnemi, fegyvernemi napok, valamint csapatünnepek is formálják a közösséget. Akárcsak az elismerések, amelyekből 2025-ben 4270-et adtak át kiemelkedő helytállásért, hűséges szolgálatért és a kimagasló szakmai érdemekért.

Baráth Ernő, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára és dr. Kun Szabó István altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a tárca és a vezérkar támogatásáról biztosította a résztvevő érdekképviseleti szerveket, és türelmet kért tőlük. A felvetéseket jogosnak ítélték, és megerősítették a tényt, hogy minden résztvevő szervezet szakmai célja ugyanaz: a Magyar Honvédség személyi állományának jólléte, a megbecsültség és a morál növelése, az élet- és munkakörülményeik javítása.

Forrás: honvedelem.hu

A szerk. megjegyzése: a HÉF ülésén a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, elnök és Vilner Péter nyugállományú ezredes, koordinációs elnökhelyettes képviselték, és hozzászólásaikkal a vásárlói kedvezmények és a közösségi életről, az elismerések rendszeréről és identitásépítésről szóló napirendeken elhangzottakat egészítették ki.

Megszakítás